Egészség

Megdöbbentő, de valóban megszakadhat a szívünk
Ki ne ismerné a „Madárka, madárka” című népdalt, ami arról szól, hogy a kínzó honvágytól megszakadhat az ember szíve? De mit jelent ez a tudósok szerint?

A szív „meghasadása”, „megszakadása” a közbeszédben épp oly gyakori, mint irodalmi művekben, színpadi, filmművészeti alkotásokban. 1911-ben japán tudósok ismerték fel a kardiomiopátiának, azaz megtört szív szindrómának nevezett szívműködési zavart, amely tüneteiben kísértetiesen hasonlít a szívinfarktusra, ám a valóságban ritkán végződik halállal.

Kialakulásában – további és a legújabb kori kutatásokkal igazoltan – elsősorban valamilyen erős érzelmi, lelki megrázkódtatás, vagy valamilyen, a szervezetet túlterhelő fizikai sokk (pl. súlyos asztmás roham, baleset, természeti katasztrófa vagy nagy műtét) játszhat szerepet.

A belgyógyászat speciálisan szív- és érrendszeri betegségekkel foglalkozó szakorvosai, a kardiológusok szerint nem túl gyakori, de ismeretes ez az átmeneti kórállapot, amelynek tünete hirtelen fellépő mellkasi, nyaktájéki és a bal karban jelentkező fájdalom, illetve nehézlégzés, amely bántalmak rövid időn belül maguktól is elmúlnak.

Szívre támadó hormonok

Több vizsgálat alapján kiderült: a megtört szív tünetegyüttes létrejöttéért a distresszhelyzetre válaszul termelődő hormonok tehetők felelőssé. Ezek szinte „megrohamozzák” a szívizom sejtjeit, meggátolják a szövetek működését, és a szívkamra – átmeneti, szakadáshoz hasonlító – alakváltozását (valójában megnagyobbodását) idézik elő.

Mivel – ugyancsak számos orvosi vizsgálat és egészségstatisztikai adat alapján – kiderült, hogy ez a szívműködési zavar elsősorban az ötvenéves kort meghaladó nőket érinti, a szakorvosok azt is feltételezik, hogy a menopauza és a posztmenopauza következtében kialakuló ösztrogénhiány is hajlamosító tényezőnek tekinthető.

A mentális distressz-szel szembeni védekezési folyamat nyomán ugyanis az idősödő vagy idős nők mellékveséje kezd hirtelen nagy mennyiségű védekező, azaz stresszhormon-termelésbe, amely hormonok a vérkeringésbe, onnan pedig a szívizomsejtekbe áramolva a szívizomműködést megzavarják, így szívbántalmakhoz vezetnek.

Utóvédharcok az „attak” után

Mivel a megtört szív szindróma tüneteit sokszor nagyon nehéz megkülönböztetni a valódi szívrohaméitól, a kardiológusok azt javasolják, mindazoknak, akiknél valamilyen extra érzelmi, lelki vagy akár fizikai megterhelést követően, hirtelen lépnek fel „szívzűrök, haladéktalanul kérjenek orvosi segítséget.

Azt, hogy valójában egy átmeneti és többnyire életveszéllyel nem járó stressztúlterhelés vagy vérrög okozta artériás elzáródás okozta-e az ijesztő tüneteket, csak alapos műszeres vizsgálatokkal tudja eldönteni a kardiológus. Ha az erek teljesen normális képet mutatnak, nyoma sincs bennük elzáródásnak, sem szűkületnek, sem vérrögnek, akkor nagy valószínűséggel nem infarktuson esett át a beteg, hanem a stresszhormonok szintjének hirtelen megemelkedése vezetett a múló szívbántalmakhoz.

Egyébként a rosszullét utáni alapos szakorvosi kivizsgálás azért is indokolt, mert a kardiomiopátia utóhatásaként – bár elvétve – veszélyes szívritmuszavar, vagy akár sokkos állapot is felléphet.

A kivizsgálás fontossága mellett szól, hogy az ilyen „típusú” szívbántalmak további előfordulásának, egyben pedig a szív károsodásának, sőt a hozzá társuló betegségek (ilyen lehet a szívritmuszavar, tüdőödéma) kialakulásának is elejét lehet venni megfelelő gyógyszerek alkalmazásával.

A kardiológusok azonban felhívják a figyelmet arra is, hogy a gyógyszeres kezelést követően az érintettek maguk is sokat tehetnek a megtört szív szindróma visszatérése ellen, mégpedig a vérnyomásértékeik normál szinten tartásával, valamint a dohányzás, illetőleg a túlzott alkoholfogyasztás mellőzésével.

Örömtől is megszakadhat a szív

Egy svájci vizsgálat szerint nemcsak nagy bánatunkban, hanem nagy örömünkben is „megszakadhat a szívünk”. A megtört szív szindrómán átesett, vizsgálatban részt vevők kis hányadánál nem a negatív, hanem a pozitív érzelmi megrázkódtatás váltotta ki a szívműködési zavart. A kutatók ezt azzal a fiziológiai ténnyel magyarázták, hogy minden, hirtelen stresszhormon-túltermelődéssel járó érzelmi, lelki, fizikai sokk megterhelést jelenthet testünk motorjának.

szerző: F. Kalmár Teodóra
Egészség 2024. ÁPRILIS A stresszhormon kettős arca
A kortizol éppolyan hasznos lehet, mint amennyi kárt okozhat. Szabályozd a szintjét!
Szabadidő 2022. OKTÓBER Szív- és testmelengető őszi levesek
Sárga, zöld, mélybarna őszi színek és markáns ízek: ezek az évszak legfinomabb, legegyszerűbb krémlevesei.
Egészség 2022. JÚLIUS Így hatnak a frontok a szívünkre
Az elkövetkező időszakban többféle fronthatással kell számolnunk. A hideg- és a melegfrontok is megterhelik a szívünket, érrendszerünket.
éppen olvassák
01
Egészség 2024. ÁPRILIS Saláta a vitaminkészletek feltöltésére
Olcsó, gyorsan és egyszerűen összeállítható saláták, amelyek biztosan feltöltik a tél folyamán kiürült vitaminkészleteidet.
02
Egészség 2024. MÁRCIUS A legjobb memóriajavító ételek - receptekkel
Tudtad, hogy vannak ételek, amelyek serkentik az agyműködést? Bemutatunk párat, sőt, recepteket is ajánlunk!
03
Egészség 2024. MÁRCIUS A 6 legbiztosabb tipp, hogy legyőzd a tavaszi fáradtságot!
Ha belenézel a tükörbe, fáradt, kimerült arc, fakó bőr néz vissza rád? A természet segítségével újra erőre kaphatsz.
Menu