Szabadidő

Deep Purple: a legenda él!
Újra Budapesten ad koncertet minden idők egyik legjobb kemény rockot játszó együttese.

Szinte hihetetlen, hogy az 1968-ban alakult londoni zenekar máig létezik, jelentős a rajongótábora, és koncertjeire napjainkban is tömegeket vonz. Valamire nagyon ráéreztek muzsikusai, akik annak idején a kemény rock úttörőinek számítottak.

1969-re alakult ki az a formáció, mely világszínvonalra és világhírre emelte az öttagú csapatot. Közülük hárman még ma is a színpadon állnak, s itt lesznek a magyar fővárosban is: Ian Gillan (ének), Ian Space (dob) és Roger Glover (basszusgitár). Ritchie Blackmore szólógitáros 1975-ig tartott a bandával, hogy később az általa alapított Rainbow-t vigye sikerre, John Lord billentyűs sajnos 2012-ben elhunyt.

Akik annak idején e rockműfajon nőttek fel, szinte egyformán imádták a hetvenes években csúcsra jutott angol zenekarokat: a Deep Purple mellett a Uriah Heepet, a Led Zeppelint, a Black Sabbath-ot. (Miközben ekkor robbant be a progresszív rock is, és olyan együttesek élték fénykorukat, mint a Pink Floyd, a Yes, a Jethro Tull, a Genesis, az Emerson Lake & Palmer vagy a King Crimson.) Aki akkor volt fiatal, sorra tölthette meg orsós magnójának szalagjait jobbnál jobb zenékkel, vagy igyekezett beszerezni e csapatok lemezeit: a legkönnyebben Jugoszláviából, nehezebben „nyugatról”, ahová akkoriban csak ritkán lehetett eljutni.

A Deep Purple nagy kedvenc volt, bár kompozícióik nemigen voltak rádióbarátok. A nyolc–tíz perces szvitekben egyformán teret kaptak gitár- és orgonaszólók, lágy dallamok keveredtek a kemény, rockos gitárhangzással, Ian Gillan fenomenális éneke pedig eljutott a legmagasabb hangokig, melyeket csak az akkori nagymamák és nagypapák hallhattak üvöltésnek. Ellenben a mai nagypapák, akik e zene megszületésének idején voltak fiatalok, ma is felismerik ebravúros ének nagyszerűségét.

A hetvenes években sorra születtek meg azok a klasszikus Purple-darabok, melyeket ma is a rock alapműveiként tartanak számon, és ott szerepelnek a zenekar koncertrepertoárján is: Child in Time, Highway Star, Smoke ont he Water, Speed King, Strange Kind of Woman.

Nem véletlenül tagja az együttes a Rock and Roll Hírességek Csarnokának!

A Deep Purple nemcsak milliók kedvencévé vált, és százmillió eladott lemezzel büszkélkedhet (több mint húsz stúdióalbumot készített), de utat mutatott az utódoknak is. Olyan későbbi neves bandákra volt hatással, mint a Queen, az Iron Maiden, a Metallica, a Def Leppard, vagy a Judes Priest.

Természetes, hogy az évtizedek során a Deep Purple összetétele sokat változott. Zenészek jöttek és mentek. Jelentős muzsikusok fordultak meg a csapatban, többek között David Coverdale (énekes), Tommy Bolin, Steve Morse (szólógitárosok), Glenn Hughes (basszusgitáros). A jelenlegi formációt az ős hármas mellett Simon McBride gitáros és Don Airey billentyűs teszi teljessé.          

A Deep Purple budapesti koncertjére belépőjegyek a szervező Live Nation hivatalos weboldalán vásárolhatók.

szerző: Ötvenentúl.hu
Szabadidő 2023. MÁRCIUS Időtlen előadó, időtlen slágerekkel
Tavaly nyáron hiába várták rajongói a budapesti koncertjét, most visszatér a kortalan walesi énekes.
Szabadidő 2023. FEBRUÁR A rock fenegyerekei Budapesten
Mötley Crüe és Def Leppard koncert az MVM Dome-ban.
Szabadidő 2021. ÁPRILIS 5 szórakoztató hobbi a mentális egészségért
Íme, néhány hasznos hobbi, ami amellett, hogy szórakoztató, még a mentális funkciókat is fejleszti!
éppen olvassák
01
Szabadidő 2024. MÁJUS A legfinomabb tavaszi leves: a minestrone
Ez a könnyű, de sűrű, forró és laktató leves teljes, ám egyáltalán nem hízlaló vacsora lehet, ami csupa-csupa tavasz.
02
Szabadidő 2024. ÁPRILIS Lenyűgöző lombhotelek a Földön
Egyre többen választják ezt a szállásformát, melyben természet és ember tökéletes harmóniában él egymás mellett!
03
Szabadidő 2024. ÁPRILIS Vizelethajtó, tisztító és puffadásgátló
A sóska és a spenót nemcsak finom, de számos remek egészségtani hatása is van. Kóstold meg egészséges receptjeinket!
Menu