Szabadidő

Ideális ajándék a nagyszülőknek
Sokan gondolják úgy, hogy egy tárgy maradandó ajándék. Pedig az élmény sokkal erősebb érzelmet képes kiváltani, amelynek köszönhetően sokkal tovább él emlékeinkben. (x)

Biztosan ismerős az érzés, amikor a megajándékozott arcán látod a rejtegetni próbált csalódást. Talán úgy tesz, mintha örülne, pedig semmi szüksége a hetedik cicás bögrére, vagy egy ruhadarabra, amelyiknek ki nem állhatja a színét. A csapda elkerülhető, hiszen egyre népszerűbbek az élményt nyújtó ajándékok.

Ne a megszokás vezessen!

Egyszerű megoldásnak tűnhet olyan ajándékban gondolkodni, amit a legtöbb ember választ, esetleg mi magunk is vásároltunk korábban. Nem kell töprengeni és hosszasan keresgélni, elegendő betérni egy bevásárlóközpontba vagy megnyitni egy webáruház kínálatát. A megszokás azonban unalmas, és míg a tárgyak esetében rengeteg a buktató, addig az élmények, különösen a közösen megélt pillanatok ajándékozásával szinte lehetetlen tévedni.

Mint például egy feltöltődést, közös kikapcsolódást ígérő programmal, amelyet még évek múltával is örömmel idézünk fel. Ez minden korosztályra igaz, és a legkisebbektől az idősekig mindenkinek megtalálhatjuk a megfelelőt.

A wellnessnek a nagyszülők is örülnek

Minden felnőttnek jár a gyerekmentes kikapcsolódás, amelyhez a ráckevei Duna Relax Hotel nyugalmat sugárzó környezete, csöndes romantikája ideális választás. A Duna Relax Hotel relaxációs és kényeztető csomagjai közül könnyen kiválasztható az ideális karácsonyi ajándék a nagyszülőknek, amelyet ajándékutalvány formájában, stílusosan nyújthatunk át karácsonykor.

Választásunkat megkönnyíti, hogy a szálloda nyugdíjas vendégeit több, mint 60 kiemelkedő kényelmi szolgáltatással várja. A tökéletes kikapcsolódást a szobákban egyedi hangulat és zenei válogatás, a wellness-részlegen pedig nyugágyak, szaunaprogramok és különleges masszázsok biztosítják.

Díjmentesen kérhető transzfer a ráckevei HÉV állomástól, személyre szóló asztal foglalható az étteremben, így megszokott helyen élvezhetők a séf által megálmodott ételek. Ételérzékenység, speciális étrend vagy diéta esetén akár személyre szabottan készítenek el fogásokat helyi alapanyagokból.

Nincs pihentetőbb kikapcsolódás, mint a téli Kis-Duna mellett hosszú sétákat tenni, majd felfrissülni, átmelegedni szaunában és egy pazar vacsora után nyugovóra térni a tökéletes csendet és harmóniát biztosító környezetben. A szobákban plusz takaró és párna igényelhető, illetve nyaktartó párna és szemmaszk a zavartalan alváshoz.

Ha elkezdjük az élmény-ajándékok bevezetését a családban és a baráti körben, rövidesen kedvelt szokássá válhat. Így nyugodtan számíthatunk rá, hogy legközelebb mi is hasonló meglepetést kapunk. Idén adjunk hát élményt a megszokott ajándékok helyett!

szerző: Ötvenentúl.hu
éppen olvassák
01
Szabadidő 2024. ÁPRILIS Miért flörtölünk, ha süt a nap?
Kétségtelen a kapcsolat: tavasz közeledtével mindenki nyitottabb a másik nem közeledésére. Jobb a kedvünk, és nagyobb a libidónk. Miért?
02
Szabadidő 2024. ÁPRILIS Szuper tippek a tavaszi nagytakarításhoz
Valamit valamiért – tartja a mondás. Ha itt a mesés tavasz, eljön a nagytakarítás ideje.
03
Szabadidő 2024. ÁPRILIS Ismét Magyarországra jön Bryan Adams
Ha valamelyik dalát játssza a rádió, azonnal felismerjük jellegzetes rekedt, erőteljes hangját. Ha rockos számot énekel, ha lírai hangvételű dalt.
Menu