Az Alföld arculatához száz éve még szervesen hozzátartoztak a szélmalmok. Ezek nem csak egykoron nélkülözhetetlen funkciójuk miatt érdemesek a csodálatra, hanem klasszikus építészeti szépségük miatt is. Bő évszázada még minden gazda maga őröltette a gabonáját, amelyek így a közösségi élet elengedhetetlen színterévé váltak.

A különleges tudású molnárok által működtetett malmok szerepét a 19. század végétől a gombamód szaporodó gőzmalmok, a „tüzesmalmok” vették át. Ehhez arra volt szükség, hogy a magyar vasúthálózat kiépüljön, hiszen a gőzmalmokhoz szükséges kőszenet másként nem lehetett az alföldi vidékekre juttatni.

A szélmalmok néhány évtized alatt elárvultak, a molnárcsaládok többsége tönkrement, és más megélhetés után nézett. Kivételt jelentettek azok a vidékek, ahová nem jutott el a vasút. A hódmezővásárhelyi tanyák közelében még 1924-ben is 21 szélmalom működött. Sőt az Alföldön volt olyan vitorlás építmény, amely még az 1950-es években is gabonát őrölt.

Működési elv

A hollandi típusú malmok jellemző tulajdonsága, hogy belül több szintre osztott épületük tetején, körpályán elmozdítható foglalatban van a vitorlaszárnyakkal felszerelt tengely és a vele egybeépített szeleskerék, az a fogaskerék, amelyik a vitorlákon keletkező forgónyomatékot átadja a malomgépezet főtengelyének. A malmok előnyös tulajdonsága volt, hogy túlzottan erős szélben a malom forgását szabályozni lehetett, a malom vitorláinak helyzetét kellően és gyorsan változtathatták, adott esetben a gépezeteket ki is kapcsolhatták.

Ezeknek a saját korukat túlélő malmoknak köszönhetjük, hogy ma is megcsodálhatjuk a magyar népi építészet legmonumentálisabb alkotásait. Némelyikük fafelépítménnyel, vályogból, sártapasztással készült. Gyakori, hogy vályogból falazták a szélmalmot, amely később téglaköpenyt kapott. Máshol pedig tégla- vagy kőfallal építették.

A legegyszerűbb papucsos vagy más néven egyköves szélmalom, és a felülhajtós szélmalom szerkezete

Belsejük, födémszerkezeteik, tetőszékeik ácsmunkák remekei. Berendezéseik elkészítése nagy pontosságú faragótudást igényelt, de a kovácsoltvas, acélalkatrészek beépítéséhez is érteniük kellett a szélmolnároknak, hiszen a kőpadok forgótengelyeit, csapágyait, csuklószerkezeteit a vasalkatrészek nélkül nem készíthették volna el. A kőpadokat úgy tervezték, hogy a kövek egymás feletti magassága tetszés szerint változtatható legyen aszerint, hogy mit őrölnek, és milyen minőségű őrleményre lesz szükség. A szélmalom belsejének faszerkezeteit rendkívül szép, esztétikus formában, tudatos műgonddal készítették.

Járj nyitott szemmel az Alföldön kirándulva, keresd fel ezeket a múltba repítő építményeket és csodáld meg a ma is álló szélmalmokat.

Szegvár

A szegvári szélmalom egy mesterséges dombra épült, a falu keleti szélén 1865 körül. Falazata a földszinten egy méter vastag, felfelé haladva fokozatosan vékonyodik. A harmadik szinten 80 centiméter, a legfelső szinten pedig már csak 45 centiméter vastagságú. A fal három rétegből áll: kívül és belül tégla, középen vályog. A két téglafal között a vályog remekül elnyelte a működés közben keletkezett rezgést.

A tornyos típusú, felülhajtós, két kőpáros szélmalom utolsó tulajdonosa, Pusztai Pál az 1937. október 18-án kelt adásvételi szerződés szerint 3000 pengőért vásárolta meg az épületet. A Pusztai család még 1938 tavaszán elkezdte a működő, de helyreállítást igénylő szélmalom egyes részeinek felújítását. A felújítás után néhány évvel egy nagy szélvihar letört két vitorlát. Ettől fogva a malom a maradék kettővel üzemelt tovább. Egy ideig az egyik kőpárt motorral is működtették, de az üzemanyag drágának bizonyult, ezért visszatértek az eredeti erőforráshoz, a szélhez. A ma műemléki védettséget élvező malomban – előzetes bejelentkezés alapján – várják a látogatókat.

Karcag

Karcagon a környék egyik legértékesebb műemléke az 1858-ban épített, népi stílusú Barna-féle szélmalom. A városban régen hatvan malom működött, közülük tizenegy szélmalom – mára csak ez az egy maradt fenn.

A malmot Gál Ferenc építette a város szélén, egy téglafallal körbekerített, dombszerű emelkedésen, hogy vitorlái jobban kihasználják a szelek energiáját. A szélmalom forgó tetőrésszel és négy széllapáttal készült. A négyemeletes malmot téglából építették. A felújított, szépen rendben tartott szélmalomban 1949-ig folyt a munka. Az államosítás után kalapácsos darálót üzemeltettek az épület földszintjén. Belső berendezése épen maradt, olyan, mintha a hatalmas malomkerekek, malomkövek még tegnap is őröltek volna. Hét közben áll nyitva, de előzetes bejelentkezéssel egyéb időpontban is látogatható a szélmalom és a fogadóház.

Kiskunhalas

Az alsó meghajtású őrlőszerkezettel készült szélmalmot Hunyadi Antal építette az 1888-as években vályogtéglából, amely 1892-ben tégla köpenyfalat kapott. Ezt 1901-ben vásárolta meg Sáfrik József, és felülhajtós rendszerűvé építette át. A Sáfrik-féle szélmalom 1934-ben nyerte el mai formáját. 

A műemlékké nyilvánított malomban 1950-ig őröltek. A malom állapota az elmúlt évtizedekben folyamatosan romlott, vitorlái elkorhadtak. Nemrég elkezdődött a malom teljeskörű felújítása, amely várhatóan 2020. tavaszán fejeződik be, és amelynek köszönhetően a Sáfrik-malom újra működő- és örlőképes lesz.

Kiskundorozsma

Kiskundorozsma egykori 23 szélmalma közül már csak egyetlen áll. A ma is megcsodálható épület 1821-ben egy dombra épült, hogy a szél könnyebben meghajthassa vitorláit. 1920-ig gabonát, utána takarmányt őröltek kövei között. A tanyavilágban a szétszórtan élő emberek szívesen gyűltek össze a malomban, hogy eszmét és híreket cseréljenek egymással. Sőt sokszor a leányválasztás is a malomban történt.

Az őrlőműhely bezárása után hosszú hanyatlás várt az épültre, mígnem egy esős reggelen összeroskadt, és Dorozsma utolsó szélmalma is elpusztult. A vályogépület darabjai hosszú éveken keresztül egy depóban várakoztak, végül 1973-ban Szeged városa renováltatta.

A malom 2005-ben, a turistaszezon közepén egy nagyobb vihar után újból megsérült, azóta felújították, így megújult formájában csodálhatjuk meg az Alföld egyetlen, jelenleg is működőképes szélmalmát.