Az álmok szoros kapcsolatban állnak az emberi cselekvéssel és gondolkodással. Ezt már a természeti népek is felismerték, s látnoki, profetikus erőt tulajdonítottak az álomnak.

Az álomfejtés már a klasszikus ókori civilizációkban is kifinomult művészetté vált. Az álmokról és magyarázataikról szóló egyik legkorábbi feljegyzés egy Kr. e. 1250-ből származó papirusztekercsen maradt fenn, amely mintegy 200 álmot és megfejtésüket tartalmazza. Az Ószövetség is elmesél ebből a korból egy torténetet, amelyben József megfejti a fáraó álmát, s ezáltal megmenti Egyiptomot az évekkel később beköszöntő éhínségtől. Az álomfejtés módszerei egészen a 20. század elejéig változatlanok maradtak, és a mából nézve a babona egyik formáját láthatjuk bennük. Magyar nyelven Krúdy Gyula foglalta össze Álmoskönyvében az addig összegyűlt ismereteket.

Álom a pszichoanalízisben

Miután a pszichoanalízis atyja, Sigmund Freud, bécsi orvos 1899-ben megjelentette az álomfejtésről szóló művét, új megvilágításba helyezte a problémát. Megindult az álmok elemzésével és az álmodás közben lejátszódó fiziológiai folyamatokkal foglalkozó publikációk áradata. Kialakult az az elképzelés, hogy az álom elfojtott lelki tartalmakat hoz felszínre, amelyek szimbolikus formában bukkannak fel az álomképekben. Ismertté vált az álom jelképes nyelve, a lelkiélet egyéb megnyilvánulásainak szimbolikája, valamint a különböző népek művészete és vallása közötti rokonság.

A különféle nemzetek individuális nyelve mellett létezik egy közös, univerzális álomnyelv. A primitív népek álmai csakúgy, mint a nagy kultúrnépekéi, évszázadokon, évezredeken keresztül változatlanok maradtak. Carl Gustav Jung „kollektív tudattalannak” nevezte azt a tudástömeget, amelyet létezése óta az emberiség felhalmozott. Szerinte az álom során ebből merítünk.

A felszabadulás terepe

Álmaink többsége azonban látszólag nem illik bele éber, tudatos helyzetünkbe, ezért elfelejtjük, vagyis megpróbáljuk elfojtani őket. Az álom közöl velünk valamit, amit mi többnyire nem akarunk vagy nem tudunk megérteni. Az alvás ellentéte az ébrenlét. Az ébren lévő ember politikai, társadalmi és szociális kényszerek foglya. Úgy véli, „okosan” kell viselkednie, úgy, ahogy elvárják tőle, és olyan okosnak kell lennie, amilyenek a többiek. Alvás közben minden külső kényszertől megszabadulunk. Nem kell alkalmazkodnunk, nem kell megvédenünk magunkat. Gondolataink, érzéseink álmunkban érik el a szubjektivitás legmagasabb fokát, hiszen az álmodó nem tűz ki célokat, így a tudatalattija előtérbe nyomulhat. Álmában az ember újra természeti lény lesz, és visszatalál kezdeteihez.

Alkotó álom

Az álom szimbólumnyelvét meg kell fejtenünk, hogy az álom értelmét és a jelentését megérthessük. Álmunkban belső élményeink képekben jelennek meg, s miközben látjuk és megéljük ezeket a képeket, többet tudhatunk meg önmagunkról, mint éber állapotban. Az álmodó költőhöz hasonlítható; mert akárcsak a költő, ő is egy magasabb szinten szerveződött nyelvet használ élményei és lelkiállapotai kifejezésére. Az alvó ember álmában gyakran ,,magasabb szintű” alkotói teljesítményre képes, mint ébren.