Egy-két évtizede egy erdélyi kiruccanás maga volt a vadkeleti kaland. Tengelytörő utak, rosszindulatú rendőrök és bizonytalan minőségű szolgáltatások tették embert próbáló vállalkozássá az utazást. Ami mindezért kárpótolt az a csodás vidék, a harapható hegyi levegő, az erdélyi magyarok megunhatatlan világa és vendégszeretete.

Erdély ma már vonzza a turistákat, amellyel a román infrastrukturális fejlesztések is igyekeznek lépést tartani az autópálya építéstől a szállodai beruházásokig. A szándék és valóság persze továbbra sem mindig találkozik. Az állami projekteket átszövi a korrupció, gyakori a hibás teljesítés és a köddé váló kivitelezők. Állítólag az elmúlt tíz év útfejlesztésre költött forrásaiból ötször annyi autópálya épülhetett volna, mint amennyi ténylegesen elkészült. Valami mégis maradt az egykori vadkeletből.

Mielőtt útnak indulunk érdemes alaposan megterveznünk az utat, felkészülve a helyi viszonyokra, időjárásra, szokásokra és látnivalókra. Kétrészes beszámolónkban egy történelmi és természeti látványosságokban gazdag útvonalat ajánlunk, egészen az ezeréves magyar határig és vissza. Ha Erdély keleti szegletét célozzuk meg, szánjunk elegendő időt – több napot – az utazásra, a felfedezésekre és a megélhető pillanatokra az oda és a visszaúton egyaránt.

Várakon át végtelen fenyvesek felé

Akár a Debrecen-Nagyvárad útvonalon, akár Szegeden át Arad érintésével lépünk Erdélybe, az első jelentősebb megállóként Déva várát érdemes kijelölni. Az Erdély szívébe vezető út erődítménye volt ez a Maros-parti vár. Bár több mint 800 éves múlttal büszkélkedhet, és számos jelentős történelmi személyiség fordult meg falai között, hadtörténeti jelentősége csekély, fontos hadművelet vagy ostrom nem köthető hozzá.

Legfőképpen Kőműves Kelemen balladájából lehet ismerős számunkra. Amit az utazónak kínál, elevenebb élmény, mint kultúrtörténeti értéke: az elképesztő kilátás a Maros völgyére, illetve azon túl az Erdélyi-középhegység vonulataira. A korábban romos műemléket nemrég felújították, és 2016 óta megújult formájában fogadja a látogatókat. A 250 méteres sziklahegyre épült erődséget a vállalkozó kedvűek lépcsősoron is megközelíthetik, egyébként felvonó (siklóra emlékeztető, ferde pályán közlekedő kabin) segítségével is feljuthatunk.

Dévától alig 20 percnyi autózásra találjuk Vajdahunyad várát, a budapesti nevezetesség nagytestvérét. Nem véletlenül nevezte Mikszáth Kálmán a várak királyának: már messziről impozáns, fenséges látványt nyújt. Dévával ellentétben itt nem restaurált romok között járunk, hanem egy teljesen ép, több stílus lenyűgöző egységét nyújtó monumentális műemlékről van szó.

Akad itt minden, amit egy középkori vártól várhatunk: lovagterem és reneszánsz loggia, freskók és festmények, ódon kápolna és modern kiállítás. A belépődíjak a kedvező erdélyi árszinthez igazodnak, és szezononként csekély mértékben változnak.

Aszfaltkígyón a hegyeken át

Déva és Vajdahunyad várának bevétele után, ha az időnkbe belefér érdemes kitérőt tennünk Gyulafehérvárra, Erdély ősi történelmi fővárosába, ami vára mellett számtalan történelmi látnivalóval szolgál. Az igazi kalandok azonban a városi felfedezések után várnak ránk, amint Szászsebest déli irányban elhagyva rátérünk a Transzalpinára, vagy ahogyan sokan ismerik, a Király útjára.

A Transzalpina – vagy a térképek szikár jelzésével a 67C út – magasabban fekvő szakaszai leginkább júniustól járhatóak, az időjárástól függően októberig-novemberig. Ez az észak-dél irányú út nem csupán Erdélyt és a román Olténiát összekötő útvonal, hanem csodás természeti látni- és felfedeznivalóival önmagában is több napos program lehet.

A Transzalpina évszázadokig hegyi gyalogosútként funkcionált. A Római Birodalom idején a légiók stratégiai útvonala volt, később a környékbeli pásztorok használták, amikor Havasalföld felé keltek át nyájaikkal. Tíz éve a magasabban fekvő szakaszain még csak szilárd burkolattal sem rendelkezett. Az egységes aszfaltburkolatnak köszönhetően ma már egyre több belföldi és külföldi turista fedezi fel, Európa egyik legszebb hegyi útvonalát.

Kanyargós szakaszok 2000 méteres magasságban, a Páring-hegységen keresztül, mintegy 30 kilométer hosszan a hegygerincen. Lélegzetelállító látvány.

Az összesen 148 kilométeres Transzalpina alacsonyabban fekvő részein a sűrű fenyvesek csodája, az út menti tavak szépsége, a fürdőzés egy eldugott partszakaszon mind felejthetetlen élményt ígérnek. Ha csak rövidebb megállókkal tervezünk, kifújhatjuk magunkat egy panorámaponton, egy út menti pihenőben ebéd közben, esetleg megszállhatunk egy tó melletti panzióban, hogy a reggeli napfelkeltében ámuljunk a környező hegyek-völgyek szépségén.

Vissza Erdélybe

Miután a Transalpinán dél felé elhagytuk Nagy-Magyarország területét, egy másik, hasonlóan pazar panorámát nyújtó úton érdemes visszatérnünk oda. A Transzfogarason tehát épp ellenkezőleg, déltől észak felé haladunk, a legmagasabb részeken ugyancsak 2000 méter fölé kapaszkodva.

Az öt alagút közül, amin áthaladunk mintegy 150 kilométeres utazásunk során, a leghosszabb a Bilea-tóhoz vezető, 885 méteres Bilea-alagút. A tó a Fogarasi-havasok legnagyobb tengerszeme, 2034 méter magasan – lenyűgöző látvány! Érdemes hosszabb pihenőt terveznünk a csúcson, mely számos túraútvonal indulási és érkezési pontja. A vendégházakban éjszakára is megszállhatunk, és megkóstolhatjuk a frissen sütött pisztrángot vagy más helyi fogásokat, például a különböző változatokban készülő, köretként vagy főfogásként kínált puliszkát.

A Transzfogaras mindössze két hónapig, júliusban és augusztusban járható. (Június közepén még nyolc méteres hófal zárta el az utat.) A Transzalpinához képest régebbi, de jó minőségű aszfaltcsík visz át a hegygerincen. Persze nem mindig volt ez így. A hatvanas évekig lehetetlen volt járművel átkelni ezeken a hegyeken. Aztán Ceausescu álmodott egy nagyot, és a Fogarasokat meghódító katonai szállítási útvonalat építtetett. Komoly teljesítmény volt ez akkoriban (az építés 6000 tonna dinamitot és mintegy 40 emberéletet követelt), a kommunista diktátor nem is szerénykedett hát, és magáról nevezte el az utat, így lett az conducator (vagyis vezér). A történelem aztán elsöpörte a névadót és a nevet is, ma Transzfogarasként, angol útikönyvekben Transfagaras néven találjuk meg, míg a térképeken és az út mentén a 7C jelzést kell keresnünk.

Tippek a Transalpina és a Transzfogaras biztonságos meghódításához

1. Mindkét útvonal csak a nyári hónapokban használható, máskor ne is tervezzük bejárásukat.
2. A Transalpinára és a Transzfogarasra indulva tankoljuk tele autónkat, hiszen a hegygerincen, ahol az utak hosszabb szakaszai futnak, nem találunk benzinkutat.
3. A harmincas sebességkorlátozás nem véletlen a visszafordítókban és hajtűkanyarokban. Biztonságunk érdekében tartsuk be!
4. Úgy készüljünk, hogy a felsőbb részek éjszaka nem járhatók, átkelésünket a hágókon reggel 7 és este 9 közé időzítsük.
5. Bármilyen meleg is van induláskor, készüljünk pulóverrel és hosszúnadrággal. A gerincen futó út melletti havas foltokat (sőt hófalakat) látva érteni fogjuk, miért van szükség plusz ruhadarabokra, ha meg akarunk állni.
   

Tusnádfürdő és a Szent Anna-tó

A Transzalpina és a Transzfogaras útvonalak meghódítása miatt egy rövid időre elhagytuk Erdélyt, hogy a Fogarasokon keresztül, dél felől ismét visszatérjünk, és tovább haladjunk Székelyföld irányába. Harmadik napja vagyunk úton, és bármennyire is ráérősen utazunk, elkelne még pár nap, hogy alaposan kiélvezzük a látványt.

Ahogy Székelyföldre érünk, még inkább erősödik ez az érzés. Szelektálni kell a csodás helyek, látnivalók között. Tusnádfürdőt választjuk bázisunknak a következő napok felfedezéseihez. Érdemes felkapaszkodni a környék legismertebb kilátójára, Sólyom-kőre, ahonnan annak idején Ferenc József is megszemlélte a tájat, és jutott arra a következtetésre, hogy újjáépítteti az 1849-ben felégetett várost. A környék szépségeit felfedezhetjük egy gyalogtúra keretében – ügyelve persze a medveveszélyre.

Tusnádfürdőn – és az egész Csíki-medencében – különösen akut problémáról van szó. Évek óta tilos a medveállományt szabályozó kilövés. A súlyos bírsággal fenyegetett – egyébként uniós – tiltás miatt a két leginkább érintett megyében élő medveállomány néhány év alatt a többszörösére nőtt. Mindennapos a háziállatokat elpusztító medvetámadás, és egyre több az ember és medve közötti váratlan, gyakran életveszélyes találkozás. A segélyhívások száma megtízszereződött, Tusnádfürdőn járva a telefonunkra szinte óránként érkezik vészjelzés egy-egy újabb városon belüli észlelésről.

A túrákat éppen ezért helyi vezetővel ajánljuk, betartva az alapvető szabályokat. A hozzáértők egyöntetű véleménye alapján ugyanis a medve nem támad, ha nem ingereljük, vagy nem érzi veszélyeztetve magát és bocsait. Az élelmesebb állatszeretők a veszélyből lehetőséget kovácsoltak, egyre több medvelesre szakosodott vállalkozás üzemel a környéken. Helyi túraszervezőkkel terepjárós túrán bejárhatjuk a Csíki-havasok legszebb lankáit, élvezhetjük a világtól elzártan, a hegyekben élő székely családok vendégszeretetét és főztjét, felfedezhetjük a hegyi pásztorok világát, ahol évszázadok óta változatlan formában tartott, a mai napig kézzel fejt juhok tejéből készült sajtokat kóstolhatunk.

Tusnádfürdő és környéke – ahogy a település nevéből kitalálható – fürdőzésre is számtalan lehetőséget kínál. Alig nyolc éve nyitotta meg kapuit a helyi négycsillagos wellness hotel, de a közeli Bálványoson is alkalmat találunk a kényeztető pihenésre. Bálványostól turistaúton juthatunk el a Büdös barlanghoz, mintegy 1000 méter magasságba. Korábban tüdőszanatórium volt itt, ma szabadon látogatható, sőt, gázfürdőzésre is alkalmas. A kénhidrogénes kúra jó hatással van a keringési és vérnyomásproblémákkal küzdőkre, ugyanakkor vigyázzunk, a barlangban jelölt csík alá hajolva a mérges gázok belélegzése akár halált is okozhat.

Tusnádfürdő és Bálványosfürdő között, Hargita és Kovászna megye határán találhatjuk Székelyföld legnépszerűbb és legromantikusabb természeti látványosságát, a Szent Anna-tavat. A szív alakú tó egy vulkáni kráterben képződött. Ma már tilos benne fürödni, de látványosságnak és kirándulóhelynek sem utolsó. A fákkal körülölelt tó különösen ősszel megkapó, amikor az ezernyi színben tündöklő természet tükröződik a vízfelületen. Akár Tusnádfürdő, vagy Bálványos felől túrázva, akár autóval közelítjük meg, piknikezhetünk, csónakázhatunk, sőt, a helyiek szerint mosakodjunk is meg a „mindenrejó” vízben.

Tusnádfürdő és környéke önmagában is ezernyi csodát kínál, de rövid autózással a Csíki-medence települései, a Gyimesek, az ezeréves határ is elérhetők. Ezzel folytatjuk erdélyi beszámolónkat a második részben.