Egy régi mondás szerint nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk. Étkezésünk mind a fizikai, mind a szellemi, mind pedig a lelki erőnlétünk, vagyis az egészségünk fenntartását hivatott szolgálni. Ezért sem árt tudnunk, mi jó nekünk.
Amikor valamilyen ételt megkíván a szervezetünk, hallgassunk rá.

Mit kívánunk, miért kívánjuk?

Persze nem mindenkinek a szervezete ad jelzést arra, milyen vitaminból vagy ásványi anyagból keletkezett hiánya, és mit kell(ene) ennie ahhoz, hogy segítsen ezek pótlásában. Az sem ritka, hogy nem figyelünk fel a nyálmirigyeink által közvetített jelzésre, vagy éppen elhessegetjük magunktól a „rákívánást”. Pedig már piaci, bolti vásárláskor, éttermi rendeléskor is érdemes figyelnünk arra, milyen ételalapanyagok, élelmiszerek láttán vagy ízének felidézésekor támad fel bennünk a „kívánósság”.

Ezt a fogalmat elsősorban a várandós nők kapcsán szokták emlegetni, s a jelenség – főként az első trimeszter idején – valójában a hormonális változásokra vezethető vissza; továbbá a magzat fejlődéséhez, az anya egészségének megőrzéséhez is elengedhetetlen a teljes értékű táplálkozás, amire a várandósokat a szervezetük is figyelmezteti, mégpedig az egyes ételekre utaló mohó rákívánással.

Az ízek, azaz ételek elfogyasztására vonatkozó erős belső késztetésnek azonban nem csak a gyerekvárás időszakában van jelentősége és reális alapja. A gyomrunkból kiinduló, a nyálképződéssel társult „ételrendelés” valójában azt tudatja: milyen tápanyag/ok)/ból (vitaminokból, ásványi anyag/ok/ból vagy nyomelem/ek/ből) keletkezett hiány a szervezetünkben.

Amikor megkívánunk bizonyos ételeket, és engedünk a csábításuknak, valójában hozzájárulunk a szervezet működési zavarainak megelőzéséhez, illetve a valamely tápanyag hiányából eredő egészségproblémák természetes rendezéséhez.

Az ételek „távol tarthatják” a gyógyszereket

A belsőségek (pl. a máj), a hal, az élesztő, az olajos magvak fogyasztására irányuló késztetés arra figyelmeztet, hogy szükségünk lehet B-vitaminra. A stresszes életet élők gyakran kívánják meg a diót, a diós ételeket, a különféle olajos magvakat.

A tojás fogyasztásának igényét a fehérje, a kén, az aminosavak, a szelén és a kolin hiányával lehet összefüggésbe hozni. Míg a kén nagyon fontos szerepet játszik a porc, a bőr és a véredények védelmében, a szelénre esszenciális, antioxidáns hatású mikroelemként, számos enzim alkotórészeként minden sejtünknek, minden izmunknak szüksége van. A szervezetben a szelén a vesében található a legnagyobb mennyiségben, de a máj, a pajzsmirigy, az agy, a herék és a petefészek egészséges működése is sok szelént igényel. Ennek a mikroelemnek a hiányára lehet következtetni az állandósult fáradtság- vagy gyengeségérzetből, hangulati levertségből, amelyek a csökkent pajzsmirigy-hormontermeléssel is összefügghetnek.

A kolin (amely maga is egyfajta zsíranyag) egyike a fontosabb, úgynevezett lipotrop anyagoknak, amelyek a májban és másutt a zsírmolekulák feldolgozásáról és elszállításáról gondoskodnak. Kolin nélkül veszélyesen felhalmozódik a zsír a májban, zsírmáj keletkezik, mert a zsírmolekulák nem dolgozódnak fel és nem szállítódnak el. Pótlása lenyomhatja a koleszterinszintet, míg a kolin elégtelen jelenléte megemeli a koleszterin koncentrációját a vérben.

A tej és a tejtermékek, a csokoládé, a zabpehely, vagy a szárított datolya, a vörös húsok, a halfélék, a baromfihúsból készült ételek, a tökmag, napraforgómag, vagy éppen a földimogyoró megkívánása a kalcium pótlásának szükségességére figyelmeztethet.
Sokan tapasztalati úton jöttek rá – amikor feszültséggel, álmatlansággal küszködve a szervezetük segélyhívó üzenetére hallgattak –, hogy a tejben lévő triptofán (fehérjealkotó aminosav, amelyet hangulatfestő aminosavnak is neveznek) jó hatással van a hangulatra, nyugtatólag hat a distresszes állapotra, kedvezőn befolyásolja az alvás minőségét, mivel szerepe van a melatonin és szerotonin termelésében.

Amikor a nyers káposztát (például a káposztasalátát), a paradicsomot, retket, spárgát, petrezselymet, banánt kívánjuk meg, ez azt jelezheti, hogy U-vitaminból (azaz a metioninsavak családjába tartozó metil-metioninból) van a szükségesnél kevesebb a szerveztünkben. Ennek a vízben oldódó és a szervezetünkből hamar kiürülő vitaminnak a hiánya nyálkahártya-problémákat okozhat, így az alacsony metil-metionin-szintre a gyomor- és bélműködési zavarokból is következtethetünk. Pótlása segíthet e panaszok megszüntetetésében, mivel öngyógyító reakciót indít be az emésztőszerveinkben, vagyis regenerálja a gyomor és a belek irritált/sérült nyálkahártyáját.

A joghurt, a zöldség- és főzelékfélék (spenót, bimbós kel, brokkoli), valamint a tej- és tejtermékek fogyasztása iránti igényt gyakran az elégtelen K-vitamin-bevitel is előhívhatja. Mivel ez a zsírban oldódó vitamin fontos szerepet tölt be a véralvadás szabályozásában, és a máj méregtelenítő funkcióját is elősegíti (viszont nem raktározódik el hosszú ideig a szervezetben), időről időre pótolnunk kell ezt a szerves vegyületet.

Az almát előszeretettel fogyasztók olyan fontos ásványi anyagokhoz (kalcium, magnézium, foszfor, kálium) juttatják szervezetüket, amelyek más ételekből külön-külön nyerhetők ki, azaz együtt egyetlen élelmi alapanyagban sem találhatók meg.
Akik gyakran éheznek rá erre az édenkerti gyümölcsre, azok „belsőjükből” irányítottan közömbösítik a telített zsírsavakat tartalmazó ételek – elsősorban a vörös húsok – egészségkárosító hatását, ezzel pedig hozzásegítik szervezetüket ahhoz, hogy szabályozza a jó és rossz koleszterin arányát. Ezért is javallott a magas koleszterinszinttel élő betegeknek, hogy naponta egyenek „a tudás (és az egészség) fájának” terméséből.

A banánkedvelők általában káliumszükségletüket fedezik a gyümölcs fogyasztásával. Gyakori, hogy a vizelethajtó gyógyszert szedők, a napi több kávét, a gyakorta alkoholt fogyasztók kívánják meg napi rendszerességgel, mivel a szervezetükből a vizelettel kiürül ez a fontos ásványi anyag. A banán magnéziumban is gazdag, amely a káliummal együtt jótékony hatással van a vérnyomásra és a szívműködésre, illetve a  kálium a csontjaink épségét is védi. Nem ritka, hogy extrém fizikai terhelés után nyúlunk banán után, mivel igen magas a tápértéke, energiával tölt fel, miközben cukortartalma hamar normalizálja a vércukorszintet.

A savanyúságok (ecetes uborka, paprika, csalamádé) megkívánása a kálium pótlásának szükségességére figyelmeztethet.

A sós ételekre, ropogtatni, rágcsálni vágyóknál felmerülhet annak gyanúja, hogy alulműködik a pajzsmirigyük, mert a táplálkozással túl kevés jód jut a szervezetükbe, de az a gyakoribb, hogy az erős izzadás (hőség, láz) után követeli a szerveztünk a nátriumtartalmú sót. Akinek a hüvelyesekből (bab, borsó, lencse) készült ételekre gondolva fut össze a szájában a nyál, annak feltehetőleg foszforra van szüksége. Az előszeretettel tökmagot vagy napraforgómagot, pörkölt földi mogyorót ropogtatóknak nagy valószínűséggel cinkre vágyik a szervezetük.  

Az ételekre való „rákívánás” tehát – általában – nem a falánkság jele, hanem arra vonatkozó jelzés, hogy miből fogyott ki a „raktárkészletünk”, ezért jól tesszük, ha figyelünk e jelzésekre.