Szabadidő

3 csodálatosan finom recept, hús nélkül
Rengeteg zöldség van, amelyről csak hiszed, hogy nem szereted, de valójában még meg sem merted kóstolni? Most próbáld ki őket!

Minden az elkészítésen és a fűszereken múlik: lehet, hogy a zöldségre, melyet a szokásos módon elkészítve nem szívesen eszel meg, rá sem ismersz, ha másik oldalról közelíted meg. Ami hagyományosan fő, azt süsd meg, amit nem szokás fűszerezni, azt párosítsd vad ízekkel és markáns sajtokkal. Valami új fog megszületni, hiszen a zöldségekben nemcsak az a jó, hogy egészségesek és nem hizlalnak, hanem az is, hogy elkészítésük akár százféle is lehet.

Talán ragaszkodsz a húsételekhez, és viszolyogva fogadod, hogy egy ebédben nincsen húsos fogás. Talán rendszeresen készítesz zöldséges főételt. Mindkét esetben hasznodra lehetnek a következő receptek.

Karalábékrémleves

Hozzávalók
2 karalábé
2 fej hagyma
5 dkg vaj
2 dl tejszín
1 evőkanál liszt
2 tojássárgája
só, bors
szerecsendió
1 kávéskanál pirospaprika
2 gerezd fokhagyma
1 nagy csokor petrezselyem

A karalábét kockázd, a hagymát vágd apróra, és kicsit párold össze őket. Szórd meg a liszttel és a paprikával, ízesítsd sóval és borssal, majd öntsd fel egy liter vízzel. Tedd bele az összenyomott fokhagymagerezdeket. Ha a karalábé megpuhult, reszelj bele egy kis szerecsendiót, és öntsd hozzá a tojássárgákkal elkevert tejszínt. Vedd le a lángot, hogy már ne forrjon tovább a leves. Utolsó lépésként szórj bele friss, apróra vágott petrezselymet, vagy ropogós kruton szemeket.

Sült cékla – fokhagymás-tormás mártogatóssal

Hozzávalók
céklagumók

olívaolaj
natúrjoghurt
frissen reszelt torma
fokhagyma

A céklagumókat mosd meg jó alaposan, kend be őket némi olívaolajjal, majd csomagold egyenként alufóliába. 200 fokos forró sütőben süsd kb. egy órán keresztül – akkor lesz jó, ha a héja könnyen leválik. Karikázd fel, vagy szeleteld csíkokra. A mártogatóshoz keverd össze a tört fokhagymát, a tormát és a joghurtot – a csípős íz csodásan harmonizál az édes sült céklával.

Spenótos-ricottás rakott tészta

Hozzávalók
kb. fél kg friss spenót

pár szelet bacon
egy csomag ricotta
só, bors
fokhagyma
bármilyen tölthető vagy lerakható (lasagne) tészta
parmezán- és mozarellasajt

A spenótot mosd át, és az apróra vágott, kicsit megpirított baconnel párold össze. Közben sózd, borsozd, és nyomj hozzá egy-két gerezd fokhagymát. Ha kész, turmixold össze, majd, a lángról levéve add hozzá a ricottát, és keverd el. A tésztát töltsd meg a spenóttal, vagy rétegekben rakd le vele egy tűzálló tálba. Szórd meg felváltva a kétféle sajttal, a tetejére morzsolj pár mogyorónyi vajat, és süsd addig, amíg egy kissé meg nem barnul.

szerző: F. Kalmár Teodóra
Egészség 2022. MÁRCIUS Vörös, édes és gömbölyű: mi az?
A cékla nemcsak egészséges, valódi kulináris élvezet is. Fedezd fel értékes tulajdonságait, és készítsd el változatosan!
Egészség 2021. MÁJUS 5 ok az édességfüggés hátterében
Képtelen vagy megállni, hogy ne fogyassz cukros ételeket? Nem biztos, hogy gyenge az akaratod. Találd meg a valódi okot!
Egészség 2020. AUGUSZTUS A szuperzöldség titka
Közismert, mennyire egészséges étel a brokkoli. De miért számít szuperzöldségnek?
éppen olvassák
01
Szabadidő 2022. SZEPTEMBER Tök jó étel őszre
Az őszi időszak egyik legízletesebb és egyben legolcsóbb alapanyaga.
02
Szabadidő 2022. SZEPTEMBER 4 hiper-salaktalanító receptcsoda
Kényeztesd magad ínyenc, kímélő receptjeinkkel! Meglátod, szervezeted meghálálja a könnyebb fogásokat!
03
Szabadidő 2022. SZEPTEMBER 3 kirándulóhely a szikrázó őszi napsütésben
Színes falevelek, jó levegő, lenyűgöző panoráma – ezt kínálják szeptemberben ezek a különleges kirándulóhelyek.
Menu