Szabadidő

Te mit tettél idén az állatokért?
Gondold csak el, mennyi mindent köszönhetünk az állatoknak. Az állatok világnapja alkalmából most te hozz áldozatot értük! Neked semmit, nekik mindent jelenthet egy kis gondoskodás.

Megálltál-e már, hogy eső után a járdán haladó csigát betedd a fűbe? Szórtál-e ki télen magot, hogy legyen a madaraknak ennivalójuk? Vittél-e a sarokra egy bögre tejet, hogy a kóbor cicák megihassák? Szóltál-e kedvesen a kerítés mögött síró kutyushoz, aki mellett elhaladtál?

Az állatok – néhány kivételtől eltekintve – már puszta látványukkal is boldoggá teszik az embert. A szabadság sóhajával figyeljük a madarak röptét, az erő birtokosaként csodáljuk az állatkertben sétáló ragadozók puha lépteit. Macskáink dorombolása segít az ellazulásban, míg kutyáink ugrándozása nemcsak mosolyt csal az arcunkra, hanem a közös mozgással megelőzhetünk jó pár betegséget is.

Aki igazán rajong az állatokért, gyakran nehezen tudja elfogadni, hogy a világ faunájának jelentős része nemcsak a természetet teszi teljessé, hanem az ember életét is. Hány állat születik meg pusztán azért, hogy táplálékként, ruhaként, kísérleti eszközként, használati tárgyként tegye kényelmesebbé az életünket és jóllakottabbá minket. Azokról az élőlényekről sem szabad elfeledkeznünk, amelyeket csupán hobbiból lőnek le vadászaink, vagy egyszerűen azért pusztítunk el, mert zavarják mindennapjainkat.

Október 4-én, az állatok világnapján egy pillanatra te is gondolkodj el azon, hány kellemes pillanatot és mennyi hasznos dolgot köszönhetsz az állatvilágnak.

Az Állatok Világnapja

Az Állatok Világnapját eredetileg 1931-ben, Olaszországban hirdették meg, hogy elejét vegyék a vadon élő állatok pusztításának. Az Állatok Világnapja már ekkor október 4-re, Assisi Szent Ferenc halálának évfordulójára esett, hiszen a ferences rend alapítója egyben az állatok védőszentje.

Az évek múlásával a figyelem már nemcsak a vadon élő állatokra terjedt ki ezen a napon. Ma már valamennyi, különösen a velünk élő állatok kerülnek a középpontba. A legtöbb állatkert ilyenkor különleges programokkal készül október első hétvégéjén, hogy még többekhez eljusson az állatok védelméről szóló üzenet. Legyen szó a Magyarországon őshonos, vadon élő, védett állatfajok emberi segítségre szoruló egyedeinek mentéséről, vagy egy sérült, legyengült vagy elárvult állat megmentéséről, ezen a hétvégén sok hasznos információval gazdagíthatod ismereteidet.

Felelős állattartást a mindennapokban!

Az Állatok Világnapján és az év egészében éljünk úgy, hogy a természettel, környezetünkkel, más élőlényekkel való kapcsolatban megtaláljuk a harmóniát és a humánus együttélés módját. Hozzuk létre az élet tiszteletén alapuló állattartást, egy magasabb szintű környezeti kultúrát, hogy mi, emberek egymással szemben is hasonló elvárásokat támaszthassunk.

Október 4-én, az Állatok Világnapján Te is segíts a rászoruló állatokon. Személyes közreműködéseddel, vagy anyagi támogatásoddal. Íme néhány állatvédő szervezet!

szerző: Ötvenentúl.hu
Egészség 2023. OKTÓBER A legjobb szívvédő magvak – receptekkel!
A mindennapos dió-, mandula- és pisztáciafogyasztás hozzátartozik a szívbarát étrendhez, természetesen ínycsiklandó receptek segítségével.
Szabadidő 2022. OKTÓBER Tippek a gyönyörű őszi kertért
Egy kis munkával és néhány hasznos trükkel kertünk ősszel is tündökölhet.
Szabadidő 2021. AUGUSZTUS Sportolj a szabadban, szabadon!
A nyári időszak kiváló alkalmakat nyújt arra, hogy levezesd a felgyülemlett stresszt és feszültséget. Nordic walking, jóga vagy egy jó séta szabadban? Melyik való neked?
éppen olvassák
01
Szabadidő 2024. MÁJUS A legfinomabb tavaszi leves: a minestrone
Ez a könnyű, de sűrű, forró és laktató leves teljes, ám egyáltalán nem hízlaló vacsora lehet, ami csupa-csupa tavasz.
02
Szabadidő 2024. ÁPRILIS Lenyűgöző lombhotelek a Földön
Egyre többen választják ezt a szállásformát, melyben természet és ember tökéletes harmóniában él egymás mellett!
03
Szabadidő 2024. ÁPRILIS Vizelethajtó, tisztító és puffadásgátló
A sóska és a spenót nemcsak finom, de számos remek egészségtani hatása is van. Kóstold meg egészséges receptjeinket!
Menu