Szépség

5 betegség, amit a fehérneműd okoz
A fehérnemű-választék ma már ötvözi a szexi megjelenést a kényelemmel. De nem mindegy, milyet választasz. Eláruljuk, miért!

A fehérnemű megválasztása egyéni ízlés kérdése. Ma már – ebben is – akkora választék áll a vásárló rendelkezésére, hogy könnyűszerrel megtalálja azt, amit vonzónak és kényelmesnek tart önmagán. Az egyéni preferenciákat legfeljebb az aktuális partner titkos vágyai befolyásolják, de semmiképpen sem a kínálat szűkössége. A vásárlásokat érintő felmérések alapján azonban elmondható, hogy mindkét nem leggyakrabban a 3 alaptípus közül választja ki a neki tetszőt. A nők a tanga, a francia és a hagyományos fazonok, míg a férfiak a boxer, a fecske és szűk kisnadrág közül választanak.

Melyiket miért?

A tanga azért jó, mert a vonala nem üt át a szűk nadrágokon, szoknyákon – nincs is annál hervasztóbb, mint amikor egy nő a gyönyörű kosztümszoknya alá hatalmas, szoros, combba vagy fenékbe vágó alsóneműt vesz fel. Az egész összhatást elrontja. Ugyanakkor egyesek szerint a tanga kényelmetlen, néhány évvel ezelőtt pedig egyenesen erkölcstelennek számított.

A francia bugyi sok férfi és nő álma. Kényelmes, télen megvéd a hidegtől, nyáron pedig az összeérő bőrfelületek izzadásból következő dörzsölődésétől, ráadásul még a férfiak legtöbbje is kedveli, hiszen a „minél kevesebbet a szemnek, annál többet a képzeletnek” elv nyomán izgalmassá teszi a női popsikat.

A hagyományos fazon a kényelmet kedvelők favoritja, hiszen tart, nem szorít, simul, nem mozdul el, alvásra például kifejezetten sok nő használja. Ugyanakkor sokak szerint divatjamúlt, és bár a fiatalok körében is egyre népszerűbb, még mindig sokszor nevezik „nagymamabugyinak”.

És bár a fehérnemű-választék elsősorban a női igényeket elégíti ki, a férfiak alsóneműje sem mellékes. A boxer, a fecske, a szűk rövidnadrág – sőt ritkább esetben a tanga, vagy éppen a jégeralsó – egyaránt megtalálható az erősebbik nem fiókjaiban. Habár a felmérések szerint a férfiak évente mindössze 3 alsót vásárolnak, ellentétben a nőkkel, akiknek éves szinten 5 új darab jut, náluk is megvannak a jobban, illetve a kevésbé preferált fazonok – igaz, párjuk nagyobb eséllyel beszéli rá őket a stílusváltásra.

Fazontól függ az egészség?

Tulajdonképpen mindegy, hogy tangáról vagy hasleszorító, óriás bugyiról, boxerről vagy apró fecskéről van szó, az egészséges fehérnemű alapja a megfelelő méret és alapanyag. A szükséges kritériumok a két nem között nagyjából megegyeznek, így az alábbi tippeket mindenkinek érdemes megfogadnia.

Ha egy bugyit egész nap viselni szándékozol, nagyon fontos, hogy jól szellőző anyagból legyen. Ez egész évben legyen fontos szempont, hiszen nyáron a kinti hőmérséklet, télen pedig a harisnya és a több réteg ruha gondoskodik intim részeid hőmérsékletéről. Tévedés azonban, hogy erre a száz százalék pamutalsók a legalkalmasabbak. A tiszta pamutbugyik már az első mosás után elveszíthetik alakjukat, amitől a későbbiekben kényelmetlenné válhatnak. Ha van a bugyi anyagában egy kis műszál, az segít megtartani a ruha rugalmasságát.

A csipke és a teljesen műszálas bugyik nagyon szépek, fényesek, selymesek, áttetszőek, ám egész napos viseletre alkalmatlanok. Ha randevúra mész, esetleg orvos előtt kell levetkőznöd, vagy romantikus éjszakára készülsz a kedveseddel, mindenképpen húzd elő a szekrényből, de hétköznap kerüld ezeket az anyagokat.

A herék nem véletlenül lógnak, és helyezkednek el a testen kívül. Hőmérsékletük ugyanis alacsonyabb, mint az egész testé, s megtartásához el kell különülniük. Ezért a szoros alsó nem egészséges, hiszen egymáshoz, illetve a testhez nyomja a heréket, ami hőmérséklet-növekedést okoz. Sportoláshoz viszont nem ideális a boxeralsó, hiszen nem tartja a heréket. Ilyenkor ajánlott a szűk alsónadrág.

A fazon azért fontos, hogy a bugyi kényelmes legyen. Ne vágjon be, ne dörzsöljön, ne irritáljon. Az irritáció különösen a fehér bőrű nők esetében fennálló veszély. A színes alsóneműknél fontos, hogy az anyag színezésére milyen festéket használtak, hiszen a rossz minőségű színezés is irritációt, allergiát válthat ki.

Milyen betegségek lesnek rád?

  1. A tanga például a hidegtől nem véd meg, viszont az alsótestbe mélyedő textil irritálhatja a genitáliák környékét és a farpofák közötti bőrt, így gyulladást okozhat, ráadásul szabaddá teszi az utat a baktériumok számára a végbéltől a hüvely felé.
  2. A csipke kidörzsölheti a bőrt.
  3. A műszálas bugyik nem engedik át a levegőt, s ezzel gyulladást, viszketést és kellemetlen szagokat okoznak.
  4. A szoros férfialsók felmelegítik a heréket, növelve a terméketlenség esélyét.
  5. A nem víz- és légáteresztő anyagok a nyári izzadáskor pompás táptalajt biztosítanak a baktériumoknak, de előhívhatják a szervezetben lappangó gombás eredetű megbetegedéseket is.
szerző: F. Kalmár Teodóra
Szépség 2022. JÚNIUS A világ leghíresebb ruhadarabja
“Bárcsak én találtam volna fel a farmert. Van benne kifejezőképesség, szerénység, szexepil, egyszerűség – minden, ami remélem a saját ruháimban is megvan” – fogalmazott a híres divattervező, Yves Saint Laurent.
Szépség 2022. JANUÁR Bőrbetegség ötvenen túl: a rozácea
A rozácea főleg az arcbőrön mutatkozó krónikus bőrbetegség. Tudj meg róla többet!
Szépség 2021. MÁJUS A fürdőruha választás 5 alapszabálya
Mindegy, hogy tengerpartra, a Balatonra vagy egy bányatóra indulsz, a kérdés örök: mit vegyél fel a strandoláshoz?
éppen olvassák
01
Szépség 2022. SZEPTEMBER Nagyágyú a ráncok ellen
Jó tíz évvel ezelőtt a hialuronsav kifejezés a legtöbbek számára ismeretlen volt. Ma a mélyhidratáló és tápláló bőrápoló krémeknél alkalmazott egyik legfontosabb hatóanyag.
02
Szépség 2022. AUGUSZTUS Készíts frissítő arcpermetet!
Hűsít, hidratál és egész nap ragyogó bőrt biztosít, ráadásul elkészíteni sem nehéz.
03
Szépség 2022. AUGUSZTUS Küzdelem a pigmentfoltok ellen
A napfény felerősítheti a pigmentfoltokat. Okok és gyógymódok a barnaság eltüntetésére.
Menu