Lehetünk sikeresek, egészségesek, gazdagok, mégsem vagyunk elégedettek. Sokan sosem békülünk meg a tükörképünkkel. Ilyenkor rendszerint a szépség- vagy a divatipar legújabb újításaihoz nyúlunk, melyek segítenek elérni a kívánt eredményt. Az elmúlt évszázadokban azonban számtalan példát láthattunk arra, hogy mi történik akkor, ha valaki túlzásba viszi a tökéletességre törekvést. Úgy tűnik, az emberek mindent megtennének, csak hogy felhívják magukra a figyelmet, és egy hamis illúzió révén csodálókat szerezzenek.

A fűző és a darázsderék

Ez a ruhadarab sokáig kötelező kelléke volt minden úrinő ruhatárának. A fűzők először az 1300-as években jelentek meg, és egészen a 20. századig rendkívül népszerűnek számítottak. A viktoriánus korban a fűző tekintélyt parancsolt, a tisztesség jelképe volt, a hölgyek ezzel hangsúlyozták nőiességüket. Azokat a nőket, akik nem viselték az említett fehérneműt, laza erkölcsűnek és szabadosnak tartották. Summer Strevens Fashionably Fatal című könyvében leírja, hogy a fűzők viselete gyakran vezetett szervi károsodáshoz, emésztési zavarokhoz, belső vérzéshez, légzési nehézséghez, ájuláshoz.

Egy 1874-ben összeállított lista szerint több mint 97 betegséget, köztük a hisztériát és a melankóliát is ennek a ruhadarabnak tulajdonították. A viktoriánus irodalomban visszatérő elem a hősnők eszméletvesztése, mely a fűzőnek és az általa előidézett oxigénhiánynak köszönhető.

1959-ban DuPont a lycra nevű anyaggal forradalmasította a fehérneműgyártást. Az új megoldások és fejlesztések kényelmesebbé tették ugyan a fűző viseletét, de hordása már nem volt kötelező. A szépségről alkotott felfogás is sokat változott. Az ideális női alak megteremtéséhez mára a diéta, a mozgás és a plasztikai beavatkozás nyújtja a leghatékonyabb eszközt. A fűző ma is megtalálható a női ruhatárban, jellemzően azonban valamilyen fétis vagy extrém viselet darabjaként.

A tűzveszélyes krinolin

A 18–19. században a krinolin biztosította a szoknyák harang formáját, emellett még hangsúlyosabbá tette a hölgyek darázsderekát. A hatalmas ruhadarab azonban jelentősen megnehezítette a nők életét, s emellett igencsak balesetveszélyes volt. 1861 júliusában Henry Wadsworth Longfellow észrevette, hogy felesége ruhája tüzet fogott. Azonnal a segítségére sietett, de már késő volt, a nő másnap belehalt sérüléseibe.

Oscar Wilde féltestvéreinek szintén a krinolin okozta a vesztüket: a lányok egy bálon túl közel merészkedtek a tűzhöz, ami végzetes balesethez vezetett. 1858-ban a The New York Times azt írta, hogy a krinolin átlagosan heti három halálesetet okoz. Volt olyan, aki a tengerben lelte halálát, mert a szélvihar befújta a szoknyával a vízbe, és a terjedelmes ruhában elmerült. 1870-re végül a nagyméretű, széles krinolin is kiment a divatból, a helyét pedig a hátrafelé terjeszkedő turnűr vette át.

Az őrült kalapos

Az őrült kalapos kifejezést már 30 évvel az Aliz Csodaországban megjelenése előtt is ismerték az emberek. A 18. és 19. század között ugyanis a kalapkészítők gyakran estek higanymérgezés áldozatául. A kalapokat gyárilag higannyal vonták be, ami viszont bejuthatott a bőrbe is, és ez okozhatta a zavart elmeállapotot. A tünetek közé tartozott a remegés, a kóros félénkség, valamint az ingerlékenység.  

Apró lábak divatja

A lábkötés hagyományát Kínában állítólag egy 10. századi táncos hozta divatba. Sokáig rendkívüli népszerűségnek örvendett, egészen addig, míg 1912-ben be nem tiltották. A lábkötés egyfajta státuszt jelentett, arról árulkodott, hogy az illető nőnek nincs szüksége a lábára a munkához. Tulajdonképpen a gazdagság jelképe volt. Minél kisebb volt valakinek a lába, annál szebbnek számított, a 12. századra az aranylótusz, vagyis a 10 cm-es női láb volt a szépségideál. A nőket szinte sosem lehetett látni meztelen lábbal, legtöbbször még a férjük elől is rejtegették eme testrészüket.

Egy normál méretű és egy kínai apró cipő. Nem csoda, hogy a túlzott kötözés miatt a nők lába teljesen eldeformálódott, legtöbben járásképtelenné váltak.

A brit fotós Jo Farrell néhány éve érdekes fotósorozatot készített az utolsó elkötött lábú kínai nők életéről. Farrell a fotókkal a szépség világának kegyetlenségeire próbálta felhívni a figyelmet. Hiszen bár ma nem kötözzük a lábunkat, nem hordunk krinolint vagy fűzőt, helyette viszont itt van nekünk az ajakfeltöltés, a bordaeltávolítás, a ráncfelvarrás, a különböző implantátumok és a zsírleszívás.