Többször jelentkezett a budapesti színművészeti főiskolára Tatár Rózsa, ám az utolsó próbálkozása évében párhuzamosan a szegedi egyetem jogi karára is. Oda vették föl. Munka mellett tanult, és persze… írt. „De nekem nem tetszett az éhező író szerepe. Láttam, azoknak sima az írói pályájuk, akik bölcsészkarra mentek…”

A kisvárosból nagyvárosba költözött. Munka, tanulás, írás, munka, tanulás, írás.

Ideig-óráig helyettesítőként azért tette, amit mondtak, de jogászi munkának nem érezte. „Életem legnagyobb hibája, hogy nem vállaltam. A munkával gyorsan végeztem volna, mellette több szabad időm maradt volna – és hamarabb lehettem volna író.”

Íróvá válni

Írt verseket, de mindet elégette. Mégis tudta: írással foglalkozik majd. „Csak nem éreztem magam elég okosnak, képzettnek, tapasztaltnak… A prózához életismeret kell, élettapasztalat, emberismeret.”

Amikor szabálysértési előadói állást kapott a tanácsnál, ami már jogi munkának számított, az érintettekre vagy pénzbírságot rótt ki, vagy elzárással sújtotta őket. Aki nem fizetett, azt elővezettette… Hat évig csinálta.

„Aki meg van verve az írással, abból előbb-utóbb előbújik.” 1985-től tárcákat, riportokat, esszéket publikált egy napilapban, a Délmagyarországban: Mikszáthot tartotta a példaképének. 1987-ben szegődött újságírónak. .  „Egy idős néni odajött hozzám, hogy van neki egy témája. Az élete. Hogy érdekel-e. Mondtam, igen. Mire ő, hogy akkor elhozza a barátnőjét is, mert ő is ott volt. Utólag faggattak ismerősök, azért írtam-e meg, mert családilag érintett vagyok. Nem, válaszoltam, viszont újságíró igen!”

1990-ben ez a hétrészes riportsorozata jelent meg a malenkij robotról a Népszavában (a történetből évek múlva három kiadást megérő könyv lett.) 1989-ben KSZDSZ Újságírói Nívódíjjal jutalmazták. Idővel mégis szembesült avval, hogy az újságírás… nem szépirodalom.

Írt addigra mesejátékot, színpadi művet, krimit… Egyelőre az íróasztalfióknak. „Mindig szépirodalmat akartam írni.” De attól, hogy az újságírással szakított, írással továbbra is akart foglalkozni! Csakhogy… kenyérkereső foglalkozás után kellett néznie, hiszen akkorra férje, gyereke volt már.

1990 júniusában a lakásuk egyik szobájában ingatlanközvetítő irodát nyitott. Ám az ügyfeleket úgy hallgatta, mint jövőbeli regényhősöket, akikről legbelül tudta: egyszer majd megírja. „Imádtam hallgatni őket, mert töltekeztem az elmondottakból.”

Ötvenkét évesen pedig – 2005-ben – megírta első regényét az ezerkilencszázhatvanas-hetvenes évekről. Történelmi-társadalmi palettát a saját gyerekkoráról, amikor még a kisváros szélén lakott kilencedmagával, majd a szűk családnak – apa, anya, gyerek – a hajdani főispáni lakban utaltak ki leválasztott szobát-konyhát-kamrát. Szegények voltak, de húszéves koráig ott éltek. Ott, ahol különleges emberekkel találkozott, hiszen a ház másik részében, tulajdonosként, egy nyugalmazott alispán lakott, akihez szintén beköltöztettek egy szegényebb családot, másik részében élt tulajdonosként az egykori cselédlány…

Írónak lenni

Érezte, a regénye megüti a mértéket, beküldte hát egy irodalmi pályázatra. Nem figyeltek föl rá. Ezt követően ő jelentette meg magánkiadásban! Megmutatta két barátjának, egy rendezőnek és egy újságírónak, akik ajánlást írtak hozzá, és a jelentős könyvterjesztők mind vállalták a forgalmazását. (Öt évre rá megjelent szerbül is.) És visszakanyarodott diákéveihez. „Amikor megjelent az első könyvem, fölkutattam az irodalom tanárnőmet, akivel harminc éve nem találkoztam, és vittem neki egy példányt. Jártam is hozzá beszélgetni, eljutottunk odáig, hogy már ne a vezetéknevemen szólítson, mint régen, hanem kislányomnak. És akkor derült ki, hogy megőrizte a gimnáziumban hozzá írt névnapi versemet… Már akkor láthatott bennem valamit.”

A regény után kezdett rövid prózát írni. Ebből születtek a Zsebnovellák: tizenegy elbeszélés, több közülük pályázatokat is megjárt, ahol vagy díjat nyert, vagy beválogatták antológiákba…

Dr. Tatár Rózsa 1990-től 2012-ig főállásban foglalkozott gazdasági és jogi tevékenységgel, és csak mellette írt, publikált. 2012-ben fölszámolta a cégét, hogy szellemi szabadfoglalkozású lehessen. Írhasson, rendhagyó irodalom-történelemórákat tarthasson két könyve, Az Úri utca 5. lakói és a Túléltük! alapján művészeti szalonokban, közéleti kávéházban beszélgetéseket vezethessen. „Sok minden akartam lenni diákkoromban. Tanár is. Amikor megkaptam a lehetőséget, hogy rendhagyó irodalom-történelem órákat tarthassak, egy írótársam azt mondta: Rózsa, neked ez az álmod is teljesült.”

Valóra váltak színészi ambíciói is: irodalmi performanszokon kosztümösen, élő zenei aláfestéssel adta elő a Halálos álom című, díjnyertes, bűnügyi novelláját, később irodalmi barangolását, az Utazás Nabokoviában címűt. Egyszemélyes felolvasó színház keretében előadta a különben hatszereplős Amnézia című színművét. Hangoskönyv készült saját előadásában Az Úri utca 5. lakói szövege alapján, szerkesztő-műsorvezetőként programsorozatokban tevékenykedett, amelyekből órás tévéműsorok készültek.

Íróként élni

Ma már irodalmi-művészeti társaságok tagja, a Szegedi Írók Társaságának sokáig elnökségi tagja is. Nemrégiben nívódíjjal jutalmazta a Cédrus Művészeti Alapítvány az Ady és Adél című drámáját.

1. Tatár Rózsa nyomtatott kötetei Magyarországon és Szerbiában: Az Úri utca 5. lakói (2006); Túléltük! – Überlebt! Emlékezések a malenkij robotra (2008, magyar és német nyelven); Stanari Gospodarska ulice 5. (2010, Az Úri utca 5. lakói szerb kiadása); Zsebnovellák (2011).
2. E-book kötetei: A mosolygó halott (2012, regény Rose Beckett néven), Az Úri utca 5. lakói (regény, 2013), Zsebnovellák (novellák, 2013).
3. Hangoskönyve: Az Úri utca 5. lakói (2017, a szerző felolvasásában).
4. Továbbá tévéműsorok, publikációk gyűjteményes kötetekben, írások folyóiratokban, kisprózák például a Magyar Napló, a Muravidék, az irodalomismeret.hu, a naput.hu, a spanyolnatha.hu felületén.
5. Szerzői esteket tartott külföldön is, csak Magyarországon az utóbbi másfél évtizedben hatvanhetet.
6. Próza és dráma. „2009-ben a Pécsi Német Kör felkérésére színpadra írtam a Túléltük! című riportkönyvemet. Előadták kutatási projekt keretében Pécsett is, sőt a beregszászi magyar gimnáziumban is. A Családba zárva című, bántalmazásról szóló drámámat – egyszemélyes felolvasó színház keretében – magam játszottam el Szegeden, ahogyan az Amnézia című, kétfelvonásos bűnügyi játékomat is egyszemélyes zenés felolvasó színház keretében a budapesti K-11-ben…”
7. És ott az Ady és Adél, a „lázálmok” az életünkből. Léda drámája nyolcvan percben. E darab próbái kezdődtek 2022 szeptemberében a budapesti RS9 Színházban. Az igazgató, Lábán Katalin rendezi, a premiert 2022 novemberére tervezi.

Tatár Rózsa most éppen szemműtét után. (Lejjebb is veszi a telefon fényerejét.) „Lehet virgonckodni, de nem lehet elmismásolni… Hatvankilenc éves vagyok, egy felnőtt gyermek anyja, önálló, független, nyolc-tíz regénnyel és néhány színdarabbal a fejemben, amelyeket még meg akarok írni…”

Mindig is író volt. Az is marad.