Szabadidő

Ismét Magyarországra jön Bryan Adams
Ha valamelyik dalát játssza a rádió, azonnal felismerjük jellegzetes rekedt, erőteljes hangját. Ha rockos számot énekel, ha lírai hangvételű dalt.

Több évtizedes pályáján nem kevesebb, mint 17 stúdióalbumot adott ki. Az elsőt még 1980-ban, alig húszévesen jelentette meg, Bryan Adams címmel, Kanadában.

Hiszen ott született, az Ontario állambeli Kingston városában, brit szülők gyermekeként. Többek között a Creedence Clearwater, a T. Rex, Janis Joplin zenéjén nőtt fel. Legjobb barátjával, Jim Vallace-szal együtt kezdett dalokat írni, még tizenöt éves korában. Egy nemrégiben adott interjújában úgy fogalmazott, hogy a dalszerzés számára ugyanolyan, mint más mesterség. Olyan, amit úgy tanul meg az ember, hogy időt szán rá. Dolgozni kell rajta, hogy jó legyen. „Van valami, ami dalok írása közben történik. Egy múló pillanat játék közben, amikor létrehozol valamit, ami két perccel azelőtt nem volt, és két perccel később sem lenne meg.”

Fokozatosan vált ismertté és népszerűvé. Lemezeit kezdetben kétévente jelentette meg, s dalait egyre inkább befogadta a közönség. A nyolcvanas években legnagyobb slágerei a Straight from the Heart és az It’s Only Love voltak; utóbbit később Tina Turnerrel jó pár koncerten adtak elő együtt. Az évtizedek során énekelt duettet Billy Joellel, Ed Sheerannal, Jennifer Lopezzel, Taylor Swifttel.) Albumai idővel arany- és platinalemezekké értek, nem kis piacokon: egyebek mellett az Egyesült Államokban, Ausztráliában – és persze szülőhazájában, Kanadában is.

A lemezsikerekhez hozzájárultak, hogy sokat turnézott, szerte a világban. Hol a dalait szerettette meg a koncerteken, hol a számait már vele énekelték a fellépésein. Például a Summer of 69-t – melyet napjainkig már 1 milliárd(!) alkalommal streameltek – vagy a Heaven és az Everything I Do (I Do It for You) című balladákat. Egyik legnagyobb slágerét együtt énekelte Rod Stewarttal és Stinggel: az All for Love eredetileg a Robin Hood, a tolvajok fejedelme című film betétdalának készült. (Dalszerzőként Grammy-díjat kapott érte.) Sikerlistás dala volt a Melanie C-vel (ex-Spice Girls) közösen előadott When You’re Gone is. Egyik kedvencének a Run to You című felvételét tartja.

Magyarországon kevesen tudják róla, hogy profi fotós, akinek munkáját megbecsülik. Képeiből már számos kiállítást rendeztek, több portrékötete is megjelent. Fotózta barátját, Mick Jaggert, Muhammad Alit, a Rammstein zenekar, Pink és Kate Moss is a kamerája elé állt. No és II. Erzsébet angol királynő!

Eddigi utolsó stúdiólemezét 2022-ben jelentette meg, So Happy It Hurts címmel, mely albumot Grammy-díjra is jelöltek. Az elismerések sem kerülték el, igaz, jóval több díjra jelölték, mint amennyit végül elnyert. Csillagot kapott a hollywoodi Hírességek Sétányán is. De mindezeknél talán fontosabb, hogy a világon több mint 80 millió lemezt adott el, hat kontinensen turnézott, és több mint 40 országban vezette a slágerlistákat.

Turnéi során többször érintette Magyarországot. Először 1992-ben, a Népstadionban adott koncertet. 2006-ban a Papp László Budapest Sportaréna mellett a debreceni közönség is láthatta, a Főnix Csarnokban. 2007 júniusában ismét a magyar fővárosban énekelt, az ingyenes Kapcsolat-koncerten. 2012 nyarán megint a Sportaréna volt magyar fellépésének helyszíne. Így rutinos magyarországi fellépőnek számít, bizonyára jól ismeri már a főváros nevezetességeit.

A 2024. október 14-i budapesti fellépését az MVM Dome-ban a Live Nation szervezi. Jegyek megvásárolhatók a koncert hivatalos weboldalán.

szerző: Ötvenentúl.hu
Egészség 2024. MÁRCIUS A 6 legbiztosabb tipp, hogy legyőzd a tavaszi fáradtságot!
Ha belenézel a tükörbe, fáradt, kimerült arc, fakó bőr néz vissza rád? A természet segítségével újra erőre kaphatsz.
Szabadidő 2024. MÁRCIUS A legszebb tavaszi fürdőhelyek a Földön
A Föld számos csodálatos fürdőhelyet kínál, melyek hihetetlen természeti kincseket rejtenek, és tavasszal a legvarázslatosabbak! Szerencse, hogy álmodozni a legszigorúbb karanténhelyzetben is teljesen veszélytelen.
Egészség 2024. FEBRUÁR 4 fontos tipp, hogy megelőzd a hallásromlást
Amíg megvan, addig észre sem vesszük, mennyire fontos. Ilyen a hallásunk is. Mit kell tennünk, hogy megőrizzük?
éppen olvassák
01
Szabadidő 2024. NOVEMBER 3 laktató, de karcsúsító recept
Szeretnél leadni néhány kilót, esetleg diétádhoz keresel finom ételeket? Receptjeink kalóriaszegények, de laktatnak, így anélkül fogyhatsz, hogy éheznél.
02
Szabadidő 2024. NOVEMBER A magyar zongoravirtuóz visszatér
A telt házas tavalyi arénakoncert után a világhírű magyar zongoraművész és zeneszerző visszatér Budapestre! Péter Bence 2024. december 7-én az MVM Dome színpadán kápráztatja el hazai rajongóit.
03
Szabadidő 2024. OKTÓBER 3 különleges halottak-napi népszokás
Te sem tudsz mit kezdeni a haloween-őrülettel? Adunk néhány tippet, hogyan tedd emlékezetessé a mindenszenteket, magyar módra.
Menu