Szent Miklós, a kis-ázsiai Myra (ma Demre névre keresztelt kis település Törökországban) püspöke volt. Püspöki ruhája vörös volt, és valóban nagy szakállt viselhetett – de talán ennyi is az egyetlen hasonlóság a később Miklós püspök jótéteményei nyomán kialakult Mikulás-történethez képest.

Életét az emberiségnek és a gyerekek tanításának szentelte. Emberszeretetének, segítőkészségének híre pedig messze földre eljutott. A szüleitől örökölt vagyont szétosztotta a szegények között, egész életében segítette a szegény gyermekeket, ezért szentnek tartották.

A szegény és kiszolgáltatott gyermekek megmentője

Miklós püspök éhínség idején a teljes egyházi vagyont a nép étkeztetésére fordította, ezért az engedetlenségért egy időre ki is tagadták az egyházból. 52 éves püspöksége alatt esténként órákig sétált Myra városka utcáin, beszélgetett az emberekkel, figyelt a gondjaikra. Így történt az az eset is, amelyik a Szent Miklós-legenda részét képezi és, ami valójában meg is történhetett.

Egyik ilyen sétája során Miklós püspök arról értesült, hogy egy szegény ember, hozomány hiányában nem tudja férjhez adni három lányát, ezért az a sors várt rájuk, hogy hajadonok maradnak, és prostitúcióra kényszerülnek. Miklós elhatározta, hogy segít rajtuk, de szemérmességből, szerénységből vagy azért, hogy a lányok ne érezzék magukat megszégyenítve, ezt titokban tette. Az éj leple alatt egy arannyal telt erszényt (vélhetően piros kendőbe kötött pénzköteget) helyezett a szegény ember ablakába. Az elkövetkező években így tett a másik két lánnyal is, a harmadik évben azonban az apa megleste az adakozót, hogy megköszönje neki az ajándékot. Így Miklós tulajdonképpen lebukott, de a lányok megmenekültek a püspök piros zsákocskáinak köszönhetően. Addigra pedig – mivel az első két lány esetében azt hitték, valóban csoda történt – elterjedt a híre, hogy csodás jótevő járja a várost, aki az éj leple alatt kis zsákokban hozza el a megmenekülés zálogát a szegény emberek gyermekei számára.

Szent Miklós korabeli portréja

A legenda egy másik változata szerint a harmadik évben, a legkisebb lánynak szánt zsákkal is ugyanezen a napon érkezett Miklós püspök a szegény házhoz. De aznap nagyon hideg volt, és bereteszelve találta az ablakot. Ekkor felmászott a sziklaoldalban épült ház tetejére, és a nyitott tűzhely kéményén dobta be az aranyat. A legkisebb lány éppen ekkor tette harisnyáját a kandallóba száradni, és a pénz éppen beleesett.

Az ismeretlen jótevőről kezdték azt hinni – mivel a csodák mindig ilyenkor, télen történtek –, hogy a hóborította Taurus-hegyről érkezik, s hogy ő maga a „Tél-Apó”. Az idők folyamán mégis kitudódott, hogy a jótevő maga Miklós püspök. A legkisebb lánynak bedobott arany közt ugyanis volt egy érme, amelyet a helyi aranykereskedő előzőleg adományozott a püspöknek. Ezt felismerve, már mindenki tudta, ki a titokzatos segítő. De kiderült ez abból is, hogy december 5-én a névnapja előestéjén a hideg idő beköszöntével rendszeresen megajándékozta a gyerekeket mindenféle édességgel. Ezért a nép elnevezte Noel Babának, azaz Ajándékozó Apának.

Szent Miklós Magyarországon

Miklós püspök népszerűsége kezdetben a keleti egyházban mutatható ki, de amikor 1087-ben maradványait átszállították a dél-itáliai Bariba, kultusza szerte Európában elterjedt. Ebben minden bizonnyal az is közrejátszott, hogy a kikötőváros volt a Szentföld visszafoglalására készülő keresztesek egyik fő bázisa. A település az itt őrzött ereklyék miatt a középkor egyik legnépszerűbb zarándokhelyévé vált.

A források egyértelműen arra utalnak, hogy Miklós tisztelete Magyarországon töretlen volt. Egyes kutatások szerint a Miklós helynevek és a templomok a keleti egyház térítő tevékenységéhez köthetők, ezt azonban egyértelműen nem lehet bizonyítani. Mindenesetre az bizonyos, hogy ünnepét, december 6-át, már Szent László I. törvényének 38. cikkelye a kötelezően megtartandók közé sorolta.

A mai Mikulás

A ma ismert magyarországi Mikulás-kultuszra Miklós püspök történetén túl számos egyéb szokás is hatott. Magyarországon a Mikulás szó 1856-ból maradt fent először. Valószínűleg a személyéhez kapcsolódó ajándékozás szokása sem lehetett sokkal régebbi, kialakulása a városokban történt. Az ünnepnek azonban lehettek előzményei, hiszen a középkorban a diákok Miklós napja környékén sajátosan szórakoztak – mivel Miklós püspök a diákok védőszentje is volt. December 6. környékén az ifjak püspököt választottak maguk közül, akinek mindenki engedelmességgel tartozott. Ehhez kapcsolódott később, hogy a fiatalok házról házra járva ijesztgették az embereket. Ez a hangos-zajos játék ugyanakkor veszélyeztette a karácsonyi ünnepkör szentségét, és néhány város – Csepreg mezővárosa például – határozatban kívánt gátat szabni a káros szokásnak.

A magyar hagyományban megfigyelhetők cseh és szlovák szokásokra utaló elemek is. Ilyen például a Svety Mikulás, akit északi szomszédaink szintén a Kisjézus előhírnökének tartanak. A Vasárnapi Újság egyik 1884-es száma is erre utal: „Örömnapjok van a gyermekeknek, mikor jön a Mikulás. Hetek óta azzal csitítják, azzal biztatják, azzal fenyegetik őket. Pedig csak előhirdetője nagyobb örömöknek.”

A Mikulás általában két kísérővel érkezik: egyikük a krampusz (ördög), másik pedig az angyal. A krampusz feladatát az ijesztgetés és a büntetés tette ki. Rémisztő, ugyanakkor tréfás figura, emiatt igen népszerűvé vált. A 19. században tartott úgynevezett Mikulásvásárokon már őt is meg lehetett szerezni. Jól sejtették az akkori kereskedők, hogy a meglehetősen horrorisztikusra formázott figurákat senki sem fogja megvenni, ezért a krampuszokat meg lehetett enni: fejük cukorból, testük csokoládéból, lábuk aszalt szilvából készült. A Mikulás-járás szokása is ismert volt: a Mikulásnak öltözött férfi kísérőivel házról házra járt, s a gyerekeknek kérdéseket tett fel, vagy együtt imádkoztak.

A Mikulás nem volt annyira bőkezű, mint a karácsonyi ajándékhozók: a jutalom édesség, gyümölcs, vagy nagyon jó gyermekeknek kisebb játékszer volt. A Mikulás a Kisjézussal ellentétben a gyerekek számára teljesen kézzelfogható, hiszen a csomagokat zsákban, puttonyban ő maga vagy a szolgája hozta, éjjel ők tették az ablakba vagy a tűz mellé helyezett cipőjükbe. A lábbeliket a gyermekek gondosan kitisztítják, és az ablakpárkányra teszik, mivel a magyar Mikulás sajátossága, hogy nem repül, és nem a kéményen át érkezik.

Holland manótól a Coca-Coláig

Amerikában a Santa Claus kapta meg ezt a nemes szerepet, akinek neve a holland Sinterklaas eltorzított változata, kultuszát a holland telepesek terjesztették el. Sinterklaas eredetileg inkább manóhoz hasonlító, vicces, kedves figura volt. Santa Claus végül december 6-ról átkerült közvetlenül a karácsonyhoz, ebben döntő szerepe volt Clement Clark Moore versének, a Szent Miklós látogatásának. A vers 1823. december 23-án jelent meg, és pillanatok alatt hatalmas népszerűségre tett szert.

Santa Claus alakja, ahogy Thomas Nast ábrázolta

Később Moore a címet Karácsony előtti éjjelre változtatta. Itt figyelhető meg az a pirospozsgás öreg, akinek szánját 8 rénszarvas húzta. A képi világot a Moore versét illusztráló Thomas Nast teremtette meg, majd az alakot 1931-ben az egyik üdítőgyár karácsonyi kampánya alakította át. A korábban viszonylag tarka Santa Claus két alapszínre – a fehérre és a vörösre – redukálódott, vaskos termetére pedig rövid, piros, fehér szőrmével szegett kabátot és buggyos piros nadrágot kapott. Ezt a mindenki által ismert figurát aztán a popkultúra, a mozi és a reklámok tették szinte halhatatlanná.