Sokan ódzkodnak a vállalkozói léttől, de most azt mondom, hogy bárcsak korábban lettem volna bátor – szögezi le Elvira. „Ugyanakkor megvannak az előnyei is annak, ha valaki ötvenévesen kezd vállalkozni valamire. Az én generációm ilyenkorra már megteremtett egy egzisztenciális alapot, nincs görcsösség, hogy jaj, fel kell építeni a házat és el kell tartani a gyerekeket. Inkább egy próbatétel ez, amit jókedvvel is lehet csinálni.

Nem az önmegvalósítást kerestem, megbecsültek, elismertek az eddigi munkahelyeimen. Hálás is vagyok a sorsnak ezekért a lehetőségekért, sokat tanultam és tapasztaltam. Inkább egy plusz örömforrásra vágytam. A fiam felnőtté válásával felszabadult energiával és egy kiegyensúlyozott párkapcsolat adta harmóniával vágtam bele. Olyasvalami újba, amit szenvedéllyel élek meg.”

Így született az ötlet

„A kisfiam akkoriban vendéglátás-turizmus szakra járt egyetemre, az elképzelésem éppen passzolt a tanulmányaihoz, és nem mellesleg tetszett is neki. És már volt egy kft.-m” – meséli a harmincévesek vitalitásával Lukács Elvira – nem, ez nem olasz hatás, ő eleve ilyen. 2017-ben tehát vette a bátorságot , és belevágott az üzletbe, mindösszesen annyi tőkével, amennyi egy alapkínálatra volt elég, néhány étteremnek. Segítőkre is akadt, gyermeke és párja személyében.

Olasz, magyar egymás mellett

Elvira olasz termékekkel kezdett el foglalkozni, de küldetésének tekinti a magyar gasztronómia különlegességeinek megismertetését is. Szorgalmas, tündéri manufaktúrákat ismert meg Magyarországon – mondja –, amelyek minőségi tejtermékeket, szalámikat, lekvárokat állítanak elő. Ezek a termékek is felkerültek a Luszi Food palettájára, sőt az a terv, hogy idővel a kínált termékek egyik fele olasz legyen, másik fele magyar.

Arra kérdésre, hogy mit tanulhatnánk az olasz termelőktől, azt válaszolja, tapasztalata szerint segítenek egymásnak, egyik ajánlja a másikat, barátaik, rokonaik termékeit: „ezt a lekvárt a nagybácsikám a saját calabriai kertjében szedett fügéből készíti. Ilyen jót még nem ettél, nekem elhiheted!” – mondják neki, és mivel Elvira nyitott az újdonságokra, számos olyan prémiumélelmiszert is forgalmaz, amelyek nem feltétlenül ismertek a szélesebb publikum előtt, ám megérdemlik, hogy foglalkozzanak velük. Szerinte ez egy olyan szakma, hogy mindennap tanulni kell, amit ő meg is tesz, szeretettel, mosollyal az arcán és a lelkében.

Az első sikeres értékesítési kört újabb utazás, újabb termékek, majd egy újabb sikeres értékesítés követte, de raktár híján még mindig éppen csak annyi árut hoztak, amennyire előrendelésük volt. Több hónap ingázás után, némi szerencsével megoldódott a raktározás is, aztán 2018-ban megvették az első hűtős furgonjukat.

A Covid miatt 2020-ban hatalmas veszteségük volt, ennek ellenére egy pillanatra sem gondolta, hogy feladja, és milyen jól tette: az idei tervezett forgalmuk már megközelíti a negyedmilliárd forintot. „Igazából nekünk is hihetetlen a teljesítményünk, de a kemény munka mellett a családi összefogás és az állandó jókedv még a legnehezebb pillanatban is segített. Mosollyal könnyebb…”

Egyik séf ilyen, másik olyan

Elvira nem alkalmaz üzletkötőket, mert magát tartja a leghitelesebbnek, hogy bemutassa cégét és a kínálatát. Ebben az üzletágban a személyes kapcsolatok kiemelt jelentőségűek. Jó kereskedőként nem teheti meg, hogy a saját kedvenceit ajánlja, például azzal a tejszínnel, amit az egyik séf imád, és emiatt régóta Luszi Food törzsvevője, egy másik egyáltalán nem tud dolgozni: „Nem szabad erőszakosnak lenni, hátra lépni is kell tudni.” Elvira nem akarja „lekönyökölni” a versenytársait, inkább az együttműködésben hisz, és abban, hogy alternatívákat kínál a (potenciális) vevőinek: megmutatja, hogy egy kevésbé felkapott manufaktúra buratta sajtja is felveheti a versenyt egy már ismert termelőével. Sőt, lehetőség szerint olyan különlegességeket keres, amiket más még nem forgalmaz Magyarországon.

A munka elengedhetetlen része a kóstolók szervezése, álljanak akár csak egy szalámiválogatásból vagy friss tésztákból; Elvira szerint egyszerűen muszáj az aktuális kínálatot „élőben” megismertetni a beszerzésért felelős szakemberekkel. Aztán a fogyasztói igények döntik el, hogy mi lesz sikertermék, ám mivel hősnőnk senkit sem akar cserbenhagyni, nagy gondot fordít a logisztikára is, hogy mindig minden idejében raktárba kerüljön, garantálva a gördülékeny szállítást. Gondoskodó „tyúkanyónak” tartja magát, akinek éjfélkor még simán lehet rendelésmódosító sms-t küldeni; a vevői – a prémiumtermékeket preferáló luxus hotelek, éttermek séfjei – tudják, hogy számíthatnak rá. Ez fontos számára, ez is része a „lusziságnak.”

Nem titok a titok

„Az elmúlt hat év kemény munkájának, szorgalmának, kitartásának gyümölcse az, ahol ma tartunk, és arról is meg vagyok győződve, hogy ezek a tulajdonságok felérnek egy induló vállalkozás tőkéjének nagy részével. Kimondottan hálás vagyok a sorsnak, hogy mindezt a fiammal együtt tudtam megvalósítani; van, aki lakást ad a gyerekének, mások szép autót, én meg közös céget építek vele, ezt fogom átadni. Ez többet ér, mint egy tárgy, annál sokkal jobb hozzájárulás az életéhez” – állítja, és mindenkit arra biztat, hogy ha nincs is meg egy új vállalkozás indításához az a tőke, amit a matek diktál, akkor is merjünk belevágni.

Próbáljuk megfejteni Elvira látszólag végtelen energiájának titkát. „Anyukám azt szokta mondani, hogy 24 órából 48-at csinálok” – meséli nevetve, de a lényeg valahol tényleg itt van: Elvira pillanatokat lop el a percekből. „Sokszor elég a feltöltődéshez egy kávé a teraszon, kiélvezve annak minden cseppjét, nem gondolva semmire. Néha azt kell akarnunk, hogy ne akarjunk semmit. Az emberek a boldogságról azt gondolják, hogy 0-24-ben boldognak kell lenniük, de nem, ez nem így van… egyébként is elcsépelték ezt a fogalmat. Harmóniában kell lenni magunkkal, akkor tudjuk azt másokkal is megélni. Fontos az arany középút, a mértékletesség, az alázattal végzett munka. Az a munka, ami mára a hobbimmá vált – és ez igazán csodás dolog!”