Ötvenévesen olaszul kezdtem tanulni, hogy 2017 végén részt vehessek Milánóban, az Artigiano in Fiera nemzetközi kézműves vásáron – mondja. „Az olasz vásárlóközönségtől teljesen elaléltam. Korábban soha, sehol nem árusítottam közvetlenül a portékáimat, és az olasz mentalitás, ahogy rajongtak a festett selymeimért, magával ragadott. Ekkor hittem el valójában, hogy értékes dolgokat teremtek, a vásárlók elégedettsége bizonyította számomra, hogy jó úton haladok.”

Még ma is áradozik Melegh Andrea selyemfestő, arra emlékezve, amikor szülővárosából, Pécsről először utazhatott ki a divat olasz világvárosába. Akkor döbbent rá arra, hogy selyemre készített festményei, festett selyemsálai mennyire tetszenek az embereknek külföldön is, sőt a nagyvilágban legalább ötször–hatszor annyi pénzt kínálnak értük, mint amennyiért Magyarországon el tudja adni őket.

Fotó: Teicher Mónika

De azért a pénz nem minden, még annak sem feltétlenül, aki 25 éves kora óta vállalkozó. Magasépítő technikusként érettségizett, de kirakatrendezőként kezdett dolgozni a pécsi Centrum Áruházban. Miután elvégezte a fővárosban a kirakatrendező és dekoratőr iskolát, a kilencvenes évek legelején úgy döntött, egyéni vállalkozó lesz, hogy a maga ura lehessen, azt csinálhassa, amit szeret, és tervezőgrafikával, dekorációval foglalkozhasson. Életében ekkor hozta meg első jelentős döntését.

Azóta is az embléma- és arculattervezést, a reklámgrafikát, a dekorációt tekinti egyik hivatásának – de nem kizárólag.

Saját márka

Élete 2007-ben vett újabb fordulatot, amikor nagyobbik lánya általános iskolai tanítónője, Duga Ilona elhívta a tanyájára, és megmutatta, miként lehet selyemre festeni. Azonnal megragadta az eljárás, gyorsan meg is tanulta. „Azt szoktam mondani, hogy számomra ez csupán egy plusz technika, mert amit egyébként számítógépes tervezési munkáim során alkotok, a formák, a színek, mind itt vannak az ujjaimban, csak míg a számítógépen egérrel, addig a selymen ecsettel a kezemben dolgozom.”

Amikor egy ismerőse meglátta az irodájában az egyik falon függő, bekeretezett selyemfestményét, az annyira megtetszett neki, hogy felajánlotta: kávézó–galériájában rendezzen tárlatot elkészült műveiből. „Én lepődtem meg a legjobban, amikor az első kiállításomon már a megnyitón hat képem gazdára talált” – emlékezik Andrea.

Néhány évig csak festményeket készített, majd sálakat, kendőket kezdett festeni, később pedig már táska–sál kollekciókat is megálmodott. Márkanevet is teremtett magának, ez lett a Setala. Majd újabb termékeket is kitalált: elkezdett festeni selyemmel bevont naplót, albumot, festményei képével díszített asztali és fali naptárt, bögrét, kitűzőt, kártyát, képeslapot, dobozt. A fotózást, a grafikai szerkesztést mind saját maga végzi. Luxusnak szánt festett selyemsálaihoz egyedi díszdoboz is jár vásárlóinak.

Festőtábor

2011-ben felkérték, hogy tartson egy workshopot, meséljen a selyemfestésről, sőt tanítsa is a résztvevőket. Mivel folyamatosan nőtt az érdeklődés az ilyen rendezvények iránt, azok egyre gyakoribbá váltak. Andrea pedig szívesen osztotta – és osztja meg ma is – másokkal tudását, tapasztalatait, olykor havonta többször is, pécsi művelődési házakban gyerekekkel, felnőttekkel, egészen a nyugdíjas korosztályig.

„Sokan jönnek az egészségügyből, orvosok, kutatók, vezető beosztásban dolgozók – meséli Andrea. – Kikapcsolódás, feltöltődés számukra a stresszes munka után, és mindenkinek nyugalmat ad, sikerélményt. A festés nem menekülés a gondok elől, hanem kiteljesedés: tiszta fejjel, nyitott lélekkel lehet festeni – és mindenkiben ott rejtőzik a tehetség. Ez a foglalatosság tripla öröm! Először mindenki magának kezd sálat festeni. Majd viselni kezdi, aztán elajándékozza, és amikor máson látja, az boldogsággal tölti el. A sál nem egyszerűen díszes viselet – teszi hozzá. – A selyem vékony, de sűrű szövésű anyag, és a hordástól egyre kellemesebb érzésű lesz. A szürke őszön színeset kell hordani, de télen is lehet, egymáson két sál jól melegít. Ráadásul a szépsége luxusérzést kelt.”

Pár éve felajánlották neki, hogy Horvátországban, Dalmáciában, egy inspiráló helyen, az apró, szépséges Prvić szigetén tarthatna selyemfestő tábort. Eddig már négyet vezetett, az ott készült műveket pedig több kiállításon is bemutatták Horvátországban és Magyarországon is.

A járványhelyzet miatt az idei rendezvény elmaradt, de cserébe megvalósíthatta másik álmát: megalkotta saját selyemfestő kertjét! Még tavaly beleszeretett egy elhanyagolt szőlős telekbe a Mecsek nyugati, napsütötte oldalán, az Ürögi határúton, és meg is vásárolta. „Elfelejtettem, hogy 53 évesen már nem szoktak építkezni, főleg nők, főleg egyedülállóként… 2019 őszén megtisztíttattam a területet, és gyümölcsfákat ültettem. Folyamatos ötleteléssel, tervezéssel telt a telem. Méricskéltem, utánajártam az építési szabályoknak, 2020 tavaszán pedig három hónap alatt – amíg mindenki más a vírussal volt elfoglalva – létrehoztam A Kertet! Június 13-án tartottam a megnyitót, azóta nagyon sokan jöttek már hozzám a városból és a környékről selymet festeni. Olyan barna már a bőröm és kiszőkült a hajam, hogy azt hiszi mindenki, tengerparti nyaralásból érkeztem.”

A horvátországi nyár helyett saját telkén hozott létre festőtábort! „A napfény, a tiszta levegő, a kilátás a Jakab-hegyre, a csönd, a vadvirágok, a felhőpamacsok mind-mind rávarázsolódnak a selymekre, amelyeket készítőik természetesen haza is vihetnek. Hatalmas öröm számomra látni a foglalkozásaim résztvevőit, miközben festenek. Ez a vágyam: sikerélményt adni, átadni a lelkesedést, az alkotás örömét!” 

Élet és vállalkozás

Többen feltették már Andreának a kérdést: nem a konkurenciát teremti-e meg magának a tanítással? De erre mindig mosolyogva azt feleli, számára örömteli a tudást átadni, mert ebből ő is építkezik. Majd visszakérdez „Nem inkább az én brandemet építik a tanítványaim?” Vallja, hogy egy művészi alkotásban – ami lehet egy selyemsál is – benne van készítőjének személyisége. „Aki tőlem vásárol, az az én személyiségemből vesz egy darabot, aki mástól, az nem biztos, hogy tőlem venne.”

Bevallása szerint introvertált személyiség, pedig a tudás átadása extrovertáltságot feltételez. Az ellentmondást így oldja fel: „Azt figyeltem meg, hogy aki introvertált, az azért az alkotóművészetben jó vezető tud lenni, és át tudja adni tudását. Bár az is igaz, hogy naponta szükséges elvonulnom legalább fél órára, hogy egyedül maradhassak és feltöltődhessek.”

Eddig már vagy másfélszázan tanultak Andreától workshopokon, táborokban. A selyemfestést egyszerre tekinti hobbijának és hivatásának is. Korábbi munkáját, vállalkozását változatlanul viszi tovább, de a festés is életének és vállalkozásának fontos része. Már vagy háromszáz selyemre készült festményét adta el Magyarországon, Olaszországban, s van rendelése Finnországból, Hollandiából is. Mondták is neki a galériások, hogy mérsékelni kellene az értékesítést, mert másnak ennyi darab az egész életműve. Akad azért néhány darab, amely annyira közel áll a szívéhez, hogy semmi pénzért nem válna meg tőle. Rejtegeti is őket a vevők elől…

27 éves, idősebb lánya látja, hogy a sok munka mellett mennyi öröm is van édesanyja tevékenységében, a 22 éves kisebbik inkább csak a munka nagyságát érzékeli. Andreát a mamája annak idején nem engedte művészeti középiskolába. „Egyszer megkérdeztem tőle, nincs-e lelkiismeretfurdalása, hogy ma részben a művészetből élek. Azt válaszolta: nincs, mert ma is úgy gondolja, hogy minden embernek inkább egy hagyományos munkahelyre van szüksége… De a szüleim mindig is látták, hogy önfejű vagyok, vasakaratom van, és amibe belevágok, azt sikerre viszem.”

S hogy emögött milyen hitvallás rejlik? Íme a pécsi selyemfestő válasza: „Bármi megvalósulhat, ha hagyod! Néha sodródom az élettel, olykor felülök a hullámra, de az is előfordul, hogy én magam csinálom a hullámot!”