Mit is tehetett Szendrey Júlia, ha szeretett volna mindig örökmozgó férje mellett lenni? Mást nemigen, mint hogy önmagát – részben vagy jelképesen – férje zsebébe csempészte. Talán ez lehetett az oka, hogy a forradalom emlékére olyan pénztárcával lepte meg Petőfi Sándort, melynek két oldalát ő maga hímezte, díszítette. Férje zsebében persze más is lapult, ami szerelmével összekötötte: jegyzőkönyvecskéjében versfogalmazványokat tartott és egy hajfürtöt. Az egyiken dátum is látszik, Júlia kézírásával: Zugliget, 1848. szeptember 8. Ez volt a magyar irodalomtörténet talán legromantikusabb házasságának első, pontosabban egyetlen évfordulója, amit a pár egy kellemes őszi kirándulással ünnepelt meg.

A sztárköltő

Petőfi irodalmi, történelmi érdemei megkérdőjelezhetetlenek, arról azonban már keveset hallunk, hogy ő volt az első, aki független írói egzisztenciát tudott teremteni magának; a korszakban teljesen szokatlan módon a családját is tollával tartotta el. Ahhoz, hogy ez sikerülhetett, persze nem volt elég költői tehetsége. Amikor a fővárosba költözött, tudatosan alakította a róla formálódó képet. A kor embere számára igazi bulvárjelenség volt, amikor az ifjú feltörekvő tehetség feltűnő öltözékében naponta sétát tett, de ugyanígy meglepő hatást ért el feltűnő gesztusaival, formabontó szerepverseivel is.

Amikor 1847-ben összes költeményeinek gyűjteményes kiadása megjelent, már egyértelműen ő volt kora legnépszerűbb költője. Saját radikális állásfoglalását új közvélemény-formáló eszközökkel, a sajtó, különböző társaságok, egyesületek segítségével népszerűsítette. Bár a költő március 15. hősévé vált, később mégis csalódnia kellett, hiszen érdemei ellenére nem választották be a pesti sajtóesküdtszékbe, és a kiskun választókörzetben sem lett képviselő. Lendületes kortesbeszédében jócskán túlbecsülte hallgatói politikai érettségét, sőt időnként be is szólt nekik. A szabadságharc sem termett babérokat számára, a katonai hierarchiát nehezen viselte, feletteseivel állandó konfliktusban állt. Csak két tábornokkal nem került összetűzésbe: Görgei Artúr értékelte benne a költőt, a lengyel származású Bem József a radikális forradalmárt is. Nem csoda, hogy ez utóbbihoz kérte magát az erdélyi hadszíntérre. Ám a kiszámíthatatlan véletlenek során túl éppen ez a lépése okozta a halálát. A költő egy hadtörténetileg kevéssé jelentős, vesztes csata menekülésének forgatagában, Segesvár mellett tűnt el 1849. július 31-én.

Halhatatlan szerelem

Hogy mit hagyott hátra? Zseniális verseket, egy máig tartó legendát halála körülményeivel kapcsolatban, a forradalmi hős zsánerképét és egy nehéz anyagi körülmények között élő családot.

Szendrey Júliával 1846 őszén találkozott, aki műveltségével lenyűgözte a költőt. Házasságuk azonban Júlia kitartásának és eltökéltségének volt köszönhető; a kortársak mégis rossz szemmel nézték, amikor a gyermekét egyedül nevelő 21 éves Júlia ismét férjhez ment. A rosszakarók kívánságai ezúttal teljesültek: a neves történésszel, Horvát Árpáddal kötött házasság nem bizonyult boldognak. Júlia negyvenéves korában, férjétől különválva, emlékeivel birkózva, súlyos betegségben hunyt el.

Szendrey Júlia érzéseiről így vallott halálos ágyán atyjának írt levelében: „Apám azt mondta, hogy én boldogtalan leszek Sándor mellett. Asszonynak még nem adatott olyan boldogság, mint amit én éreztem, mikor együtt voltunk Sándorommal. Királynője voltam, imádott engem és én imádtam őt. Mi voltunk a legboldogabb emberpár a világon s ha a végzet közbe nem szól, ma is azok volnánk.”

A költő fia, Petőfi Zoltán szintén nem tudott apja árnyékától szabadulni. Kudarcos, rövid élete során mind művészként, mind magánemberként fojtogatta a Petőfi név, végül tüdőbetegségben hunyt el 21 éves korában. Bár Petőfi tehetsége vér szerint nem öröklődött tovább, alkotásai és a hozzá kapcsolódó történetek mind a mai napig generációkat ihletnek meg.