Reggel automatikusan bekapcsoljuk a rádiót, napközben folyamatosan villog a monitor, kényszeresen ellenőrizzük az okostelefon értesítéseit. Hazaérve háttérzajként szól a tévé, és már meg sem kérdezzük magunktól, érdekel-e a műsor. Ha váratlan áramszünet szakítaná meg a folyamatot, felbukkanna a tanácstalanság: mit kezdjek magammal a megszokott zajok, fények, ingerek nélkül? Pedig önként vállalt és rendszeres szokássá tehetnénk a belső csend perceit, idegrendszerünk sokszorosan meghálálja.

Menekülés az ingerek világába

Az állandó információéhség több mint megszokás. Szorongás fog el, hogy lemaradunk valamiről, ha csak néhány órára nélkülözzük a közösségi oldalakat, nem figyelünk a legújabb hírekre. A családtagok, barátok közti beszélgetés kevésbé szól a gondolatok megosztásáról, sokkal inkább tényközlés zajlik.

Félelemre adhat okot, ha megadnánk az esélyt a belső csendnek – ekkor kénytelenek lennénk kétszemközt maradni önmagunkkal. Feltenni azokat a kérdéseket, amelyekkel kapcsolatban kétségeink vannak, megismerni személyiségünk rejtett oldalát. Fény derülhet olyan felismerésekre, amelyek további tettekre ösztönöznek, azonban biztonságosabb, kényelmesebb ezeket elnyomva folytatni eddigi életünket.

Türelmetlenség is okozhatja, hogy állandóan külső hatásoknak tesszük ki magunkat. A csend, az ingerszegény környezet összekapcsolódik az unalom fogalmával, holott ezt egészen másként is megélhetnénk. A gyerekeknél is megfigyelhető, hogy húsz-harminc évvel ezelőtt még örömmel hallgattak végig egy mesét, ma már nehezen figyelnek néhány percnél tovább. Az elmélyült játék is feledésbe merül, gyorsan változó képek, hanghatások nélkül el sem képzelhető a szórakozás. Ez azonban gátat vet a kreativitás fejlődésének, a képzettársítások, a fantáziavilág alakulásának. Érdemes egyensúlyt teremteni a játékfajták között, megosztva a gondolkodtató, belső képek alkotására ösztönző és a külső ingereket készen nyújtó játékokat. Ám felnőttkorban sem késő visszatalálni az önfejlesztő csend perceihez.

Jóval több semmittevésnél!

Az évezredes múltra visszatekintő kínai filozófia is hangsúlyozza a vu vei, vagyis a nem cselekvés elvének fontosságát. Tanításaikban kiemelik, hogy ezt ne tévesszük össze a tétlenséggel, unalommal. Igaz, látszólag nem tevékenykedünk, ám az elme és a lélek ilyenkor is dolgozik – csak másként, mint a megszokott aktivitásunk során. A gondolatok szabadon áramlanak, de egyiknél sem időzünk sokat. Ahelyett, hogy megpróbálnánk befolyásolni a körülményeket és változást indítani, megbízunk a természet rendjében, és harmonikus kapcsolatot alakítunk ki a környező világgal.

Mit nyerhetsz a rendszeresen gyakorolt, egyedül és csendben töltött idővel?

1. csökken a stresszhormonok termelődése
2. jobban összpontosítasz a munkádra
3. könnyebb lesz este az elalvás
4. tisztábban látod rövid és hosszú távú céljaidat
5. pozitív irányba változik értékrended
6. javulnak kapcsolataid

Aki úgy érzi, mindenben részt kell vennie, nehogy lemaradjon bármilyen fontos eseményről vagy hírről, a belső csend gyakorlása közben ráébred: az értékesnek gondolt információk nagy része nélkülözhető. Legalább arra a rövid időre, amíg kívül rekeszti a külvilágot. Ezután sokkal könnyebb lesz a napi feladatokat is sorrendbe állítani, így gyorsabbá válik a munka, akár fizetett főállásról, akár házimunkáról van szó. A helyes döntéshozatal során meglepően kedvező a hatás, főként azoknál, akik hajlamosak örökké mások véleményére hagyatkozni az önmegfigyelés helyett. Kérdések születnek, melyekre nem kívülről várunk választ. Ez eleinte ijesztő lehet, de óriási lelkierőt ad a felismerés, hogy sikerül megoldani – és ehhez gyakran még intenzív fejtörés sem szükséges, mert a felelet sokszor az intuíció által születik. Pontosabb képet nyújtva, mint ha bármilyen egyéb forrásra támaszkodnánk. Hiszen a legmegbízhatóbb tanácsadó mindig velünk van, érdemes utat engedni neki.

Apró lépések önmagad lábnyomán

Sokféle módszerről hallhatsz, mely a befelé fordulást, elmélyülést segíti. Lehet, hogy úgy érzed, a meditáció, a relaxáló technikák távol állnak tőled. Szerencsére a belső csendet úgy is megteremtheted, hogy semmilyen tanulási folyamatra nincs szükséged. Érdemes a napi tevékenységek közé építened úgy, hogy szinte észre sem veszed, és szokássá válik.
Kezdheted azzal, hogy fel sem függeszted teljesen a feladataidat. Elegendő, ha mosogatás közben kivételesen kikapcsolod a rádiót vagy tévét, és a telefont is a konyhaajtón kívül hagyod. Miközben a rutintevékenységet végzed, mely nem igényel különösebb koncentrációt, egy lépéssel közelebb kerülsz a belső világodhoz.

Gyakorold az érzékszervek életre keltését, a víz hőmérsékletének, az edények formájának megfigyelésével – éppen úgy, mint egy kisgyerek, aki először tapasztalja. Lehet, hogy kezdetben értelmetlen dolognak tartod, mégis sokkal nyugodtabb leszel, mint ha más ingerekre figyelnél közben.

Ugyanezt a módszert használhatod a zuhanyozáskor, sőt étkezéskor. Ha időnként mód nyílik egyedül asztalhoz ülnöd, első dolgod, hogy újságot veszel a kezedbe? Biztosan arra gondolsz, milyen remekül kihasználod az időt. Most mégis próbálj kizárólag az étel ízére összpontosítani. Az emberek többsége észrevétlenül rág és nyel, majd fogalma sincs, mi volt néhány perce a tányéron. Ha az ötperces étkezési idődet megháromszorozod, és nyugodt egyedüllétben töltöd, sokkal elégedettebben állsz majd fel.

Mikor engedted meg magadnak, hogy lerúgd a cipődet, hanyatt feküdj az ágyon, és nem engedj mást a szobába? Furcsán néznének rád, ezt hiheted. Próbáld meg, hogy nem törődsz ezzel. Írd be a határidőnaplódba legfontosabb tárgyalópartneredet – önmagadat. Mikor találkoztál vele utoljára?