Még nincs nálunk fiókod?
Regisztrálj itt!Pénzügyek
Ha megkérdezünk egy cégtulajdonost arról, mi ösztönözte vállalkozásának elindításakor, válaszában szinte biztosan helyet kap az önmegvalósítás, az önállóság, vagy éppen a nagyobb anyagi javak megszerzésének igénye. A saját álom beteljesítésének vágya mindközül a legnagyobb hajtóerő. Egy vállalkozás, különösen egy induló vállalkozás életében sorra merülnek fel a nehézségek, a váratlan akadályok. Ezek leküzdéséhez pedig töretlen hitre van szükség: nem feledhetjük, hogy miért is kezdtünk bele vállalkozásunkba, és nem téveszthetjük szem elől kitűzött céljainkat sem. Egy vállalkozásban testet öltő álom néha egészen kisgyerekkortól kísér, míg másoknál az életben kapott próbatételek hozzák létre azokat.
Tanárnő, anya, étteremtulajdonos
Veronika magyartanárnőként dolgozott. Imádta a hivatását. Aztán a harmadik gyerek érkezése megváltoztatta nem csak az ő, hanem az egész család életét. A legkisebb lányról hét-nyolc hónapos korában kiderült, hogy másként figyel, másként mocorog, másként nyúl tárgyakért… Valahogy a mozgásfejlődése nem olyan, mint a testvéreié volt. A harmadik gyerek újraírta a mindennapok órarendjét, újra az óravázlatokat, a tanárnőből évekre főállású anya lett.
Később visszatért a munka világába, immáron a felnőttképzésbe. De egyre inkább egy olyan vállalkozás elindításának gondolata foglalkoztatta, amely a sérültek világát hozza közelebb az egészséges társadalomhoz, hogy a többség megismerhesse, megérthesse, elfogadhassa kevésbé szerencsés társait. Ugyanakkor biztosítja azt is, hogy megváltozott munkaképességűeknek adjon lehetőséget és munkát, amellyel értéket teremhetnek és pénz kereshetnek.
Aztán tíz éve elérkezett a pillanat: intenzív kurzusokat végzett, hogy megértse, mi az a vállalkozásfejlesztés, és belejöjjön a gyakorlatba. Kitanulta, hogyan lehet sikeres vállalkozó. Mindenféle kulcsszavakat mond: közbeszerzés, mérnöki terv, mikrohitel… Végül kaptak a várostól egy öreg épületet azzal a feltétellel, hogy ha felújítják, és ha valóban nonprofit cégként működnek, akár megnyithatják a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató éttermüket.
Pályázatokat adott be: hazaiakat, nemzetközieket. Hosszú tervezés és munka után végül megnyílt az étterem. Tizenöt emberrel kezdtek. Egy év múlva kezdett a vendégszám felfelé kúszni. „Arra jöttünk rá, hogy tényleg egyetlen dolog számít: legyen a vendég elégedett, és vigye az étterem hírét!” – foglalja össze sikerük titkát. Az étterem immáron közel tíz éve működik. A napi lelkiismeretes munka mellett a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően közel húsz megváltozott munkaképességű dolgozónak – köztük immáron a legkisebb lánygyermeknek – biztosít megélhetést Veronika álma.
A lovak szerelmese
„Van, aki úgy születik, hogy csak lóban tud gondolkodni. Én is ilyen voltam és vagyok. Kisgyermekkorom óta hihetetlenül vonzódom a lovakhoz. Kamaszkoromban a lovaglás kedvéért minden hét végén 120 kilométert utaztam vonattal vagy autóstoppal.” – idézi Mónika korai vonzódását a lovakhoz. Ezután hosszú időszak következett, amikor a lovaglás kimaradt a mindennapjaiból. Pontosan két évtized után vett egy nagy levegőt, keresett egy lovardát. Újra lovagolni kezdett, majd megszületett az elhatározás, hogy vesz egy lovat, hiszen mindig is erre vágyott.
Nem sokkal később Mónika beiratkozott a Testnevelési Egyetem lovaskultúra-oktató szakára. Ötven éves volt, amikor átvette a diplomáját. Hat éve családi megtakarításokból egy kisebb vidéki mezőgazdasági területet vásároltak és hosszas tervezés, számolgatás után pályázatok és hitelek segítségével elkészült a saját istálló, napelemekkel, pályákkal és kiszolgáló épületekkel együtt. „Életem legjobb döntése volt” – állítja Mónika.
Tereplovaglásokat és oktatásokat, nyáron gyermek és felnőtt lovastáborokat szerveznek. Az érdeklődés egyre nagyobb, így a programkínálat mellett a lovarda fejlesztése, bővítése is napirenden van.
Vállalkozásod fejlesztésére koncentrálj, ne az adminisztrációra!
Egy vállalkozás elindításához, bővítéséhez gyakran külső forrás bevonása szükséges. A megfelelő banki partner nem csak a hitelfelvétellel kapcsolatos adminisztrációt veszi le a válladról, hanem szakértő referensei pénzügyi tanácsadóként segíti a vállalkozók munkáját. Az ügyfél vállalkozását megismerve, közösen gondolkodva alakítják ki a legelőnyösebb konstrukciót. Ezt persze sok bank állítja magáról, ám érdemes a megfelelő tapasztalattal, nemzetközi háttérrel rendelkező pénzintézetet választani, amelynek országos fiók és tanácsadói hálózata van.
Egy vállalkozás elindítása, vagy egy komolyabb fejlesztés megvalósítása mindenkor kockázattal jár. A kockázatok felmérése, és a tervezett felkészülés ezek kezelésére – vagyis a kockázati tudatosság – nélkülözhetetlenek a vállalkozás sikeréhez. A stratégiai, működési, műszaki kockázatok mellett a pénzügyi kockázatok igénylik a legnagyobb körültekintést, amelyekben ha nincs megfelelő jártasságunk, mindenképpen érdemes szakembert bevonni.