Amióta emberek dolgoznak együtt, mindig akadnak szakmai konfliktusok és hatalmi harcok, és sajnos a jelenség áldozatai többségükben a nők közül kerülnek ki. A legújabb kutatások azonban egyre borúlátóbbak: úgy tűnik, az utóbbi években a kollégák között uralkodó „hangnem” egyre durvább. A munkahelyi pszichoterror, a mobbing előfordulásának aránya az EU-államok munkahelyein 2-15 százalék között, Németországban a legutóbbi reprezentatív adatok szerint viszont 3 százalék körül mozog. A kutatások szerint az atrocitások többsége (55 százalék) felülről érkezik, míg kisebb arányban a kollégák „azonos szinten” terrorizálják egymást. Arra viszont alig akad példa, amikor valaki a felettesét bántja.

Mi is az a mobbing?

Az angol eredetű műszó, a mobbing, magyarul munkahelyi pszichoterror olyan konfliktussorozatot takar, amely során valakit gyakori piszkálódás, támadások, bírálatok érnek kollégái és/vagy főnökei részéről. Pszichoterrorról azonban a szoros értelemben csak akkor beszélünk, ha a támadásnak kitett személy legalább fél éven keresztül és hetente minimum egyszer kénytelen elszenvedni kollégái, illetve főnökei bántó magatartását. Ide tartozik, ha valakit kigúnyolnak, kiközösítenek, sutyorognak a háta mögött, személyeskednek vele, vagy pedig aránytalanul kevés, esetleg túl sok munkát bíznak rá.

Maga az elnevezés az angol mob igéből (’valakit a tömegben lerohanni, valakire zajosan rátámadni, kiközösíteni’) származik. A fogalom Konrad Lorenz vizsgálataihoz is kapcsolódik, hiszen ő figyelte meg azt a jelenséget, amikor az egyes állatcsoportok összefognak egyik társuk ellen, majd állandó támadás után kiűzik a közösségből, ami néha az egyed halálát is okozhatja. A munkahelyeken hasonlóan káros a mobbing. A támadások következtében az inzultált munkatárs folyamatosan feszült, gyakran szorong, vérnyomás- és alvásproblémákkal küzd, majd gyakran betegszik meg, végül pedig munkaképtelenné válik, jobb esetben felmond, és munkahelyet vált.

A jelenség azért is veszélyes, mert idővel a csoportban egyre ritkábban, egyre kevesebben mernek megszólalni. A kollégák társaságkerülővé, az emberekkel általában is bizalmatlanná válnak, a kritikával szemben túlérzékenyek, sértődékenyek vagy agresszívak lehetnek. A mobbing ugyanakkor rombolja a munkahelyi kapcsolatokat, sérül a munkahelyi csoport, illetve a szervezet működésének hatékonysága, visszaveti a termelékenységet, és rontja a munkamorált.

A probléma az utóbbi években, évtizedekben olyan méreteket ölt, hogy a Németországban 1993-ban a témáról megjelent Mobbing, pszichoterror a munkahelyen, de mit lehet ellene tenni? című könyv bestsellerré vált. Ennek köszönhetően a jelenséget felkarolta a tömegmédia is, így a mobbing jelentős népgazdasági és üzemgazdasági, valamint munka- és társadalomkutatói relevanciája ma már aligha kérdéses.

Mi állhat a mobbing hátterében?

Mi okozhatja, hogy a munkatársak egyre kevésbé válogatják meg szavaikat, amikor a másik becsmérléséről van szó? Mitől vagyunk kirekesztőbbek, kritikusabbak?
Sok helyen a munka sűrűsödése, az értékváltozás, a konkurencianyomás és a munkanélküliségtől való félelem határozza meg a légkört. A szociális kompetencia és a team- és konfliktusfeloldó képesség növekvő követelményei nemritkán egyenlően terhelik a foglalkoztatottakat és a vezetőket.

Az viszont többségében a vezetői hozzá nem értésen, személyiségi problémán, illetve érdektelenségen múlik, hogy milyen méreteket ölt a munkahelyi pszichoterror. A kemény munkaköri elvárások vagy egy-egy munkahelyi szerepkör pontatlan meghatározása, a túlzott felelősség szintén feszültséghez vezet.

Hol fordul elő a leggyakrabban?

A nők a munkahelyi pszichoterror áldozataként gyakrabban érintettek, mint a férfiak. A jelenség legmagasabb előfordulási aránya a szolgáltató szektorban, az egészségügyben, valamint a szociális szférában és az oktatásügyben van. A háttérben leggyakrabban nem megoldott konfliktusok vagy üzemi változások állnak. A mobbingból levezethető egészségügyi következmények népegészségügyileg egyre jelentősebbek. A pszichoterror okozta egészségi zavarok sem foglalkozási betegségként, sem munkabalesetként nem értékelhetők, mégis komolyan veendő pszichoszociális egészségügyi veszélyt jelentenek.