Szabadidő

Lenyűgöző vallási helyek a Földön
Ezek azok a csodálatos helyek, amelyek évszázadok óta emberek millióinak képesek hitet, megnyugvást, védelmet és szeretetet biztosítani.

Borobudur, Indonézia

Jáva középső területén létezik egy hely, melynek különleges látványától minden ideérkezőnek eláll a lélegzete. Jáva már önmagában is a világ egyik legizgalmasabb szigete: hegyi dzsungelek és látványos rizsföldek jellemzik. Ebben az egzotikus környezetben találjuk a 8. századból származó Borobudurt, amely mostanra a világörökség része, a buddhizmus egyik legmeghatározóbb építménye.

Az épület megalkotása körülbelül 75 évig tarthatott, 34 méter magas, és mintegy 55 ezer köbméter kőből épült fel. Sztúpaharangok alkotják, amelyek mindegyike egy-egy Buddha-szobrot rejt magában. Felülről nézve az épület egy háromdimenziós mandala képét adja, amely a világmindenség ábrázolása. Borobudurban megjelenik a jó és a gonosz örök harca, a remény, a vágy, a szenvedély és a reinkarnáció. Az épület befejezését követően 200 évvel a különleges kőtemplom elhagyatottan állt, nagyrészt a Gunung Merapi nevű vulkán kitörésének köszönhetően. A várost 800 éven át hamu borította, később pedig a dzsungel vette birtokába, végül a nem mindennapi épületeket a holland gyarmatosítókkal érkező archeológusok fedezték fel.

Szent György-kolostor, Izrael

A szerzetesek gyakran magányosan, remeteként, a világtól elzárva élik önmegtartóztató, elmélkedéseknek és Istennek szentelt életüket. A sziklákba vájt, 5. századi ortodox kolostor Izraelben, Ciszjordániában, a Vadi Kelt nyugati partján található, ma is ortodox szerzetesek lakják. A szent hely egy vékony hídon közelíthető meg, amely Vadi Kelt völgye felett ível át.

Sok hívő azt tartja róla, hogy a 23. zsoltárban szereplő halál árnyékának völgyét jelenti. Már a hely megközelítése is egészen különleges, távozóban pedig valóban azt érezhetjük, hogy újjászülettünk.

La Sagrada Família, Barcelona

A spanyolokat Európa legkatolikusabb népeként tartják számon, így egyáltalán nem meglepő, hogy rengeteg csodálatos templommal, katedrálissal büszkélkedhetnek, ám valamennyi közül a La Sagrada Família a legszebb és legnépszerűbb. Gaudít már fiatalon, 1883-ban jelentős feladattal bízták meg: a neogótikus Sagrada Família megkezdett építkezésének folytatásával; a katedrális végül élete főműve lett, bár a munkálatok még mind a mai folynak.

A Sagrada Família, Európa legfurcsább temploma Barcelona jelképévé vált. Gaudí állítólag igazi megszállottja lett az épületnek, az eredeti terveken mindent megváltoztatott, és 40 évig dolgozott rajta, élete utolsó 16 évét remeteként élte az építkezésen.

A tervek annyira bonyolultak és nagyszabásúak, hogy az építész halála után senki sem merte vállalni a munka folytatását. 1926-óta három tornyot húztak fel, majd az építkezés ismét leállt. Néhány éve a város vezetése úgy döntött, befejezi a templomot, mely várhatóan 2026-ra készül el, és minden jel szerint a világ legnagyobb katedrálisa lesz. A templom az organikus építészet egyik legkiemelkedőbb példája, de természetesen a szecesszió stílusába is besorolható. Minden kétséget kizáróan az egyik legfurcsább egyházi építmény, szinte tobzódik a mesebeli megoldásokban. A szokatlan mértani formák, az összetört cserépből kirakott mozaik, a gombakalapszerű tető, vagy a kőkosarakban elhelyezett színes faragott gyümölcskupacok feltűnő, szürreális kontrasztot alkotnak a komor, tiszteletet parancsoló katedrálissal – mintha egy gyermek kontárkodott volna bele a monumentális templom építési munkálataiba.

Svedagon pagoda, Mianmar (Burma)

A csaknem 100 méterrel Rangoon városa fölé magasodó Svedagon pagoda Mianmar igazi ékköve, minden kétséget kizáróan a vallásos világ egyik igazi csodája. A 2500 éves építmény éjszaka bámulatos, az egész világon páratlan látványt nyújt izzó aranyló fényeivel. A pagoda különlegessége, hogy itt őrzik Buddha hajszálait, pálcáját, vízszűrőjét és ruhájának egy darabját. A legenda szerint sok-sok évvel ezelőtt két kereskedő, Tapussza és Ballika találkozott Buddhával, aki nyolc hajtincset ajándékozott nekik. A hajszálakat a kereskedők Burmába vitték, majd felfedezték azt helyet, ahová a korábbi Buddha-relikviákat temették. Úgy döntöttek, szentélyt építenek az értékes tárgyaknak. Amikor a szentély elkészült, egymást követték a csodák, a betegek meggyógyultak, az égből pedig drágakövek hullottak.

Magát az építményt több száz aranylemez borítja, a sztúpa tetejét több mint 4500 gyémánt és 2000 rubin díszíti, melyek közül a legnagyobb körülbelül 72 karátos. Az aranylemezeket a burmaiak ajándékozták a szentélynek, az adományozás még a 15. században kezdődött, és azóta is tart. A Svedagon pagoda a mianmari történelem és örökség igazi tárháza, építészet, szobrászat és művészet egyaránt helyet kapott benne. Több száz színes kis templomból, valamint számos sztúpából, és szoborból áll össze. Többször is átépítették, mostani 98 méteres magasságát még a 18. században érte el. A Svedagon pagodát minden burmai szeretné egyszer meglátogatni életében.

Meteóra-kolostorok, Görögország

Meteóra falujához közel „égig érő” tornyokként meredező sziklák a legcsodálatosabb panorámát kínálják egész Európában. Az ormótlan sziklák tetején történelmi kolostorok épültek, melyek közül a legtöbb még ma is látogatható. A legenda szerint a 15. században érkezett erre a vidékre Athanásziosz szerzetes, aki néhány menekülttel együtt kolostorváros építésébe kezdett. Minden csúcson emeltek egy kolostort, melyeket sziklába vájt lépcsőkön lehet megközelíteni. Az itt található több mint 24 bizánci építményből ma már csak ötöt használnak a szerzetesek.

 

Mind közül a legszebb, egyúttal pedig a legismertebb a Metamorphoszisz-kolostor, amelyet pazar belső díszítés jellemez. Emellett könyvtár is található benne, tele kézzel írott kódexekkel.

szerző: Czakó Letty
Szabadidő 2024. MÁJUS A világ legbámulatosabb vasútvonalai
Legyen szó akár egy túráról a svájci Alpokban, akár egy kirándulásról a misztikus Ázsiában, az ember hamar rájön, hogy nem a cél a fontos, hanem az út, amelyen eljutunk odáig.
Szabadidő 2023. MÁRCIUS 5 lenyűgöző szerencsehozó hely a Földön
Ha régóta nem mosolygott rád Fortuna, érdemes lehet ellátogatnod a most következő helyekre!
Szabadidő 2022. JÚNIUS Ezek a legfurcsább házak a Földön!
Az ólomüveggel díszített kagylóháztól egészen a világ legkeskenyebb otthonáig, íme néhány a legkülönösebb lakóépületek közül!
éppen olvassák
01
Szabadidő 2024. ÁPRILIS Szuper tippek a tavaszi nagytakarításhoz
Valamit valamiért – tartja a mondás. Ha itt a mesés tavasz, eljön a nagytakarítás ideje.
02
Szabadidő 2024. ÁPRILIS Ismét Magyarországra jön Bryan Adams
Ha valamelyik dalát játssza a rádió, azonnal felismerjük jellegzetes rekedt, erőteljes hangját. Ha rockos számot énekel, ha lírai hangvételű dalt.
03
Szabadidő 2024. ÁPRILIS Így mentsd meg a húsvéti maradékot!
4 tipp a maradék sonka és tojás új formába öntésére, hogy ne maradékként, hanem ínyencfalatként gondolj a húsvéti romokra.
Menu