Pénzügyek

Jó étel, kedves szó és mosoly
„Azt mondják, az érzi magát sikeresnek, aki olyan dolgot csinálhat, amit szeret. Az én kis büfém pontosan ilyen.” Ismerd meg Piroska történetét! (x)

Idén töltöttem a hatvanhármat, és immáron már közel két évtizede üzemeltetek egy strandbüfét a Tisza-tó partján. Amikor először jártam erre, – akkor még nem volt ennyire felkapott a környék, mégis – egyből beleszerettem. Egyre csak azon gondolkodtam, hogy miként oldhatnám meg, hogy a Tó partján éljek, és közben pénzt is keressek. A büfébe a vak ló bátorságával vágtam bele, előtte még csak hasonló dolgokkal sem foglalkoztam. Megláttam egy villanyoszlopon a hirdetést – jól bevezetett büfé, teljes felszereléssel jutányos áron eladó – és azonnal tudtam, hogy ezt nekem küldte az ég. Egy héten belül megállapodtunk az eladóval, Józsi bácsival, és azóta itt vagyok. A hekk persze nem csak a Balaton partján sláger, hanem itt is, viszont amire igazán büszke vagyok, az a titkos családi recept alapján készülő, kelttésztás palacsintám. Illetve nem volt ez olyan titkos, a nagymamám így sütötte és kész. Amikor elkértem a receptjét, nem is igazán értette, hogy mit akarok; „kis Piroskám, összekevered, amit kell, aztán megsütöd. Nem egy nagy wasistdas…”

Hát így kezdődött, a legnépszerűbb töltelék az én házi gyümölcsös krémem, amibe mindig azt teszem, ami szezonális, és a környékbeli gazdák termelik. Szerintem, amit a természet ad, az ajándék. Nekünk pedig kötelességünk ebből a legjobbat kihozni. Egyszóval „egyszerű, de nagyszerű” amit csinálunk, és ezt nem én, hanem egy visszatérő kedves vendégem fogalmazta meg így. Az éhes biciklitúrázók persze mindent felfalnak, de van olyan vendégem, aki a saját bevallása szerint azért vonatozik le ide Pestről, mert „nem hagyja nyugton” az én palacsintám íze…Hát, most mit mondjak? Egészségére!

És ha már az egészségnél tartunk, a 10-12 órás egyhelyben állás és a serpenyő forgatása – mindig ugyanazok a mozdulatok – embert próbáló munka. Nem véletlen, hogy nagyon nehezen találtam magam mellé segítséget. Végül lett, Joli tényleg jól csinálja. Örülök, hogy itt van, nem vagyok már negyven éves. Érdekes módon nem is annyira a lábaimban érzem a fáradtságot, hanem a könyökömben. Karcsi, a kisunokám segített böngészni a neten, és együtt találtuk meg a megoldást: az orvosi recept nélkül kapható Actimove könyöktámaszt. Kényelmes és tartós. Sokféle bajra jó, például degeneratív, kopásos eredetű könyökízületi állapotok esetén, és ismétlődő, emellett krónikus könyökfájdalom csillapítására is, de nekem csak simán „túlterhelésből fakadó fájdalmam” van – ezt olvastam ki az útmutatóból.

A lényeg, hogy anatómiai kialakítása révén stabilizálja a könyökömet; ahogy felveszem, máris jobban érzem magam. Mivel ez egy gyógyászati segédeszköz, úgy tervezték meg, hogy tartós és stabil legyen, puha, latexmentes anyagból készül. Egyszerűen belebújok, és minden mehet tovább. Elvileg kétkezes, vagyis mindkét karomon használhatnám, de nekem elég a balra feltenni. Érdekes módon pontosan azért nem szabad egész nap viselni, mert nagyon hatékony segítség. A túlzásba vitt használattal az izomzat legyengülhet, stabilizáló, megtartó funkciója így sérülhet. A könyöktámasz tehermentesít, és ha nem venném le időről időre, akkor a karom és a könyököm egyszerűen ellustulna, mivel hozzászokna, hogy van egy támasza. Könyöktámasza. Én úgy csinálom, hogy csak akkor veszem fel, amikor kezd a karom és a könyököm fáradni. Spirálos kialakításának köszönhetően megfelelő kompressziót nyújt a stabil tartás érdekében, és így tehermentesít. Négyféle méretben kapható, illetve rendelhető, és könnyen mosható, elég a negyven fok.

Következő cikk

Szeretem a munkámat. Azt mondják, az érzi magát sikeresnek, aki kap visszacsatolást, és aki olyan dolgot csinálhat, aminek látható eredménye van. Az én kis büfém pontosan ilyen. Nem lehet mellébeszélni, egyrészt-másrészt típusú érveléssel megmagyarázni, hogy kihűlt a hekk, langyos a sör, vagy törhetőre száradt a palacsinta. Mert az már nem finom. Tudom, hogy a hétköznapok kis boldogságához nem kell sok: elég egy jó étel, egy kedves szó, egy mosoly. Szívesen adom mindegyiket, cserébe azt kapom, amit nem tudok megunni: a gyerekek mosolyát, a felnőttek örömét. Hogy meddig akarom még ezt csinálni? Ameddig bírom! A Tó nagy jövő előtt áll, a néhány éve átadott tókerülő bicikliút remek ötlet volt, mivel széthúzza a szezont, és így már nem csak a fürdés miatt jöhetnek a kirándulók. Tavaly szeptemberben-októberben alig győztük kiszolgálni a vendégeket, de rajtam nem múlik: a receptjeim változatlanok, és hála az orvosi recept nélkül kapható Actimove könyöktámasznak, állom a sarat.

 

Az orvosi recept nélkül kapható Actimove termékek gyógyászati segédeszközök. A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát! A cikk megjelenését az Essity Hungary Kft. támogatta.

szerző: Ötvenentúl.hu
Szépség 2024. AUGUSZTUS A folyamatos pörgést szeretem
„Számomra ez a világ legjobb munkája! Az illatok birodalmában telnek a munkanapjaim.” Ismerd meg Adrienn történetét! (x)
Szabadidő 2024. JÚLIUS Lépést tartok az unokákkal
„Nyaranta a közeli füves kispályán szervezünk családi rangadókat. Hetvenkettő múltam, öt fiúunokám van, de bírom velük a tempót.” Ismerd meg Vilmos történetét. (x)
Egészség 2024. JÚLIUS Az aktív életért!
Ez a szlogenje az Actimove termékeknek, ami tökéletesen foglalja össze a lényeget. (x)
éppen olvassák
01
Pénzügyek 2024. OKTÓBER Rossz pénz nem vész el. Hanem?
A forintbankjegyeket mint törvényes fizetőeszközt Magyarországon mindenki köteles elfogadni – a sérült, a nehezen felismerhető és a forgalomból bevont bankjegyek kivételével.
02
Pénzügyek 2024. OKTÓBER Sok a betöltetlen állás
Súlyos munkaerőhiány sújtja a vegyipart, a gyógyszeripart és a környezetvédelmi ipart. Összefogtak az iparági szereplők a jövő kémikus szakembereinek képzése érdekében.
03
Pénzügyek 2024. SZEPTEMBER Fogd meg a pénzt a konyhádban!
A konyha nemcsak az egyik legfontosabb hely a legtöbb család életében, hanem talán a legtöbb lehetőséget is kínálja arra, hogy pénzt takaríts meg egyszerű és hatékony módon.
Menu