Úgy gondoljuk, hogy az életet apróbb és nagyobb döntések határozzák meg, és ezek közül a legfontosabbak arról szólnak, hogy az ember egy megfelelő pillanatban tudjon maradéktalanul örülni annak, ami körülveszi, és egy másik pillanatban tudja letenni ugyanezeket a dolgokat és elindulni másfelé – mondja Stark Judit, ők ketten Szabó Gáborral harminc éve házasok, felneveltek két csodás gyereket, bejárták az „elvárt” munkahelyi és vállalkozási karrierutakat. Ám régóta érezték, hogy nem Budapest az a hely, ahol szeretnének megöregedni, de álmodozásuk megragadt az „egyszer Toszkánába költözünk” és a „Hogyan adhatnánk fel házat, családot, feladatot?” között.

Mentek a maguk útján

Még mindig Juditnál a szó, aki kiegyensúlyozott, nyugodt és derűs stílusban meséli a sorsfordító kalandokat. Olyanokat, hogy az másnak stresszt és gyomorfájást okozna, de ők mentek a maguk útján.

Anélkül, hogy egyeztettek volna egymással, már az első megtekintéskor szóltak az ingatlanügynöknek: mondja le a következő érdeklődőt, nekik kell ez a ház! Nem egy jó tárgyalási technika, de a hely időtlen békességével azonnal magával ragadta őket, döntöttek, és még aznap megvolt a hely neve is: Holnemvolt.

Tudták, hogy nem költözhetnek be azonnal, de azt is, hogy ez lesz az ő Toszkánájuk, ahol majd évtizedek múlva megöregednek. Mindketten fontosnak tartják tisztázni: Budapesten születtek és ott élték életük első ötven évét, tele lehetőséggel, élményekkel, kapcsolatokkal, de egy idő után elvágyódtak, természetközelibb helyre vágytak, és mindig is bennük volt a vágy, hogy valami mással is foglalkozzanak, mint az eredeti hivatásuk.

Ez a kettősség vezetett aztán az újabb döntéshez: sok saját munkával felújították a házat, megőrizve autentikus jellegét; az év őszi-téli hónapjaiban ők lakják, tavasszal-nyáron pedig vendégházként üzemeltetik. Ez az „otthonmegosztási” szisztéma nem ismeretlen külföldön, de itthon még egyáltalán nincs szokásban. Napi munkájuk mellett – amit most már „fent”, Győrben és „lent”, Répceszentgyörgyön is végeznek – időközben el is készült a ház, és mivel részben kommunikációból élnek – Judit B2B kommunikációval, informatikai szolgáltatás menedzsmenttel foglalkozik, Gábor pedig pénzügyi tanácsadó –, a vidéki újrakezdés, a felújítás minden lépését szépen növekvő, mára már 7000 fős facebook közösségük is nyomon követheti.

Nincs recept a boldogságra, de…

A Holnemvolt Porta vendégház már múlt nyáron sok családnak szerzett néhány szép vakációs napot. „Közben, két vendég között vissza-vissza osontunk, elkezdtük feldolgozni Holnemvolt ajándékait: a saját készítésű és a környékbeli termelőktől érkező házi termékek már bekerültek a vendégház termelői kosaraiba, gyógynövényes, vadterményes, vaslábasos receptek jelentek meg az oldalunkon, és felötlött bennünk egy helyi termelői közösség kialakítása is, ami – ha szerencsésen alakul – akár messzebbre is szállíthatna. Közben egy csodálatos kisteleki kenyérsütő asszonytól megtanultunk házi kenyeret sütni – 700 kilométert vezettünk ezért, de megérte –, s elhatároztuk, hogy a házunk közepén álló kemencében is újra begyújtjunk.

Gábor kitanulta a kemencés tűzrakás fortélyait, én pedig a vaslábasos főzés tudományát sajátítottam el” – meséli Judit, aki Gáborral teljes összhangban állítja: a régi, rozsdás ajtajú kemencéről is azonnal tudták mindketten, hogy ezzel nekik bizony még dolguk lesz, holott Pesten nőttek fel, és korábban soha, még csak hasonlót sem csináltak.

Lassú tűz, amit táplálni kell

Egy házasságot vagy egy párkapcsolatot nagyon nehéz évtizedeken át úgy fenntartani, hogy a felek harminc év után is tudnak egymásra számítani, sőt mindketten kiteljesednek benne. Juditnak és Gábornak sikerült: egyrészt szerencséjük volt, hogy a bennük motoszkáló vágyak egy irányba mutattak és mutatnak, másrészt érzik és szeretik a másikat annyira, hogy tudják, mikor kell nyitottnak lenni a másik ötletére, még akkor is, ha egyikük még nem tart ott, ahol a párja. „Az egyetemen ismerkedtünk meg, és az első közös projektünk az volt, hogy együtt írtunk diplomamunkát, mert ilyet korábban még senki nem csinált. Kitaláltuk, engedélyt kértünk rá, és megvalósítottuk. Nagy élmény volt, jó volt együtt dolgozni, és ez az érzés azóta is megvan, ha belevágunk valami őrültségbe. De ennek a másik oldala is érvényes: ha egyikünk vissza akar húzódni, mert több biztonságra vágyik, a másikunk érzi ezt és támogatja. Egy ismerősünk úgy fogalmazta ezt meg: akármi történik is, ti ott vagytok egymásnak. És ez még akkor is így van, ha – olasz típusú emberek lévén – néha hangosan veszekszünk, de a közös értékrendünk szilárd, és végigkíséri az életünket.” – mondja Gábor.

Közösségformálás a kemence körül

Tavaly novemberben már égett a tűz a felújított kemencében. Ekkor kezdték meg tervük második szakaszának valóra váltását: a közösségi és élményprogramok szervezését. Az idei téli szezonban volt náluk adventi program, élményfestés, kenyérsütő workshopok, ezeket szeretnék majd idén ősztől is folytatni és bővíteni. (Most, néhány napja megint visszakapták a vendégek a házat.)

„Rendezvényhelyszín mellett szeretnénk kis helyi közösségi centrum is lenni, ahova a faluból és a környékről szívesen benéznek az emberek. Szerintünk az ilyen helyeknek kiemelt jelentőségük van az olyan kis településeken, ahol se bolt, se kocsma. Újraindítottuk a nyitott kemence régi jó szokását is: amikor begyújtjuk a kemencénket, bárki hozhat bele kenyeret sütni, vaslábasban főzni. Így formálódó kapcsolataink segítik jövőbeni terveink megvalósítását, ami Holnemvoltot több lépésben majd számunkra otthonná, mások számára autentikus rendezvényházzá, élménycentrummá, közösségi ponttá alakítja. A mi generációnknak a gyerekek kirepülése után érdemes minél több kapcsolódási pontot találnia, még akkor is, ha a párunkkal nagyon jó a viszonyunk. Olyan helyet szeretnénk létrehozni, ahol ez a kapcsolódás a mindennapok éltető élményeivel együtt jár” – mesél a falak és a tető felújításán messze túlmutató terveiről Judit.

Nem vállalkozók, utazók!

Judit és Gábor fix kitűzött sarokpontja a jövőre nézve az, hogy néhány év múlva szeretnének Répceszentgyörgyön lakni, de hogy az út merre kanyarodik addig, az attól is függ, hogy milyen ötletek jönnek szembe. „Nézzük meg, próbáljuk ki, vágjunk bele! A mi utazásunkba belefér az is, hogy egy csomó tanulságot gyűjtünk, és visszatérünk az eredeti kiindulópontra. Nyitott szemmel kelünk fel minden reggel, a hangsúly a kalandon, az örömön, a hétköznapok csodáján van, amit mindennap megélünk. Nem vállalkozók vagyunk, hanem utazók” – foglalja össze ars poeticájukat Gábor.

Fotók: Berkes Szabina

De meg lehet ebből élni? Reményeik szerint, ha újabb vállalkozási elemekkel egészítik ki, akkor egyszer majd igen. Most még kicsit kapaszkodnak a régi munkájukba is, de néhány éven belül teljes váltást terveznek. A falu szeretettel és sok segítséggel fogadja őket, a környéken sikerült gyorsan nagy kapcsolati hálót kialakítani, ez segíthet a tovább fejlődésben is. Vidéki újrakezdés? „A szó szoros értelmében nem, hiszen nem tértünk át a városi irodai munkáról a tanyasi önellátásra. De bízunk abban, hogy eljutunk addig, hogy saját készítésű és helyben vagy közelben termelt élelmiszereket fogyasszunk, s ezeket eljuttassuk másokhoz is, akiknek erre igényük van” – válaszolja Gábor a kérdésre, és az „innovatív vállalkozás” szlogenre sem bólint rá egyértelműen: „Nem, hiszen olyan dolgokkal szeretnénk foglalkozni, amelyek a múlt értékeit viszik át a jövőbe. De bízunk abban, hogy szemléletünk, kommunikációs formáink és gondolkodásmódunk számunkra és a helyi közösség számára is jövedelmező és egyúttal értékes megoldásokat teremthetnek.”

Befejezett sikertörténet? Judit szerint „még nem, de minket sok apró élményével maradéktalanul elégedetté tesz az út, amin járunk. Reméljük, emellett egyre több embernek sikerül a nálunk töltött napokkal, vagy a rendezvényeinkkel örömet szereznünk. A visszajelzésekből azt tapasztaljuk, ez így van.”