Szabadidő

Ahol remény és jövő születik
Nyolcszáz gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermek és fiatal érkezett ma egy különleges táborba, ahol élményekkel teli tíz nap vár rájuk.

„Reményt ébreszteni, jövőt mutatni, a bizalom sebeit gyógyítani ott, ahol a kiszolgáltatottság az úr…”. Ebben a szemléletben igyekeznek az ÁGOTA Közösség tagjai olyan mintát adni a gyermekeknek, melyben megtapasztalhatják, hogy az érdemeiktől és a környezet sokszor megbélyegző hozzáállásától függetlenül valamennyien feltétlenül elfogadható és értékes emberek, akik hazatalálhatnak ebbe a társadalomba.

ÁGOTA Falvára az ország minden vármegyéjéből érkeznek a 7 és 18 év közötti, lakásotthonokban és nevelőszülőknél élő gyermekek és fiatalok, akikkel tíz napon át négyszáz segítő szakember, pedagógus, terapeuta, valamint képzett önkéntes foglalkozik. Az ÁGOTA Közösség célja, hogy a vér szerinti családjukat nélkülöző fiatalok megtapasztalhassák az elfogadást, a szolidaritást és azt a feltétlen bizalmat, melyet nem csak az önkéntesektől, de egymástól is kaphatnak. A tábor tíz napját magas színvonalú élményprogramok színesítik: sportbajnokságok, játékok, versenyek, Ki mit tud?, Roma Est, Toldi verseny, kirándulások és még sok minden más.

Az ÁGOTA Falván szervezett nyári tábor az egyetlen olyan szünidős program, amely nem csak önfeledt játékról, sportról és élményekről szól, hanem gyógyítja is a traumán átesett, családjukat vesztett gyermekek lelkét. A táborban az úgynevezett „KÁSZPEM” szemléletrendszer alapján élményprogramokba ágyazott csoportos foglalkozásokkal építik, fejlesztik a családjukból kiemelt gyermekek önbizalmát, jövőképét. Ettől olyan egyedi hangulatú és hatásos az itt eltöltött idő, amit a gyermekek csak úgy neveznek: „tíz napos mennyország”.

Az idei immáron a 27. alkalom, amelyet az ÁGOTA Alapítvány a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent ÁGOTA Gyermekvédelmi Szolgáltatójával együttműködve szervez. Az ÁGOTA Alapítványt (Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítvány) 1996-ban alapította Kothencz János, az ÁGOTA Közösség vezetője, aki maga is állami gondoskodásban nőtt fel. Az akkor hittudományi főiskolára járó fiatal megfogadta, életét sorstársai segítésének szenteli. Kothencz János a megálmodója az Állami Gondozottak Országos Találkozójának, vagyis az ÁGOTA Tábornak, annak az évről évre visszatérő, nem hétköznapi rendezvénynek, amely összeforrt az ÁGOTA Közösség történetével.

szerző: Ötvenentúl.hu
Szabadidő 2024. JÚLIUS Az álmok varázslatos világa
Az álmok évezredek óta foglalkoztatják az emberiséget. Érdekességek az álmoskönyvek, a pszichoanalízis és az álomfejtés világából.
Szabadidő 2024. JÚNIUS Újabb mesék a tudományról
Immáron a harmadik tudományos mesegyűjteményt vehettük kézbe a Magyar Természettudományi Múzeumban megrendezett könyvbemutatón. (x)
Egészség 2024. MÁRCIUS Tízezernél is több szavazó döntött a közönségdíjról
Taroltak a fiatalok a Richter Anna Díj díjátadó gáláján: mind a hat győztes projekt a fiatalokat célozza meg. (x)
éppen olvassák
01
Szabadidő 2024. NOVEMBER 3 laktató, de karcsúsító recept
Szeretnél leadni néhány kilót, esetleg diétádhoz keresel finom ételeket? Receptjeink kalóriaszegények, de laktatnak, így anélkül fogyhatsz, hogy éheznél.
02
Szabadidő 2024. NOVEMBER A magyar zongoravirtuóz visszatér
A telt házas tavalyi arénakoncert után a világhírű magyar zongoraművész és zeneszerző visszatér Budapestre! Péter Bence 2024. december 7-én az MVM Dome színpadán kápráztatja el hazai rajongóit.
03
Szabadidő 2024. OKTÓBER 3 különleges halottak-napi népszokás
Te sem tudsz mit kezdeni a haloween-őrülettel? Adunk néhány tippet, hogyan tedd emlékezetessé a mindenszenteket, magyar módra.
Menu