A kisiskoláskorú gyerekek érdeklődése gyakran fordul olyan irányba, ami a nagyit is meglévő tudása tágítására ösztönzi, de az sem ritka, hogy a nagymama vagy nagypapa kedvenc hobbija, érdeklődési köre vonzza a gyerkőcöt, kelti fel érdeklődését.

Szellemi sporttársak

A hatvannyolc éves András fiatalabb éveiben nagy odaadással hódolt a bélyeggyűjtésnek. Aztán az évek teltével-múltával íróasztalfiókja mélyére kerültek az albumok. Mint meséli, egy esős hétvégén, amikor kilenc éves leányunokájával a lakásban „rekedtek”, és nem tudtak nekivágni a szokásos erdei sétájuknak, jobb ötlete nem lévén, előkotorászta a bélyegalbumait, és megmutatta a tematikusan elrendezett bélyegeket. A közösségi média és az emailek korában született gyermek számára az ismeretlen világ ereklyéivel való ismerkedés a képeslapokról és az egykoron kézzel írott levelekről szóló történetek felidésével kezdődött, nagypapa lelkes előadásában.

Mivel a gyerkőc szereti kipróbálni magát a különféle sportágakban (heti egy alkalommal sportegyesületben kosárlabdázik is, valamint imád korcsolyázni, síelni, úszni és gyakran játszik a szabadidejében teniszező apjával is), Luca szeme felcsillant, amikor az egyik albumban meglátta sorban a különféle sportágakat, jeles versenyzőket ábrázoló, illetve a sok-sok évvel ezelőtti nagy sportrendezvények, világversenyek alkalmából kiadott ún. emlékbélyegeket.

A nagyapa örömére, az unokát annyira magával ragadták a látottak, hogy attól kezdve, amikor szülei a nagyszülői házban „szállásolták el”, kérte: vegyék elő a „sportos” albumot. Esténként bekuckóztak a nappaliba, hogy közös időtöltésüknek hódoljanak. A filatéliai „kincsek” nézegetése közben aztán szóba került a különféle sportágak eredete (az ókorból származóktól egészen az újkoriakig), az olimpiák és más világversenyek történetén át a magyar élsport nagyjainak felemlegetéséig. Mint a nagyapa mondja, ahhoz, hogy Luca egyre sokasodó kérdéseire korrekt válaszokat tudjon adni, az interneten kellett tájékozódnia. A gyűjtemény annyira összehozta őket, hogy Luca maga is rákapott a sporttal kapcsolatos relikviák gyűjtögetésére, és egyre gyakrabban invitálja meg nagyapját a sportedzésekre, sőt az első kosárlabda rangadójára is elvárta „szellemi sporttársként”.

Akinek a kövek mesélnek

Áront hároméves kora körül vitte el hetvenes éveiben járó nagyija, Judit a Természettudományi Múzeumba, ami aztán kettejük „zarándokhelyévé” vált. Nem múlt el hónap, hogy ne keresték volna fel az említett közgyűjteményt, ahol nemcsak a kisfiú, hanem a nagyija is újból és újból talált valami rácsodálkoznivalót.

Ahogy Áron az iskoláskorhoz közeledett, a földtörténet (korok, időszakok) és az őslények („dinók”) világa kezdte el foglalkoztatni. Szűnni nem akaró érdeklődéssel böngészte a múzeumban kiállított fossziliákat (a különféle megkövesedett élőlénymaradványok nyomait őrző köveket) és a káprázatos ásványgyűjteményt. Unokája olthatatlan érdeklődése láttán, Judit olykor-olykor engedett a kérésnek, és a múzeumi shopban vásárolt a gyereknek néhány fossziliát és ásványt. Ezekkel az évek alatt megvásárolt darabokkal alapozódott meg a most tízéves Áron kő- és ásványgyűjteménye. További darabokat (kagylónyomatos, növényi levélmintázatos követ egy megkövesedett kúpcsigát) kirándulások alkalmával ő fedezett fel és bányászott ki egy patakmederből, illetőleg a földből.

A gyerek gyűjtőszenvedélye idővel a szülőket is magával ragadta, egy-egy ásványbörzéről vásároltak számára további darabokat, majd Judit ajándékozta meg az ásványok világába elkalauzoló könyvvel, egy-egy jelesebb családi ünnepen pedig tárolódobozokkal is hozzájárult a gyűjtemény rendben tartásához, illetve rendszerezéséhez. A közös kincsvadászat mellett a káprázatos színű ásványokat bemutató honlapokat is gyakran nézegetik együtt, amiben mindketten egyre több örömet lelnek.

A közös érdeklődés hozadékai

Pszichológusok szerint a közös hobbi összehozza az embereket. Ez az állítás igaz az unokákra és nagyszülőkre is. De nemcsak érzelmi, hanem szellemi hozadéka is lehet annak, ha a szülők vagy a gyerek nevelésében alkalmi szerepet vállaló nagyszülők valamit együtt szeretnek csinálni a kisebb-nagyobb csemetékkel.

Mint a szakemberek mondják: a valamilyen konkrét tevékenységet együtt végző gyereknél és felnőttnél megerősödnek az emocionális kötelékek, de a könnyed és szórakoztató tudás szerzésében is segíti a gyereket a felnőtt figyelme, részvétele, ugyanakkor a nagyszülő is nyer: a csemetével való intenzív együttlét nyitottságának, szellemi erőnlétének fenntartásához is hozzájárul.

Pedagógiai hozadéknak is tartják a közösen megélt gyűjtőszenvedélyt – akárcsak a sportolást, túrázást –, melynek együttes „gyakorlása” közben játszva tudja a nagyszülő, szülő megtanítani a gyereket a feladattartásra, figyelem-összpontosításra, rendszerességre/rendszerezésre, épp így arra is, hogy maga is akarjon és tudjon „kutakodni” a számára fontos tudnivalók után.

A közös kedvtelésnek, a célzott, ám könnyed és szórakoztató együttlétnek az is nagy előnye, hogy „egyenrangúsítja” a gyereket, ráadásul oda-vissza működik, vagyis a gyerek szórakoztató módon tanul a felnőttől, aki pedig, ha jól figyel, a napról napra szellemileg is gyarapodó gyerektől kap mentális élményeket.

Fontos tehát, hogy keressünk és találjunk olyan együttesen végezhető tevékenységeket a gyerekkel (a sportolástól a kirándulásokig, a kézimunkázástól a társasjátékozásig), amelyek nemcsak a „másik” megértésében, hanem a gyerek és a felnőtt egymásra hangolódásában, s – nem mellékesen – abban is segítenek, hogy a szemünk előtt felnövekvők rátaláljanak mindazon, akár egy életre szóló szabadidő-eltöltési „módokra”, amelyek a későbbi életüket tartalmassá tehetik, de akár képessé teszik őket arra is, hogy a nehezebb élethelyzetekből ép lélekkel kerüljenek ki.