Szabadidő

Őszi romantika Velencében
Velencében nemcsak a színek mások október végén, hanem a város hangulata is. Kisebb a tolongás, ezért a lagúnák városa ilyenkor feltárja igazi arcát.

Egy Velence melletti kisvárosban, Quarto d'Altinóban kaptunk szállást, 3 percre a vasútállomástól. Felültünk a vonatra és 25 perc múlva a Santa Lucia pályaudvar ajtajából a Canal Grandén, Velence legnagyobb csatornáján pihentettük a szemünket.

Velencében az egyik legcsodálatosabb érzés, hogy nem kell sietni. Nincsenek dudáló kocsik, nem szembesülsz dugóval, mert a városban nem járnak autók. Csak a vaporettók motorja térített magamhoz, amikor azon merengtem, hogy ebben a városban nem kell egyszerre letudni a kötelező látnivalókat, hiszen elég közel van ahhoz, hogy többször visszatérjünk.

Gondola

Úgy indultam el Velencébe, hogy egyvalamit most nem fogok kihagyni: a gondolázást. Vágyakozásom a páromat is magával sodorta, aki az első híd alatt parkoló gondolással rögtön leállt alkudozni. Egy háromnegyed órás kis kört választottunk: szűk csatornákon keresztül siklottunk végig Casanova háza mellett vagy a Rialto híd, 1854-ig a Canal Grande fölött ívelő egyetlen átjáró alatt. Bár nem igényeltük, hogy a gondolás énekeljen, talán azért, mert aznap az első utasok voltunk, ráadásként dalt is kaptunk.

A gondola maga hihetetlenül kényelmes és biztonságos jármű. Gyermekeink egy-egy fotó kedvéért föl-alá szaladgáltak, mégsem kellett attól tartanunk, hogy a vízben végezzük. Nemcsak a párnás ülésekbe, hanem Velence őszi színeibe is belesimulhattunk. Fölöttünk hol elszürkült, hol vibrált az ég, jöttek-mentek a felhők, újabb és újabb árnyalatát csillantva meg a csatorna vizének és a palotáknak.

Egy kis történelem

Velence a lagúnák egyik nagy szigetcsoportjára épült a Kr. u. 5. században. A várost lombard hódítók elől menekülő rómaiak alapították, és a 9. századra dózse által vezetett önálló állammá fejlődött. Az első telepesek halászatból, sólepárlásból éltek, és földet műveltek. A szigetek néhány száz év alatt annyira túlnépesedtek, hogy kénytelenek voltak a lagúnák rovására terjeszkedni. A szárazföldről hordott földdel, kővel kezdték feltölteni a területet, s a szigetek közötti szorosok egyre keskenyebbekké, csatornákká szűkültek.
A 15. századig Velence a legerősebb európai tengeri állam volt, kereskedett Kelettel és Nyugattal, s közben fejlesztette saját iparát is (textilipar, csipkekészítés, üveggyártás, hajóépítés). A többször visszatérő pestisjárványok és tűzvészek miatt azonban hanyatlásnak indult. A folyamatot gyorsította, hogy a török hódítás következtében a Kelettel kiépített kereskedelmi kapcsolatok meglazultak. Velence végül 1866-ban csatlakozott az Olasz Királysághoz.

Terek, sikátorok – stukkók, mennyezetek

A reggeli gondolázás után persze kijárt nekünk egy hamisítatlan olasz kapucsínó. Hulló falevelek, meleg napsütés, a játszótérré avanzsáló műemlék terecske remek választásnak bizonyult. Nem volt tikkasztó a hőség, nem volt zavaró a csatornák szaga, és a sikátorokban nem kellett a turistacsoportok miatt falhoz lapulnunk.

A sétával nem tudtunk betelni, hiszen korábbi Velence-képünket most csodálatos stukkók, nyitott ablakokon át kilesett barokk mennyezetek, cifra ajtókilincsek, a teraszokról kiszűrődő dallamok festették árnyaltabbá.

Miközben a 118 szigetet egybeforrasztó településen és a földdarabokat összekapcsoló 400 híd egyikén-másikán átkeltünk, mind mélyebbre került táskánkban az útikönyv. Megfeledkeztünk arról is, hogy a fenyőfa oszlopokra épült város folyamatosan süllyed, és erre a súlyos problémára még mindig nincs megoldás. Úgy éreztük, ez a csoda örökké tart.

Amit most néztünk meg

Bár a Guggenheim Múzeum modern gyűjteményét vagy a Galleria dell’Accademia 14–18. századi remekműveit nagyon szeretjük, ezúttal nem néztük meg őket. Ahogy a Dózse-palotát sem. Inkább a kis templomok felfedezésére indultunk, ahol fantasztikus meglepetésekben gyönyörködhettünk. A San Rocco (Szent Rókus-templom) Tintorettói, a Frari-templom grandiózus termei ugyanúgy hozzátartoznak Velencéhez, mint a számtalan apró templom faragott mennyezete vagy ősrégi keresztelőmedencéje.

Dózse-palota

Velencét évszázadokon át a Dózse-palotából irányították, és máig uralja a várost. A megválasztott dózse, Velence hercege, a 14. században emelt épületben vezette udvartartását, és itt elnökölt a tanács élén, amelynek feladata volt, hogy elejét vegye a dózse egyeduralmának. A második emelet gazdagon díszített tanácstermei, a falakon és mennyezeteken látható csodálatos festmények közül kiemelkedik Tintoretto Paradicsom c. műve.

A képnek otthont adó Nagy Tanács termet a tanácsban szavazati joggal rendelkező 1700 polgár számára tervezték. Velence múltjának sötét oldalára, a börtönbe és a föld alatti fogdákba vezet át a Ponte dei Sospiri, a Sóhajok hídja.

Szent Márk tér

Hiába volt Velencében kevesebb a turista, mint nyáron, a 175 m hosszú Szent Márk teret most sem tudtuk önfeledten élvezni. Bár csak 10 perces sorok álltak a Dózse-palota és a Szent Márk-székesegyház előtt, mégis soknak éreztük a tömeget. Az ég kékjét visszatükröző székesegyház azonban rabul ejtette figyelmünket: a keleti és nyugati hatások, stílusjegyek keveredésének, tökéletes ötvözetének láttán a szemlélő megértheti a velencei karakter lényegét.

A 9. és a 19. század között folyamatosan formálódó bazilika a díszítő burkolás művészetének csúcspontja. A sötét, misztikus belső tér mozaikjainak területe összesen 4000 m2. A dekoráció nagy részét Velence virágkorában zsákmányolták, vagy jó esetben ajándékként érkezett ide. Közülük külön is említésre méltó a négy 4. századi, aranyozott bronzoló a főbejárat fölött.

Visszaút vaporettóval

A Sóhajok hídjával szemben most mi is sóhajtottunk egy nagyot, mert éreztük, hogy erőnk megfogyatkozott. A népszerű vízi buszra, Vaporettóra ültünk, és végighajóztunk az S-alakban kanyargó Canal Grandén, miközben Velence legszebb palotáiban gyönyörködtünk. A dupla, osztott ívű vagy egymásba simuló velencei ablakok a gótika építészetét, a házak tövében látható kikötők, áruraktárak pedig a korabeli közlekedési, kereskedelmi gyakorlatot idézték fel.

Amikor a pályaudvar mellett újra szárazföldet értünk, döbbenten tapasztaltuk, hogy ezúttal kimaradtak a kirakatok. A csodás velencei ékszerek, a muranói üvegtárgyak, csipkék, velencei álarcok most valahogy elkerülték a figyelmünket. Hát – most az egyszer szuvenír nélkül, de annál több élménnyel tértünk vissza szállásunkra!

szerző: Tóth Péter Zoltán
Szabadidő 2024. MÁJUS A legfinomabb tavaszi leves: a minestrone
Ez a könnyű, de sűrű, forró és laktató leves teljes, ám egyáltalán nem hízlaló vacsora lehet, ami csupa-csupa tavasz.
Szabadidő 2023. SZEPTEMBER Mit süss padlizsánból?
Erre is az olaszok tudják az egyértelmű választ: sajtos, rakott padlizsánt. Megéri a fáradságot!
Szabadidő 2023. MÁRCIUS 5 lenyűgöző szerencsehozó hely a Földön
Ha régóta nem mosolygott rád Fortuna, érdemes lehet ellátogatnod a most következő helyekre!
éppen olvassák
01
Szabadidő 2024. MÁJUS A kövek bűvöletében
Victor Hugo írta: „Eleinte a nőket szerettem, aztán az állatokat. Most a köveket szeretem. A kő ugyanolyan szórakoztató, mint az állat vagy a nő, és nincs benne csalárdság.”
02
Szabadidő 2024. MÁJUS Rózsákkal ébredek, rózsákkal álmodom
Boldog életem van. Tudom, manapság ezt nem divat csak úgy kijelenteni, de az én világom valóban kerek. És virágokkal van tele. (x)
03
Szabadidő 2024. MÁJUS A szerelem hálójában
Elmagányosodó világunkban egyre többen keresik a szerelmet is a világhálón: vajon meg lehet-e találni az igazit egy online társkereső oldalon?
Menu