Mintha szabadságon lennék!

– Nagyon friss nyugdíjas vagyok, mindössze két hónapja történt a váltás. Az államigazgatásban dolgoztam köztisztviselőként.

Először nem tudtam, mihez kezdjek. Semmilyen szempontból nem érzem magam nyugdíjkorúnak. Mivel mindig a dolgok jó oldalát keresem, megbarátkoztam az új helyzettel. Hatan mentünk egy nyolcfős osztályról, szinte egyszerre, így sokkal könnyebb volt együtt az „elszakadás”, mintha egyedül kellett volna végigcsinálnom. Mindent meg lehetett beszélni a többiekkel. Nagyon sokat számított a közösség ereje és az, hogy egy korosztály vagyunk. Visszajárunk, véletlenül találkozgatunk azóta is.

Mindig voltak különmunkáim – egy kis mellékes jól jött a családnak. A szakértői munkák változatosak, és remélem, nyugdíjasként a jövőben is találok ilyesfajta elfoglaltságot. A nyugdíj kiegészítése sem árt. Az időbeosztásom jelentősen változott; később alszom el, és később kelek. Nem kelt hajnalban az ébresztőóra! Egyelőre úgy érzem, mintha szabadságon lennék. Tervem nagyon sok van: a már elvállalt otthoni munka mellett utazások, sűrűbb családi programok, több idő az unokákkal, vidéki rokonok látogatása, több fényképezés, a régi kedves képek rendezése, színház, kiállítások és több könyv, mert erre jutott mostanában a legkevesebb időm, pedig mindig nagyon szerettem olvasni.

(István 64 éves budapesti mérnök)

Kikerültem az információáramlásból

– Egy állami támogatásból fenntartott nonprofit, egyébként mezőgazdasági kutatómunkával foglalkozó intézet gazdasági vezetőjeként dolgoztam. Két éve – szűkös anyagi helyzetben lévén – fölajánlották a korkedvezményes nyugdíj lehetőségét, és elfogadtam. Utána még egy ideig bejártam, de nem sokáig. Viszont folytattam, folytatom még most is, amit korábban „másodállásban” végeztem: a szőlészkedést, borászkodást.

Egy pinceszövetkezet és egy hegyközség elnöke vagyok, ami főleg értékesítési és érdekérvényesítési feladatokat jelent. Emellett műveltetem tizenhárom hektárnyi saját szőlőmet, és termelem a saját boromat is. Ezeket a tevékenységeket ameddig csak bírom, folytatni szeretném. Szeretem csinálni, szellemileg-testileg kondicionál, és az anyagi szükség is hajt. A nyugdíjazással nyertem egyfajta biztonságot, amellyel a rendszerváltás óta nem rendelkeztem, viszont kikerültem az információáramlásból. Azelőtt az asztalomon vártak a pályázati lehetőségek, a szakmai hírek, a szabályozásváltozások, most mindezt nekem egyedül kell felkutatnom. Amióta nyugdíjas vagyok, rohamosan csökken a fizikai terhelhetőségem, és a stressztűrő képességem is sokkal rosszabb. Azért összességében elégedett vagyok…

(János 64 éves ceglédi kertészmérnök)

Soha nem tudtam elképzelni magamról, hogy ne dolgozzam

– 2015 áprilisában lettem nyugdíjas. Az akkori rendeletek szerint az életkorom és a ledolgozott éveim száma ezt lehetővé tette, s én úgy gondoltam, hogy ha egész életemben olyan sok adót és járulékot fizettem az államnak, miért ne használjam ki a nekem – és családomnak – kedvező lehetőséget. De a mindennapjaimban semmi se változott; ugyanúgy dolgoztam és dolgozom azóta is. Mivel saját céget vezetek, egyedül az én döntésemen múlik, hogy mikor hagyok fel pénzkereső foglalkozásommal, de az az igazság, hogy nemcsak a pénzért dolgozom.

A szakmámban, a környezetvédelem területén sajnos – vagy hála Istennek – sok feladat vár megoldásra, hazánkban ugyanis rengeteg mulasztás halmozódott fel. Magam a korábban kidolgozott és jóváhagyott kémiai-biokémiai eljárásaim alkalmazásával tudok a jobbítás folyamatába bekapcsolódni, amire szívesen vállalkozom. Igaz az is, hogy a körbetartozásos magyar valóságban egyre nehezebb érvényesíteni érdekeimet, s ez sokszor elgondolkodtat. És elgondolkodtat az is, hogy ha a munka vagy az ajtóban megjelenő unokáim közül kell választanom, mindig a gyerekek mellett döntök. Át kellene adnom nekik azt a – mai világban sajnos háttérbe szorult – szemléletet, hogy vagy jól csináld, amit csinálsz, vagy sehogy. És hogy ez sikerüljön, ahhoz bizony sok-sok időt kellene velük töltenem. De én soha nem tudtam elképzelni magamról, hogy ne dolgozzam, és nyugdíjasként éljem napjaimat! Nem könnyű a döntés.

(Tamás 68 éves szegedi vegyész, egy környezetvédelmi cég vezetője)