Az egyházi év kezdetét jelentő első adventi vasárnap András napjához kapcsolódik. Maga az advent kifejezés a latin adventus (megérkezés, eljövetel) szóból származik, egyértelműen kifejezi, hogy a kereszténység ebben az időszakban Jézus karácsonyi megszületésének, azaz megérkezésének ünnepére, valamint Krisztus, második eszkatologikus eljövetelére készül.

Az 5. században még Szent Márton ünnepén, november 11-én kezdődött a karácsonyi várakozás. A Galliában elterjedt szokást a 6. században Róma is átvette, majd VII. Gergely pápa rögzítette az ünnep mai terjedelmét. Az adventi időszakban szerdán, pénteken, szombaton Európa-szerte böjtöltek, tartózkodtak a báloktól, esküvőktől. Bár sok helyen, mint nálunk, magyaroknál is, Szent Andráskor kezdődtek a disznótorok.

Roráté

Az adventi időszakban nemcsak a böjti hagyományok segítik a hívők felkészülését az egyik legszebb keresztény ünnepre, hanem a roráték, a hajnali misék is.
Évszádok óta kicsik, nagyok, idősek és fiatalok sietnek a decemberi hajnalokon templomba.

Régen már a korai mise előtt illő volt a havat elsöpörni, a gyerekek pedig sok helyen harangszóra ébredtek, és csengettyűkkel, énekszóval ébresztgették a később ébredőket. Képzeljük csak el, milyen varázslatos lehetett a villanykörte korszaka előtt a néhány gyertyával megvilágított, tömjénillatú templom!

Azon sem lehet csodálkozni, hogy az egyszerű ember meg volt arról győződve, hogy amíg ő a rorátén van, az év legsötétebb heteiben erőre kapó boszorkányok könnyen bejutnak a házába, istállójába. Azt tartották, hogy a gonosz lények annyira megrettenek a hajnali harangozástól, hogy állati alakot öltve az emberi hajlékok környékén keresnek oltalmat, és ott komoly károkat okoznak. Éppen ezért indulás előtt mindenki ellenőrizte, hogy alaposan bezárta-e az ajtókat, ablakokat.

Szerelmi hiedelmek

Természetesen a szerelmi varázslás sem maradhatott el advent idején. András, Borbála, Luca és Tamás napja híres volt férjjósló praktikáiról. Kevésbé ismertek a hajnali miséhez kapcsolódó hiedelmek. Az alföldi lányok cukrot és mézet ettek, amikor a rorátéra harangoztak, hogy minél előbb férjet tudjanak magukhoz édesgetni. Másfelé pedig a harangkötelet fosztogatták a lányok, abban a reményben, hogy ha a letépett kötéldarabkából a pántlikájukba varrnak egy kicsit, akkor farsangkor sok udvarlójuk lesz.

Mára már megkopott ez a varázslat: karácsonyt megelőző várakozás egyre több családban csak az ajándéktárgyak és az áruházi akciók körül teljesedik ki. Akár keresztények vagyunk, akár nem, a karácsony előtti belső, meghitt készülődés, vágyakozás fontos része lehet életünk ciklikusan visszatérő pillanatainak.

A várakozás szentsége

„Az ádventi várakozás lényege szerint: várakozás arra, Aki van; ahogy a szeretet misztériuma sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk. Persze, erről a várakozásról és erről a vágyódásról csak dadogva tudunk beszélni. Annál is inkább, mivel Isten valóban megtestesült közöttünk, vállalva a lét minden egyéb súlyát és megosztottságát. És mégis, túl idő és tér vastörvényén, melynek – megszületvén Betlehemben – maga a teremtő Isten is készséggel és véghetetlen önátadással vetette alá magát. Ádvent idején mi arra várakozunk és az után vágyhatunk: ami megtörtént, és akit kétezer esztendeje jól-rosszul a kezünk között tartunk. Vágyódunk utána és várakozunk rá, azzal, hogy Isten beleszületett az időbe, módunkban áll kiemelkedni az időből.
Az ádventi várakozás hasonlít a megemlékezéshez, de valójában mindennél távolabb áll tőle. Valódi várakozás. Pontosabban úgy, ahogy a szeretet mindennél valóságosabban vágyakozik az után, akit magához ölel és örök újszülöttként a karjai között tart.”

Pilinszky János A várakozás szentsége című írását bővebben is elolvashatod!