Még nincs nálunk fiókod?
Regisztrálj itt!Bátor Újrakezdők
Orosz-angol tanári szakon diplomázott több mint harminc évvel ezelőtt. Leginkább említésre méltó munkahelyének a Magyar Állami Operaházat tartja, ahol 2002 májusától dolgozik. Vele született meg a nemzetközi menedzser pozíció a Magyar Nemzeti Balettnél, ő alakított ki keretrendszert a külföldi vendégművészek meghívásához, a nemzetközi próbatáncokhoz és a nemzetközi turnékhoz. Arra is büszke, hogy a Válogatott elbeszélések című kötetben megjelentek Csehov novella fordításai, azzal a céllal, hogy a mai olvasók mai magyar nyelven élvezhessék ezeket az elbeszéléseket a régebbi fordítások mára elavult nyelvhasználata helyett.
Ki sem akart bújni belőle
Körülbelül öt évvel ezelőtt Gabi lába felmondta a szolgálatot, ezért abba kellett hagynia a rendszeres futást és a táncot. Krónikussá vált talpi bőnyegyulladással kínlódott, amely makacsul ellenállt minden kezelésnek. Egyre jobban fájt a lába, míg végül a villamosmegállóig is alig tudott elmenni. Egy nap olvasott egy cikket, ami megváltoztatta az életét.
A barefoot cipőkoncepció lényege, hogy tökéletesen alkalmazkodik a lábhoz, nem nyomja össze a lábujjakat, nem emeli meg a sarkat, és nem korlátozza, nem befolyásolja a természetes mozgásmintát.
„Elkezdtem barefoot cipőt keresni, de nagyon nem volt egyszerű!” – mondja. Végül egy párizsi nyaralása során talált egy üzletet, ahol több márka termékeit is fel lehetett próbálni. Ott vette az első ilyen lábbelijét, és többé ki sem akart bújni belőle – ez a cipő elindította a gyógyulás útján. Ma már ismét szerepel a programjai között sok kilométeres túra, bicikli- és táncháztábor is, pedig már azt hitte, hogy mindezeket örökre elvesztette. Barefoot cipőjében mintha csak mezítláb lenne – állítja –, ami egyben életstílus is.
Meghatározó blogger
Elérhető bolt híján kénytelen volt online rendelni további cipőit. Eleve nem könnyű ügy, de mint kiderült, mezítlábas lábbeliknél még nehezebb, mert formájukat, talpukat és belső terüket tekintve nagyon sokfélék. Bár mindent elolvasott, amit csak talált a neten, egyik nem igazán rá illő cipőt vette a másik után.
Egyszerre volt lelkes és elkeseredett. Blogot indította a témáról: a tapasztalatairól, a visszanyert mozgásképességéről és a felpróbált, majd visszaküldött cipőkről. „Magyarul és angolul írtam párhuzamosan, ami időrabló ugyan, de angolul sokkal nagyobb közönséget tudtam elérni” – magyarázza, hogyan lett meghatározó blogger. Egy barátja segített neki összerakni a honlapot, és megszületett a Barefoot Budapest weboldal, facebook, instagram és youtube oldallal. Utóbbin különösen népszerű a saját készítésű barefoot cipőjéről szóló videó.
Saját bolt két újdonsült baráttal
Csakhogy továbbra is nagyon nehéz dolga volt a cipővásárlással. Így egy nap kiírta az egyik magyar barefoot facebook-csoportba a lábméreteit azzal, hogy nincs-e olyan, akinek hasonló a lába, és benne van abban, hogy felpróbálják egymás cipőit. Egy Adri nevű lány jelentkezett. „Szinte azonnal összebarátkoztunk, és a vége az lett, hogy vele és a férjével közösen 2022 őszén megnyitottunk egy olyan boltot Gödöllőn, ahol széles márkaválasztékban, helyben felpróbálhatóak a cipők” – meséli. A bolt webshopként is üzemel. Nemrég gyerekcipőket is felvettek a kínálatba. Olyan üzlet világviszonylatban is nagyon kevés van, amelyik nem csak webshop, és ahol felpróbálhatók a termékek. Így valami igazán különlegest hoztak létre itthon.
Elmeséli, hogy édesapja nem könnyen lelkesedő típus, a vállalkozással járó kockázat is távol áll tőle, a ruhák-cipők soha nem érdekelték, de Gabi mélyen átérzett, lankadatlan lelkesedése még őt is megragadta. Legtöbbször ő maga is barefoot cipőt visel, nagyon szereti, kényelmesnek tartja. Gabit nagyon megérintette, amikor édesapja elmesélte, hogy valahol szóba elegyedett a mellette ülő másik nagypapával, mert a lábán barefoot cipőt látott. „Ez nem jellemző apura, és annak a jele, hogy valamit nagyon megmozgatott benne a dolog” – mondja. A lánya ugyanolyan lelkes, mint Gabi, tavaly saját készítésű barefoot cipőben ment férjhez, és szívesen besegít az üzletben. A fia nagyon tudatosan válogatja össze a ruhatárát, és fontos neki a divat. Azt mondta Gabinak, szuper, hogy talált valamit, amit szeret csinálni, és látszik, mennyire őszinte a lelkesedése.
Kifelé forduló lett
Gabi operaházi múltja nagyon sokat segít. A nemzetközi kapcsolattartásban szerzett jártassága, a rendszerezés, a problémamegoldás, a diplomáciai érzék, az emberekkel bánni tudás mind jól jön neki ezen a területen is, ahogy a közösségi média használatában is tud a tapasztalataira támaszkodni. Két dolog azonban alapvetően megváltozott. Egyrészt – bár az operaházban is mindig önállóan dolgozott és gazdája volt a projektjeinek – itt teljes mértékben maga viszi a felelősséget döntéseiért. Közösen döntenek mindenben, ami nagy könnyebbség, de minden döntésük következményei közvetlenül őket érintik. Neki ez nagyon új helyzet.
Nagyon szereti együtt csinálni Adrival és Robival, ők együtt szuper csapat. Az Operaházban mindig a háttérben dolgozott, most viszont szívesen és lelkesen áll ki bárhova bármikor, hogy megossza másokkal ezt a fantasztikus lehetőséget. Lelkesedése háttérbe szorította a szégyenlősségét, szívesen szerepel fotókon, videókon, mert nem magával van elfoglalva, hanem egy fontos üzenetet közvetít.
Bárkivel bárhol szívesen szóba elegyedik erről a témáról, pedig régebben inkább magába forduló volt. Ez a dolog megnyitotta, és segít kapcsolódni másokhoz. Bizonyos értelemben mintha kicserélték volna. Kinyílt számára a világ, barátságosabb lett, és élvezhetőbb.
A hírvivő
Az üzlet heti négy alkalommal három-három óra hosszat tart nyitva. Mindannyian csinálnak mellette valami mást, Gabi félállásban folytatja operaházi munkáját. Az utóbbi időben hirtelen erősen megnőtt a forgalmuk, és ha szükségét érzik, megnövelik a nyitvatartási időt. Szeretnék idővel felköltöztetni a boltot Budapestre.
Gabit az is motiválta, hogy egy alkalmazottként eltöltött fél élet után esélye nyílhat felépíteni valamit, ami idővel a belefektetett munkával arányos díjazást hozhat. Egyelőre még építkeznek – kicsiben kezdték, és fokozatosan növekednek. Látják a nagy perspektívát, nemzetközivé akarják tenni a boltot, kétnyelvűvé a webshopot, vagyis nyitni akarnak a világra.
Nagyon szeretné minél több emberhez eljuttatni a hírt, hogy létezik ez a cipőkoncepció, és sokaknak hoz komoly javulást az életminőségben, az egészségben. Nagyon lelkesedne, ha minél többen hoznának ebben a kérdésben tájékozott döntést. Természetesen az a célja, hogy ez neki és üzlettársainak is kényelmet és bőséget eredményezzen.