Egészség

Kórházakat támogat a legnagyobb magyar gyógyszercég
Hetven kórház és egészségügyi szakrendelő számára nyújt támogatást a Richter Gedeon Nyrt. A 140 millió forint összértékű, szabadon felhasználó hozzájárulással az intézmények koronavírus-járvány elleni küzdelmét kívánja segíteni a cég.

„Minden honfitársunk, valamennyi hazai intézmény és vállalat óriási köszönettel tartozik az egészségügyi dolgozóknak, akik magukat nem kímélve, emberfeletti erőfeszítéssel dolgoznak azon, hogy a betegeknek megfelelő ellátást nyújtsanak és a további fertőzéseknek elejét vegyék. Bízom benne, hogy támogatásunkkal a Richter is segíteni tud nekik ebben a rendkívüli küzdelemben” – nyilatkozta Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. igazgatóságának elnöke.

A Richter Gedeon Nyrt. nem csak a gyógyításhoz és egészségmegőrzéshez gyártott innovatív készítményeiről ismert, hanem a magyar lakosság egészségtudatosságát, az ellátórendszer fejlesztését támogató kezdeményezéseiről is. Immáron 10 éve szervezi nagy sikerrel a Richter Egészségváros szűrő- és egészségügyi edukációs programját, melynek keretében jelentős összegekkel támogatja a helyi egészségügyi intézményeket. A Richter Egészségváros évtizedes története alatt 70 kórháznak és szakrendelőnek összesen közel 380 millió forint összegű támogatást nyújtott a vállalat.

A koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzetre és az egészségügyi intézmények előtt álló kihívásokra tekintettel a Richter vezetése újabb 140 millió forinttal – egyenként 2-2 millió forinttal – támogatja az Egészségváros programban korábban részt vevő hetven egészségügyi intézményt.

„Legnagyobb magyarországi gyógyszergyártóként tisztában vagyunk a hazai egészségügyi intézmények és egészségügyi dolgozók helyzetével, felelősséget érzünk, hogy saját lehetőségeinkhez mérten ebben a különösen embert próbáló helyzetben is támogassuk a folyamatos munkájukat” – hangsúlyozta Orbán Gábor, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója az adománnyal kapcsolatban.

A Richter a biztonságos hazai gyógyszer alapellátás meghatározó szereplője, korszerű és széles spektrumot lefedő termékpalettával rendelkezik. Így kiemelten fontos szerepet játszik a magyar piacon elsősorban a szív és érrendszeri megbetegedések, valamint a nőgyógyászati problémák kezelésében. Egyike annak a 140 hazai cégnek, amelyeket a magyar kormány – a járványhelyzetben bevezetett rendkívüli intézkedések részeként – az ország folyamatos működése szempontjából elengedhetetlen, létfontosságú vállalatnak minősített. A Richter dolgozói a jelenlegi helyzetben is töretlenül azért dolgoznak, hogy a magyar lakosság biztonságos gyógyszerellátásához hozzájáruljanak.

szerző: Ötvenentúl.hu
Szabadidő 2020. ÁPRILIS Egy film, amit látnod kell
Sajátos aktualitást ad a jelenlegi helyzet arra, hogy újra megnézzük Magyarország első modern gyógyszeripari vállalatának alapítójáról, Richter Gedeonról készült dokumentum-játékfilmet. A film ingyenesen elérhető az interneten. (x)
Egészség 2020. MÁRCIUS Inspiráló történetek, bátor női példaképek
Egy veleszületett hallássérült, egy mellrákból gyógyult és egy kerekesszékes maratonfutó nő – mi a közös bennük? Mindhárman életük egy nagyon nehéz szakaszán vannak túl. Mélyen voltak, de hittek magukban és az újrakezdésben. Főnix-madárként újjászülettek. (x)
Egészség 2020. FEBRUÁR Megvannak a Richter Anna Díj döntősei!
A magyar gyógyszercég által alapított díj célja, hogy felhívja a figyelmet az egészségtudatosság fontosságára, és az egészségügy és oktatás dolgozóit újszerű ötletek megvalósítására inspirálja. Még lehet szavazni az idei közönségdíjasra! (x)
éppen olvassák
01
Egészség 2024. ÁPRILIS Saláta a vitaminkészletek feltöltésére
Olcsó, gyorsan és egyszerűen összeállítható saláták, amelyek biztosan feltöltik a tél folyamán kiürült vitaminkészleteidet.
02
Egészség 2024. MÁRCIUS A legjobb memóriajavító ételek - receptekkel
Tudtad, hogy vannak ételek, amelyek serkentik az agyműködést? Bemutatunk párat, sőt, recepteket is ajánlunk!
03
Egészség 2024. MÁRCIUS A 6 legbiztosabb tipp, hogy legyőzd a tavaszi fáradtságot!
Ha belenézel a tükörbe, fáradt, kimerült arc, fakó bőr néz vissza rád? A természet segítségével újra erőre kaphatsz.
Menu