Manapság nagyon divatos a Bauhaussal és a szecesszióval foglalkozni, a galériák pedig elképesztő összegekért árulják a korszak használati és műtárgyait. Kevesen tudják azonban, hogy a Bauhaus nemcsak művészeti irányzat, sőt nem is csupán egy életérzés vagy iskola volt, hanem a modern ipari társadalom kialakulásának egyik fontos állomása is. A Bauhaus már létrejöttekor a megváltozott társadalmi és tudományos körülményekre akart reagálni. Alapítói és későbbi tagjai felismerték, hogy a társadalmi és a technológiai környezet soha nem választható el egymástól, így a kettő kölcsönhatását erősíteni kell.

A ipari forradalom, majd a modern nagyváros kialakulása olyan, addig nem ismert tereket és tapasztalatokat alakított ki, amelyek kitöltésére és feldolgozására új tartalmakat kellett létrehozni. A Bauhaus vágya a tiszta formák és a funkcionalitás iránt a mai napig érezteti hatását, a posztmodern építészetben ugyanúgy, mint például a divatban: aligha véletlen, hogy számos öltönyt próbálnak eladni a Bauhaus ideájával. Masszív, ugyanakkor letisztult konstrukció – bár saját korában az irányzatot sokan utópisztikus zárványnak tartották –, az idő végül őket igazolta.

Bauhaus-történelem

Az Állami Bauhaus intézményét 1919-ben Walter Gropius a két weimari művészeti iskola összevonásával alapította. Az iskola híre gyorsan terjedt, már 1922-ben vezérszerepe volt az európai konstruktív irányzatok között. Alapja a Bauhaus-eszme, amely Walter Gropius szerint feleletet ad arra a kérdésre, milyen képzettségre van szüksége egy művésznek ahhoz, hogy elfoglalhassa helyét a modern ipari társadalomban.

A Bauhaus-eszme több volt, mint csupán az iskolát irányító célkitűzés. Évtizedekre szóló szellemi program, még William Morristól induló és a századfordulón kibomló művészeti törekvések összegezése, alkotó módszer és alkotói magatartás. Egyszerre küzdött a művészet eszméjének fenntartásáért és a művészet korszerű eszközeinek megtalálásáért. A formaképzés problémáit új módszerrel közelítette meg, felismerte, hogy a formálás az anyagok, alakítási módok, lehetőségek és a funkció, a rendeltetés követelményeinek megismeréséből, feltárásából fakad.

Az anyagok ismeretével és a bennük rejlő lehetőségek kutatásával új művészeti eszközöket adott tanítványai kezébe. Működésének későbbi szakaszában fokozódó szociális-társadalmi problémaérzékenység is jellemezte. Leghíresebb alkotói – az alapító Gropius mellett – Vaszilij Kandinszkij, Paul Klee és Moholy-Nagy László voltak.

A Bauhaus tipikus tárgyai letisztultak és praktikusak, határozott vonalvezetésűek, erőteljes színűek. Tárgyaikat szokás művészeti használati tárgyaknak is nevezni. A Bauhaus ugyanis, és talán ezt a legfontosabb kiemelni, demokratikus irányzat volt, vagyis a művészetet a tömegek számára is hozzáférhetővé akarta tenni. Ezért alkalmaztak egyszerű, ipari tömegtermelésben is előállítható formákat, és kerülték a kézműves tárgyakra jellemző túldíszítettséget.

Híd a jövőbe

A Bauhaus szabadon kezelte a személyiség különféle változatait. Megtehette, hiszen egyszerre volt iskola, művészeti irányzat és bizonyos tekintetben életstílus is: a jövő konstrukciója és a konstruktivitás építménye. Walter Gropius hitvallása szerint a közösen töltött szabadidő, diákok és mesterek bulizása éppen olyan fontos a közösségépítés szempontjából, mint a munka és a tanulás.

Akárcsak egy jó egyetemen, ifjabbak és idősebbek mulattak együtt az Weimari Köztársaság viszonylag liberális és megengedő légkörében. Az épülő diktatúra azonban sem az egyediséget, sem a gondolatokat nem tűrte: 1933-ban, koholt vádak alapján, a Bauhaus – legalábbis hivatalosan – megszűnt, tagjai jórészt emigráltak. Hatása azonban máig tart.