Még nincs nálunk fiókod?
Regisztrálj itt!Szabadidő
Imádom, amikor a hat unokám ricsajozik a házban, újabb palacsintákat követel és gyakorlatilag olyan őskáoszt csinál, hogy képtelenség átlátni. De nem haragszom rájuk, ők az én napsugaraim. Négy gyereket neveltem fel – két fiú, két lány – szeretetben, békességben. Mindig is tudtam, hogy a „minőségi idő” – régen persze nem tudtuk, hogy ezt így hívják – a legfontosabb; azzal teszek a legtöbbet a gyermekeimért, unokáimért, hogy figyelek rájuk, meghallgatom őket, támogatom az útjukat. Amellett, hogy igazi „tyúkanyó” vagyok, a gyesen töltött időt leszámítva mindig is dolgoztam.
Gyógyszertári asszisztens vagyok Győrben, közel az otthonunkhoz. Néhány éve már csak négy órában dolgozom, ám fontos számomra, hogy segíthessek az embereknek, ezért sem lettem főállású nyugdíjas. A hat unokánk – 3 és 17 év közöttiek – általában nem egyszerre van nálunk, de olyan is előfordul.
A férjem imád horgászni, én pedig rajongok a természetért, így a gyerekeinket is úgy neveltük fel, hogy hol túráztunk, hol pecáztunk, de olyan is gyakran volt, hogy amíg a fiúk a kapást várták a tóparton, addig mi a lányokkal a tó környékét jártuk be. A kicsik is ebben nőttek fel: hacsak nincs elviselhetetlen időjárás, indulunk kirándulni. A hegyeket is szeretem, a szelíd dombok látványától mindig meghatódok – a kedvencem a Zselic –, de a Duna ártere is vadregényes. Persze, szaladnak mindenfelé, de nem hiszem, hogy egy eleséstől összedőlne a világ. Van nálam ragtapasz, kész, mehetünk tovább.
De az élet nem csak kirándulásból áll, inkontinenciám lett. Ma már ki tudom mondani, de eleinte kerültem a témát, illetve az ezzel együtt járó macerát. Végezni akartam a dolgomat, nem pedig az alsóneműmet vizsgálgatni, mosdóba szaladgálni, aggódni. A legjobban attól rettegtem, hogy mit mondok az unokáimnak, egyáltalán hogy indulunk el egy kiadósabb túrára?
Mivel patikában dolgozom, naprakész vagyok az orvostechnikai eszközök terén, tudtam, hogy milyen termékre van szükségem. Kicsit utána olvastam, és kiderült, hogy a TENA Lady Pantset nekem találták ki. Ez egy inkontinencia-fehérnemű magasított derékrésszel. Megbízható, diszkrét védelmet nyújt, és épp olyan, mint egy alsónemű: pont megfelel az én aktív életstílusomnak.
Kényelmes, légáteresztő, testhez simuló anyaga tényleg olyan, mint a többi, normál fehérneműmé. Megszerettem. Visszaadta a szabadban barangolás élvezetét, azt az érzést, hogy nem kell lemondanom a hosszabb, akár félnapos túrákról sem. A gyerekek miatt ennyi idő alatt mindenképpen kell pihenőt tartanunk, de nekem nagy megkönnyebbülés, hogy nem miattam állunk meg. A kicsik számítanak rám, fel vagyok készülve a hegymenetre, nem nagyon tudnak olyat kérni, amiből ne lenne nálam egy darab a hátizsákom alján. Múltkor Sára, a legkisebb nagyítóval akart megvizsgálni egy érdekes bogarat. Volt nálam. Ez vagyok én. A gondoskodó nagyi, aki felveszi a tempót, segít és támogat. Az, hogy ez még sokáig így lesz annak is köszönhetem, hogy számíthatok a TENA Lady Pantsre.
Óh, és még valami! 64 éves vagyok, de szerintem én már nem „úgy” vagyok nyugdíjas, ahogy még mondjuk a nagyszüleimnél láttam. Nincs bajom azzal sem, ha valaki egész nap a tévét nézi, időnként megcirógatja a macskáját, és várja, hogy mikor nyitják rá az ajtót. Nemrégiben ismertem meg azt a kifejezést, hogy „proaktív”. Azonnal tudtam, hogy ez én vagyok! Menni kell előre, és ha az ösvényen egy kidőlt fa fekszik, nem visszafordulni kell, hanem kitalálni, hogy alatta bújunk át vagy átmászunk rajta. Számomra az inkontinencia egy ilyen dolog; igen, vannak akadályok, olyanok, amit jobb lett volna elkerülni, de ha egyszer az élet így hozta, találjuk meg a legjobb megoldást. Ha már egyszer inkontinens vagyok, a legjobb dolog, ami szembe jöhetett velem, az a TENA Lady Pants.
(x) A cikk megjelenését az Essity Hungary Kft. támogatta.


