Bár a különféle orvosi (agy-) kutatások sokat foglalkoztak-foglalkoznak annak kiderítésével, milyen agykárosító kockázatai lehetnek a fejünkkel közvetlenül érintkező, mikrohullámok révén működő digitális eszköz használatának, arról jóval kevesebbet hallunk, tudunk, hogy túlzott igénybevétele pszichés működési zavarokhoz vezethet.

Nem tudnak élni nélküle

Ahogy a számítógéppel és az internettel, úgy a mobiltelefonnal kapcsolatban is egyre több tudományos vizsgálat világít rá erre a lehetséges ártalomra.
A pszichológiai szakirodalom manapság a viselkedési zavarok közé sorolja a Mobile and Internet Dependency Syndrome-ot (MAIDS – mozaikszóként), és nomofóbiának nevezik a „maroktelefon” okozta erős kötődést (a nélküle elszenvedett kínos hiányérzetet).

Minthogy egyre többeknél fedezték fel a nomofóbia legjellegzetesebb „vezető tünetét”, vagyis azt, hogy a kütyühasználó olyannyira rabjává vált a kapcsolatteremtés információ- és ismeretszerzésre használt tárgyának, hogy nélküle egyre bizonytalanabbul mozog a világban. Ugyancsak a mentális zavar jele, hogy a mobil válik a fontosságtudat külső jelévé, vagyis használója személyiségének megerősítéséhez, önértékeléséhez, „trendiség”-érzetéhez is nélkülözhetetlen a folyamatos mobilhasználat. A kutatók megfigyelték, hogy egyre többen nemcsak a kommunikációhoz használják, hanem minden idejüket a telefonon böngészve, játszva töltik.

A hiányérzet állandósulása

A „mobilfüggőkre” (is, akárcsak más függőkre) jellemző, hogy ha nem jutnak hozzá a „szerhez” – vagyis a készülék használatában valami akadályozza őket (pl. az akkumulátor lemerülése, a térerő hiánya, a szokásosnál/az elvártnál kevesebb hívás vagy sms) –, az szorongást, feszültséget, frusztrációt kelt bennük, akárcsak az, ha mondjuk „lefogy” a feltöltés összege, vagy nem tudják percenként ellenőrizni az okos telefonjuk kijelzőjén például, hogy ki válaszolt nekik a közösségi oldalakon.

A pszichológusok, pszichiáterek által jelenleg mobilfüggőként definiált személyek tulajdonképpen már most is az év 365 napján 24 órában hordják magukkal mobileszközüket. Amennyiben valamilyen zavaró tényező akadályozza használatát, az frusztrációt idéz elő, ami negatívan hat a mobilhasználónak nemcsak a kedélyállapotára, hanem az érzelmi reakcióira (lehangoltság, agresszivitás, pánikreakciók stb.) is.

Egyes kutatások azt is kiderítették, hogy a mobilfüggővé válásra (akárcsak más kényszeresség/addikció kialakulására) hajlamosíthatnak az egész személyiséget érintő negatív lelki „történések”, illetve olyan személyiségvonások is, mint az önbizalomhiány, az énképzavar, a megfelelési kényszer.

Teszteld magad!

A kutatók szerint azonban a mobilfüggőség felismerése gyakran nemcsak azért nehéz, mert maga az érintett nem érzi, hogy rombolja például a társas kapcsolatait, más, hasznos dolgoktól veszi el az idejét, hanem azért is, mert gyakran azok is a függőség tüneteit mutatják, akiknek az életvitelével, társadalmi státuszával együtt jár a folyamatos mobilhasználat.

Ahhoz, hogy szembesüljünk a kérdéssel: rendeltetésszerűen használjuk-e mobiltelefonunkat, vagy már függővé váltunk tőle, fontos számba vennünk, mikor, miért és mire használjuk.

Figyelmeztető jelnek tekinthetjük, ha szinte óránként nézzük meg a privát levelezésünket, ha egy tömegközlekedési eszközön egyfolytában hívogatjuk a barátainkat, ismerőseinket, babráljuk a készüléket, ha a társasági együttlétek alatt is folyamatosan figyeljük üzeneteinket, ha eluralkodik rajtunk a nyugtalanság minden olyan helyen és helyzetben, ahol és amikor nem használhatjuk telefonunkat.

Minél több szimptómát tudunk magunkra vonatkoztatni, annál biztosabb, hogy mi is beletartozunk a civilizált emberiségnek abba a 66 százalékába, akik a legfrissebb felmérés szerint érintettek ebben a legújabb kori szenvedélybetegségben.

Akit tehát nem az életvitele, társadalmi helyzete (foglalkozása, társadalmi státusza) kényszerít rá az állandó mobilozásra, annak nagy önuralommal, vagy szakember – pszichiáterek, pszichológus – segítségével kell megpróbálnia a leszokást, ami az ésszerű alkalmazást jelenti.

Az University of Washington kutatói szerint a mobilfüggőnek mondható az,

1. akinek gondolatai folyamatosan remélt vagy várt hívások, sms-ek körül forognak,
2. akiben dühöt, ingerültséget gerjeszt, ha megzavarják telefonhasználat közben,
3. aki a készüléke nélkül nem érzi magát biztonságban.

Az ISQ Online nevű cég a Google megbízásából Magyarországon, Szlovákiában, Csehországban és Romániában végzett felmérést a mobilhasználók körében. Eszerint a magyarok 45 százaléka éli meg kellemetlenül, sőt kifejezetten szorongással, ha nincs vele a „köldökzsinóri” szerepbe került (okos)telefonja.

Az öngyógyításban, vagyis a nomofóbia felszámolásában sokat segíthet, ha az érintett személy igyekszik tudatosan csökkenteni a telefonálással töltött időt, illetve képes adott helyzetekben (pl. társas együttlétekkor), illetve bizonyos napszakokban (pl. az esti órákban) a készülékét kikapcsolni.

Hatékony lehet az önkorlátozó magatartás kialakításában az is, ha a nap folyamán egy meghatározott időt (pl. minimum 30 perces időszakot) jelöl ki magának a „szeren lógó”, amikor lenémítja vagy kikapcsolja a mobilját. 

A minta ragadós?

A Michigani Egyetem kutatói szerint nagyobb valószínűséggel kezdjük el nyomkodni az okostelefonunkat, ha a társaságban, vagy a közvetlen környezetünkben már valaki elővette a sajátját.