Veled is előfordult már, hogy amikor akár egy szerettedre, akár valamelyik rég nem látott ismerősödre gondoltál, az illető néhány percen belül vagy felhívott, vagy váratlanul összefutottál vele valahol? Volt már arra példa az életedben, hogy valamilyen belső hang azt súgta, tegyél meg, vagy éppen odázz el valamit, és utólag igazolódott: jól tetted, hogy hallgattál a megérzésedre?

Az „ihletett” pillanat és ami mögötte van

Az intuíciónak, amelyet sokan ösztönös megérzésnek, a hívők pedig isteni sugallatnak neveznek, vannak tagadói és hívei. A „megsejtés” tényét a tudósok többsége elismeri ugyan, ám meglehetősen sokféleképpen magyarázzák, hogy miből is ered.

Nyugat-Európában először Descartes tett említést a létezéséről, majd Hermann Ebbinghaus, a 19. századi kísérleti pszichológus olyan mentális állapotként írta le, amelynél „a múlt tapasztalataira építő tudás befolyásolja a mindenféle tudatosság nélküli pillanatnyi viselkedést”. A 20. században sok pszichológus, pszichiáter foglalkozott a bennünk megszólaló belső hanggal, sőt a megérzésnek, vagyis a tudatalatti észlelésnek a pszichoanalízis (pl. Jungnál) és a hipnoterápia is nagy fontosságot tulajdonított.

A legegyszerűbb, minden tudományosságot nélkülöző magyarázat a „belső hanggal” kapcsolatban, hogy az érzékenyebb idegrendszerű emberek – elsősorban a nők – meglehetősen sok emocionális üzenetet képesek befogadni a külvilágból, mert „jelbefogadó” rendszerük (agyuk, idegrendszerük) érzékenyebben reagál minden, az érzelmeikre, értelmükre ható ingerre. Ezek aztán különböző helyzetekben összegződnek, vagyis olyan zsigeri emlékezetté állnak össze, amely a hirtelen felismerés, vagyis a megérzés formájában tör elő.

Ezzel szemben a racionálisan gondolkodók – főleg a férfiak – az észérvek szerint rendszerezik a külső információkat, ezeknek rendelik alá a gondolkodásukat, a döntéseiket.

Az érzelmek és az értelem együttállása?

Más, tudományosabb magyarázatok szerint valójában a kisagyunkban és az agyféltekéink mélyén található úgynevezett bazális ganglionok (az agy szürkeállománya által alkotott törzsdúcok) „működése” áll az intuíció hátterében, amelyet a köznyelv „velünk születettnek”, a pszichológia tudománya pedig implicit (rejtett, de tanulással továbbfejleszthető) „tudásnak” minősít. Ilyen például a nyelv- vagy a zenei, vagy akár a szociális érzék, amelyekben ugyancsak fontos szerepük van az agy és az idegrendszer sejtjei által tárolt tapasztalatoknak, ismereteknek. A „megérzés” valójában nem más, mint az output összegzésének képessége. Az ezzel az adottsággal eleve rendelkező emberek az ezzel nem rendelkezőknél (vagy azt magukban elnyomóknál) nemcsak gyorsabban ismerik fel a rejtett szabályokat, törvényszerűségeket, hanem gyorsabban is mozgósítják őket, hirtelen jött „éleslátás” formájában. Az intuitív elme tehát végtelen elraktározott információkészletből „gazdálkodik”.

Hangolódj rá a belső hangodra!

Léteznek olyan – spirituálisnak nevezhető – magyarázatok is, amelyek szerint a valóságos fizikai vagy látható világot az öt fizikai érzékünkön (látás, hallás, szaglás, ízlelés, érintés), az érzéseinken és az intellektusunkon keresztül észleljük, ám amikor ezen érzékszerveink és az értelmünk által „befoghatatlannal” találjuk szembe magunkat, a hatodik érzékünk, a lelki és értelmi tapasztalataink lépnek működésbe. E felfogás szerint afféle megvilágosodás zajlik le bennünk, ennek segítségével élessé és körvonalazottá válnak az egyes történések közötti összefüggések, ami rá-, illetve megérzés, előérzet formájában kristályosodik ki.

Ennek az „iskolának” a hívei szerint a modern, nyugati kultúra nemcsak hogy nem ismeri el, de le is építi – az egyébként minden emberben meglévő, ám elnyomott – „felötlési” készséget. Az észérvek alapján szerveződött világban ugyanis az oktatási rendszer a szellemi képességek, az értelem, vagyis a bal agyfélteke fejlesztésére koncentrál, és figyelmen kívül hagyja a képzelőerő, a kreatív készségek fejlesztését, így az emberek többsége az ésszerűség szerint elrendezhető információkat használja, csak azokat tekinti igazodási pontnak. Márpedig a kreativitást, a határozott, gyors döntéshozatalt kívánó foglalkozásokban kifejezetten nélkülözhetetlen, illetőleg nagyon nagy szerepe van a „ráérzésnek” is, amely a jobb agyfélteke fejlesztésével érhető el – érvelnek azok, akik ezt közoktatási feladatnak gondolják, és nemcsak egzisztenciális, de mentális okokból is. Szerintük a belső hangra (is) hallgatva a hétköznapi életünkben is a lehető legjobb döntéseket tudjuk meghozni. Mint mondják, a ráérzési képesség tudatosan is fejleszthető. Ebben segíthet a meditáció. Minél gyakrabban irányítjuk befelé a figyelmünket, annál jobban fejlődik az intuitív készségünk, amely idővel belső tudássá transzformálódik, ezért érdemes hallgatni rá.