A Wertheimek mindig is vándorcirkusszal járták a világot. Így kerültek a ’60-as évek végén a Balaton közeli Lepsénybe is, ahol a tanácsházán egy sudár alkatú, gyönyörű, kékszemű, szőke kisasszony intézte az adminisztratív ügyeket, egyebek mellett a cirkuszosok nála kérték az engedélyt a sátorverésre.

Elhívta Annát az előadásra, elvitte az öccseit is, de a tiszteletjegyet nem fogadta el. Wertheim Gyula udvarlását pedig azzal hárította el, hogy ő már menyasszony, igaz, párját a szülei választották ki. „Apámék másnap tovább indultak, de előtte lehívta a kisasszonyt a hivatal udvarába, hogy elbúcsúzhasson tőle. Szó szót követett, végül egyszerűen megszöktette a világszép Annát. Huszonhárom évig éltek együtt, és három gyerekük született, köztük én” – meséli Olga. – „Romantikus, nem?”

Romantikus vándorévek

Olga a cirkuszi világban megszokott módon lakókocsiban nőtt fel – hatan laktak néhány négyzetméteren. Muszáj volt egymással jóban lenniük, vagy legalábbis gyorsan kibékülni, másképp ez nem működik. Iskolába mindig ott járt, ahol éppen felléptek a cirkusszal. A nomád élet egyik következménye az volt, hogy több mint két évtizedet vártak egy huszonhárom négyzetméteres tanácsi lakásra. Hiába lettek volna jogosultak, a hivatal egyszerűen nem találta őket, folyton úton voltak. Két bátyja, Richárd és Jóska, valamint nővére, Emília is artista, a mai napig a saját cirkuszukkal járják Európát, és Olga szorgalmasan látogatja is őket az aktuális állomáshelyükön.

Persze a cirkusz világa is változik: egyrészt ma már tovább maradnak egy helyen, másrészt a zsiráf, az elefánt, a teve és a majom a múlté, ezeket az állatokat már nem szerepeltethetik cirkuszban. A ló, a kutya, a kígyó és egyes madarak viszont továbbra is felléphetnek. Ennek megfelelően valamennyi cirkusznak át kellett alakítani a repertoárt, így tettek a Wertheimek mellett a Richterek és a Donnertek is – akikkel Olga egyébként rokoni kapcsolatban áll.

Elég a nomád életből

Olga anyukája azt szerette volna, ha a lánya egy kicsit kevésbé nomád életet él, ezért kereskedelmet tanult, másfél évtizedig ebben a szakmában dolgozott. Majd takarító cégeknél volt középvezető, de néhány éve a férjével gondoltak egy merészet, és úgy döntöttek, „nem akarnak tovább rabszolgák lenni.” Mivel Olga férje, László Rómában tanulta ki az olasz konyha csínját-bínját, kézenfekvő volt az ötlet, hogy ezen a vonalon induljanak el. Az első gondolatuk egy pasztázó volt, de aztán megláttak egy hirdetést: „fixen telepített, teljesen felszerelt büfé lakókocsi Dunaharaszti forgalmas részén eladó.”

Olga és férje megnézték, megvették, és belevágtak. Szerettek volna közelebb kerülni Budapesthez – a belvárosból járnak ki naponta – de a hasonló kocsikra nagyon nehéz engedélyt kapni. Hitelt vettek fel – ez 50 éves kor felett egyáltalán nem könnyű, Olga pedig ’70-es születésű –, de a nehézségeket legyőzve májusban megnyitottak. Olga jelmondata egyébként is az, hogy „soha ne add fel!”

A római csirke titka

Szendvicsek mellett a saját sütésű töltött kenyeret – innen a Bodag név -, klasszikus sült krumplit, lángost, hurkát, kolbászt, csülköt árulnak, de ami az igazi attrakció, az László Rómából hozott receptjén alapul, ez pedig a római csirke. Friss fűszerek kellenek hozzá – rozmaring, bazsalikom, citromfű, zsálya –, az ezekből készült pácban 24 órát áll a csirke. Lassan megismerik a vendégek, és aki egyszer evett belőle, az törzsvendég lesz, pedig a környéken egy sor kereskedelmi létesítmény, illetve hozzá kapcsolódó vendéglátóipari egység üzemel, nagy a konkurencia.

Ottjártunkkor 35 fok volt a büfében, de Olga azt mondja, hogy egyrészt ki lehet bírni, másrészt szereti a lakókocsikat. Mindig is szerette. Akárhogy is, az élete elválaszthatatlan része.