Ötvennégy éves koromban fogalmazódott meg bennem: „nagyjából mindent elértem az életben, amire vágytam, nincsenek új céljaim – talán csak fogyni szeretnék néhány kilót…” No, hát ez elég rosszul hangzott... – mondja Csupor Anna. „Szerettem volna valami újat csinálni, tanulni, mert a nagyvállalati légkörben már nem találtam meg azt az örömet, kihívást, amit korábban.”

Újra az iskolapadban

Így gondolkodott néhány esztendeje a külkereskedelemmel, importtal, majd belföldi beszerzéssel foglalkozó gazdasági szakember, akiben tudatosult: hiába volt elégedett addigi életével, valami mégis hiányzik. Kirepült a családi fészekből fia és lánya, és bár megnövekedett szabadidejét továbbra is hasznosan töltötte – férjével sokkal többet tudtak együtt lenni –, még érzett elég erőt magában, hogy energiáit további hasznos tevékenységre fordítsa. Eszébe jutott, hogy tizenévesen mennyire érdekelte a pszichológia és az irodalom. Gimnazista korában sokat időzött a könyvtárban, ahol élvezettel forgatta Buda Béla, Popper Péter, Sigmund Freud könyveit. Bár később is sokat olvasott pszichológiai témájú köteteket, részt vett tanfolyamokon és képzéseken, ez megmaradt csak hobbinak, hiszen szakmájában is sikeresnek érezte magát.

Először nemzetközi szállítmányozás, majd külkereskedelmi áruforgalmi szakképesítést szerzett, később már munka mellett, harmincas éveiben végezte el a Szent István Egyetemet, ahol gazdasági mérnökként diplomázott. Nyelveket is tanult, így nem volt számára idegen néhány évtizeddel később ismét beülni az iskolapadba. Változatlanul nagyon érdekelte a pszichológia is, a szakok közt keresgélve keltette fel a figyelmét a Semmelweis Orvostudományi Egyetem kétéves addiktológiai konzultáns másoddiplomás képzése.

Azután lázasan vetette bele magát a tanulásba. Rengeteget olvasott, írt, önismeretet gyakorolt, szakmai gyakorlatokon vett részt. A szorgalom, az akarat meghozta gyümölcsét. Sikerült az összes vizsgája, csak a szabadsága fogyott. A munkahelyén nem tudtak tanulmányairól. Ez nem is volt baj – mondja utólag –, mert éppen nagy átszervezések kezdődtek. Államvizsgája idején a pozíciója is megszűnt, s néhány kollégájában is csalódnia kellett. „Talán a sors akarata volt, hogy így legyen. Így azonnal az új kihívásra tudtam koncentrálni. Mindamellett a nagy kapcsolati tőkémnek köszönhetően sok jó ajánlatot kaptam, ez igazán megható volt.”

A jó segítő

Immáron harmadik diplomájával a zsebében, kezdetben még kétségek és bizonytalanságok között vágott bele új feladatába, új hivatásába. Vajon tud-e igazán jól segíteni másokon? – tette fel magában a kérdést. „Ebben megerősítettek a társak, tanáraim, mentorom: a tanultak mellett a személyiség, a felelősségteljes hozzáállás, a lelkiismeretesség, az életem során addig átélt tapasztalatok, megküzdések mind-mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy jó segítő legyek. Ezen vagyok, azóta is, folyamatosan.”

Kialakította munkaritmusát. A Kék Pont Alapítványnál önkéntesként dolgozik, emellett a főváros két pontján hetente két délután magánrendelésén fogadja pácienseit. Elsősorban alkoholfüggők vagy hozzátartozók keresik meg. Diplomamunkáját a magasan funkcionáló alkoholfüggő működéséről írta, a témában több cikke is megjelent. Talán emiatt is, többnyire olyan emberek keresik fel – köztük egyre több nő –, akik még képesek mindennapi életüket működtetni. Ők a munkájukban kifejezetten jól teljesítenek, a kívülálló számára problémájuk sokszor láthatatlan. Még nem veszítették el állásukat, családjukat, de legbelül tudják, hogy ez így nem mehet tovább. Tehát már képesek megfogalmazni magukban, hogy számukra problémát jelent az alkohol, és a változásért tenni is hajlandók.

Anna folyamatosan képzi magát, immáron olyan embereknek is segít, akiket gyász vagy egyéb veszteség ért. Hiszen veszteségérzést nemcsak haláleset kapcsán érezhetünk, hanem válás, kényszerű költözés, munkahelyi elbocsátás, betegség, akár a gyermekek kirepülése miatt is. Olyanok is akadnak, akiknél kumulálódnak, összetorlódnak a veszteségek az életben. Például, ha valakinek meghal az édesanyja, majd a párja is elhagyja, és emiatt még költöznie is kell… Mint említi, a függőség és a veszteség olykor szorosan összefügg. „Sok szintje van az összefüggéseknek, talán a leginkább érthető vagy általános, amikor a rendszeresen, de nem sokat fogyasztó ember önjutalmazásként iszik meg esténként egy-két italt. Ha neki nincsenek meg az egészséges eszközei a megküzdésre, akkor egy trauma, veszteség, nehéz élethelyzet okán gyakrabban és nagyobb mennyiségben iszik alkoholt. Ez eléggé tipikus, s ilyenkor egyszer csak ott áll függősége egyre erősebb béklyójában, és nem érti, mi történt vele.”

„Nem ismertem magam erről az oldalamról”

Anna gyászfeldolgozó csoportokat is szervez. A veszteségét megélő ember többnyire egészséges, csak elakad, őt a feldolgozásban kell segíteni, ez bizonyos szempontból könnyebb feladat – magyarázza. A függőség összetettebb kérdés, de akiben ott a motiváció, kimondja, hogy baj van az életében, változtatni akar, és tenni is hajlandó érte, annak lehet segíteni. „De az kevés, ha csak én akarom a változtatást. Elsősorban a kliensnek kell akarnia. Én kísérem és segítem őt, de a munka dandárját neki kell elvégeznie. A kettőből azután összejöhet egy szép munkakapcsolat.”

Nagy öröm számára, ha tud másokon segíteni: „Az egész személyiségemet, lelkemet beleengedem a beszélgetésekbe, mások gondjába, belehelyezkedem az ő érzésvilágukba, hallgatom őket, együttérzek velük, empatikus vagyok. Közösen nézünk rá az életükre, az elakadásokra és hiányokra, az erőforrások mentén pedig felépítjük a változáshoz vezető utat. Egy-egy ilyen mély beszélgetés néha ugyan számomra is megterhelő, mégis felemelő érzésekkel tölt el – mondja. – Ebben az önismereti folyamatban jöttem rá, hogy ezeket a terheket én jól elbírom. Korábban nem ismertem magam erről az oldalamról.”

Anna honlapján és Facebook-oldalán több saját írás és információ is megtalálható.

Nem adta fel munkáját az üzleti világban sem, a kettő jól kiegészíti egymást – állítja. „Az üzleti életben inkább a racionalitásomra van szükség, itt pedig a lelkemmel dolgozom.” Időközben nagymama is lett, ez újabb boldogságforrás. Ha visszatekint eddigi pályafutására, nagy váltására, örül, hogy mert bátor lenni: „Úgy gondolom, hogy az életem során megélt sikerek és kudarcok mentén, apró lépésenként, néha könnyebben, néha keményen megdolgozva érte, de megtaláltam az utamat. Ott vagyok, ahová tizenhat évesen álmodtam magam. Megerősödve, kiteljesedve, nagyobb önismerettel és elégedetten tudok önmagamra és az életemre tekinteni. Önazonosan élem az életem, azt csinálom, amit szeretek.”