Szabadidő

Közös játék, közös élmény
Nemcsak a karácsony érkezett el, hanem a különféle közösségekbe járó gyerekek számára a téli szünidő is, amelynek néhány napját sok csemete tölti el a nagyszülői házban.

A pszichológusok kiemelten fontosnak tartják, hogy az apróbb-nagyobb gyerekek és felnőttek együttléte „minőségi” legyen, vagyis tartalmas és örömteli. Ennek egyetlen „titka” van: figyelnünk kell az unokáinkra, hogy azonosulni tudjunk velük. Ezt legegyszerűbben az együttjátszással érhetjük el.

Akarjunk „átlényegülni”!

Az unokával, unokákkal töltött borongós nappalok, vagy a hosszú téli esték örömei közé kell hogy tartozzon a közös játszás, ami a csemeték életkora, érdeklődése, szellemi érettsége függvényében a szerep- és fantáziajátékokban történő részvételtől, a bújócskázásán át, a különféle manuális tevékenységeken (festés, rajzolás, gyurmázás, legózás) keresztül, a társasjátékokig meglehetősen széles skálán mozoghat. Azt pedig, hogy a megannyi játszási lehetőség közül melyikbe és milyen mértékben kapcsolódjunk be, a gyerek döntse el. Ha van ötlete, ha kezdeményez valamilyen játékot, hagyjuk magunkat „táncba vinni”.

A kisebbek, a kisovisok például szívesen játszanak boltost, orvososdit, utánoznak mély átéléssel felnőtt tevékenységeket, de boldogan bújócskáznak, vagy keresnek meg a szobában elrejtett tárgyakat. A nagyobb óvodások már készséggel rajzolgatnak, festegetnek, ragasztgatnak, fűznek gyöngyöt. Ilyenkor egyedül is „elvannak”, ám ha kérik, mi is üljünk az asztalhoz, és alkossunk velük együtt.

Irányítgatás helyett „terelgessük”!

A még nagyobbak, az iskolások örömmel barkochbáznak, szópókereznek, társasjátékoznak. Ez utóbbiból jó ha van a nagyszülői háznál egy-két „készlet”. A kisebbekkel inkább rövid, maximum 10 perces játszmákat játsszunk. A játék megkezdése előtt fontos tisztázni a játékszabályokat. Előfordulhat ugyan, hogy az ovis korcsoporthoz tartozók még nem tartják be ezeket, mert mindenáron nyerni akarnak. Ez természetes ebben az életkorban, hiszen a gyerek a sikerélményért játszik, ám ha rajta kapjuk, hogy „csal” (beforgatja a kockát a 6-os-ra, vagy többet lép a cél felé a táblán, mint amennyit dobott), tapintatosan jelezzük, hogy „elhibázta” a lépést vagy a dobást.

A nagyobbakkal, a hat-nyolc évesekkel már hosszabb „menteket” (20–25 percnyi időt) is társasozhatunk. Ha az új – például a karácsonyra kapott – társasjátékot „avatjuk fel” vele, akkor először alaposan tanulmányozzuk annak szabályait, majd számára érthetően magyarázzuk el azokat.

Hagyd szárnyallni!

A manapság divatos, ún. készségfejlesztő, elsősorban logikai játékoknál fontos odafigyelnünk arra, hogy annak szellemi „követelményei” megfeleljenek a gyerek aktuális szellemi fejlettségének. A pszichológusok szerint ugyanis a memória-terhelés például kifejezetten káros lehet – még rövid távon is –, mert kudarcként éli meg a gyerek azt, amit még nem tud, azaz nem tud felidézni, vagy megjegyezni.

Minél több képi analógia – hasonlóság – van a társasjátékban, annál jobban ösztönzi a képzeletet, vagyis annál alkalmasabb a kisgyermekek szórakoztatására, így szellemének a fejlesztésére is.  A játéktevékenységet élvezetesebbé teszi, ha a nagyszülők is részt vesznek benne. Amikor csak lehet, érdemes tehát bevonódnunk az unoká(i)nk önfeledt játékaiba.

szerző: F. Kalmár Teodóra
Szabadidő 2023. JÚNIUS Közös hobbi az unokával
Ahogy nő és szellemileg gyarapodik az unoka, egyre több szellemi találkozási pont jöhet létre közte és a nagyszülői egyike vagy másika, vagy akár mindkettejük között.
Szabadidő 2022. JÚLIUS 5 ok, amiért érdemes növényeket tartanod otthon!
A szobanövények nemcsak az otthonunkat tehetik szebbé, hanem fizikai és mentális egészségünk megőrzéséhez is hozzájárulhatnak.
Szabadidő 2022. JÚNIUS 5 titok, amit a nagyszülők tudnak
Az unokákat és nagyszülőket semmivel sem pótolható érzelmek kötik össze. Miért ilyen különösen erős ez a kapcsolat?
éppen olvassák
01
Szabadidő 2024. OKTÓBER Állandóan égetnek a szomszédban?
Amint a nap előbújik az őszi felhők mögül, egyből másféle szürkeség gomolyog a kertes házak fölött: az égett levél füstje. A bosszantó és egészségkárosító szokás jövőre már szabálysértés lesz.
02
Szabadidő 2024. OKTÓBER 3 elképesztő túlélőtörténet
A természet olykor kegyetlen és végzetes. Az isteni gondviselésnek köszönhetően azonban vannak, akik a legnagyobb pusztítás közepette is életben maradnak.
03
Szabadidő 2024. OKTÓBER 8+1 érdekes tény a kiviről
Tojás alakú, jó esetben puha, rossz esetben meg kell várni, amíg megpuhul. Savanyú és édes, belül rikító zöld színe van, és ha nem hámozod meg, szőrös lesz a nyelved. Mi az?
Menu