Még nincs nálunk fiókod?
Regisztrálj itt!Bátor Újrakezdők
Az idei tanév kezdetén új magyartanárral, egy személyben innovátor-fejlesztő mesterpedagógussal ismerkedtek meg a mosonszentmiklósi általános iskola tanulói és tanárai, tanítói. Közülük sokan magánemberként korábban is találkozhattak vele, hiszen Frühwirth ldikó az új munkahelyétől alig egy kilométer távolságra, Lébényben lakik. „Szabad időmben a »MERT SZÉP Design – Művészet és értékmentés« projektemmel foglalkozom” – mondja az 52 éves Ildikó, aki boldog feleség, és egy tizenkét és fél éves fiú, Andris édesanyja.
Pedagógus pályáját képesítés nélküli nevelőként kezdte, volt általános iskolájában, Lébényben. Első főiskolai diplomáját könyvtáros és magyar szakon kapta, azután másoddiplomás képzés keretében közgazdász végzettséggel fejelte meg. A szakvizsgákat követően fejlesztő-differenciáló szakpedagógus, majd inkluzív nevelés tanára mesterfokozatot vehetett át.
Az elmúlt tizennyolc évben az egyik győri elitiskolában dolgozott. Az intézmény az egyre gyarapodó tanulói létszám miatt számára túl nagyra nőtt, Ildikó a kiégés jeleit vette észre magán. „A megyénkben lakik egy egyiptomi mágus, aki júliusban segített rajtam” – mondja mosolyogva. Azért volt erre szüksége rá, mert a legutóbbi tanítási félévben a poklok mélyen érezte magát: átmenetileg elvesztette a hallását egy középfül-gyulladás miatt, ráadásul depressziós lett. A baráttól, Haditól megtanulta, hogy merjen bátor lenni, és éljen a jelenben.
Új iskola
Nem túl gyakori, hogy egy pedagógus, aki az előző helyén már nem érezte jól magát, ötvenedik életéve fölött nem pályaelhagyóvá válik, hanem egy másik iskolában újrakezdő lesz. Ildikó áthelyezéssel 2020. augusztus 25-én került a Mosonszentmiklósi Széchenyi István Általános Iskolába, s az a véleménye új munkahelyéről, hogy 21. századi oktatási intézmény. Lelkendezve említi meg, hogy az épület akadálymentesített. A liftre szerencsére egyetlen gyereknek sincs szüksége, egyelőre a takarítónő munkáját könnyíti meg.
A vezetőség is támogatja mesterprogramja további megvalósítását. Magyar nyelvet és irodalmat tanít a felső tagozat minden évfolyamán, illetve fejlesztő pedagógusként néhány órában segíti a nehézséggel küzdő tanulókat, továbbá felzárkóztatás és tehetséggondozás jegyében támogatja tanítványaik előrehaladását, fejlődését a tanulás területén. „Célom, hogy Mosonszentmiklós településen kiegyensúlyozott, megbízható tanítás folyjék a magyar nyelv és irodalom területén, továbbá innovátor–fejlesztő mesterpedagógusként támogatni szeretném az iskolában az integrált nevelés és oktatás hatékony megvalósulását” – ismerteti programját.
Vintage stílusban
Ildikó már korábban is szívesen felújította a házukba fillérekért vásárolt dolgokat, de a krétafestékre csak három évvel ezelőtt talált rá. A krétafestéssel történő bútorfestés mellett rengeteg érvet sorol fel. „Ráadásul közel áll hozzám a vintage stílus” – mondja. Az antikolt bútor többé már nem elérhetetlen, drága tárgy neki sem: „Lakásunkban csodás harmónia alakult ki a finom színeknek köszönhetően.”
Úgy érezte, hogy férjével közösen annyira belejöttek a krétafestésbe, hogy már nemcsak saját célra varázsol át és antikol különféle tárgyakat, bútorokat. Ismerősök, barátok, sőt a virtuális világ közösségi felületeinek köszönhetően, eddig számára ismeretlen emberek is megtisztelik azzal, hogy általa, általuk átalakított, készített lakásdekorációs tárgyakat, bútort választanak otthonuk szépítéséhez. A krétafestés mellett vintage hangulatú díszpárnákat, kopogtatókat is készít, illetve egyedi vászontáskákat, párnahuzatokat, pólókat díszít kréta- és textilfestéssel.
2018 tavasza óta kézműves vásárokat szervez lakhelyén, Lébényben. Egy-egy vásár bemutatkozási, kiállítói és árusítási lehetőség a kistérség alkotói számára. Nemcsak vásárszervezőként, hanem árusként is jelen van minden programon, a helyi média folyamatosan beszámolt és beszámol róluk. „A tavalyi húsvéti vásárról a helyi kábeltévén kívül a megyei napilap, a Kisalföld is tudósított” – mondja.
Ildikó az offline világon kívül a virtuális térben is felvállalta a közösségépítést, a helyi és környékbeli alkotók támogatását. Kézműves munkáiról, a saját maga által megálmodott és elkészített „MERT SZÉP Design – Művészet és értékmentés” nevű Facebook-oldaláról tájékozódhatnak a rajongók. Szeptember közepén az oldalnak 1200 követője volt. Ezen kívül még három Facebook-csoportot is működtet.
Nem a tananyag a legfontosabb
Azt mondja, ha valaki az ötvenes éveiben valami újba szeretne kezdeni, akkor annak adjon nevet. „Így már létezőként emlegetheti, mint én a MERT SZÉP-et, és ez már dinamikusabbá teszi a folyamatot” – magyarázza meg. Családja, pontosabban a férje és az édesanyja megérti a munkahely-változtatást, drukkolnak neki, hogy alakuljon minden a legjobban. „A MERT SZÉP-pel kapcsolatban már nem olyan felhőtlen a fogadtatás részükről” – mondja. Féltik attól, hogy elfárad, mert állandóan csak nyüzsög, pörög ezerrel.
Nem értik, hogy Ildikónak miért fontos ez, miközben őt valami belső erő hajtja, hogy sikerülni fog, s ha így lesz, azt fogja érezni, hogy érdemes volt. A koronavírus okozta új, fura helyzetben egyre inkább körvonalazódik benne, hogy valójában mit is szeretne kezdeni a MERT SZÉP-pel: „Most kezdek rájönni, hogy hál’ Istennek nem kell lemondanom arról, amit a leginkább szeretek: a tanításról.” A festéssel szeretne a szabad idejében foglalkozni, hiszen lehet a gyerekeket, de a felnőtteket is a festés által tanítani. „Nem is az a tananyag a legfontosabb, amit az iskolában igyekszünk belesulykolni a gyerekek fejébe, hanem az, hogy a festés által jobbá válhatunk – fűzi hozzá. – Megtalálhatjuk önmagunkat, önmagunk lényegét, azt, hogy kik is vagyunk, miért vagyunk itt, és miért is jöttünk ide valójában.”