Gábor Mónika Budapesten született, mint jellemzi: tradicionális roma családba. Szülei régiségkereskedőként dolgoztak, így a gyerekek (öten voltak testvérek) érzelmi és anyagi biztonságban nőhettek fel. A sütés-főzés hamar, már tizenéves korának legelején magával ragadta. Édesanyja előfizetett a Magyar Konyha magazinra, ő is sokat lapozgatta. „Első sikeremnek azt tartom, amikor anyám megengedte, hogy helyette az ünnepeken én süthessek meg minden süteményt.”

Azután, a hagyományoknak megfelelően, már tizenhét éves korában férjhez ment, majd sorra jöttek a gyerekek. Huszonegy évesen háromgyermekes anyukának mondhatta magát, s a főzés már nem csupán kedvtelés volt, hanem mindennapi, kötelező elfoglaltság. „Neked tanulnod kell, benned sokkal több van!” – mondták neki a családsegítő központban, miután megismerték: hamar felfedezték tettrekészségét, dolgozni akarását. Ahogy a gyermekek nőttek, ő is úgy érezte, hogy szeretne kiszakadni otthonról, közösségbe járni és dolgozni. Így hát OKJ-s dajkaképzésre jelentkezett, s közben takarítást is vállalt. A családban, az ismerősök között megdöbbenést keltett.

Családi körülményei miatt nem tudott elhelyezkedni dajkaként. Idővel más ötlete támadt. Egy budapesti piac üzlethelyiségének bérlésére árverésre jelentkezett. Arra gondolt, nyithatna egy használtruhaboltot. Édesanyja annak idején sok régi anyagot, ruhát vett, gondolta, kezdetben azt lehetne kiárusítani. Vette a bátorságot, és elindult az árverésen. Meglepetésére nyert! Ám a munkához megfelelő végzettség is kellett, így, szintén OKJ-s képzésen, kereskedelmi bolti eladói ismereteket szerzett. Vagy egy évig üzemelt a kis üzlet, de hamar kinőtte. Kibérelte volna a mellette lévő üres helyiséget is, de a sikerét látva az önkormányzat már irreálisan magas bérleti díjat állapított meg. Idővel még a meglévő boltot is be kellett zárnia.

Egy osztályba járt a menyével

Közben ráérzett a tanulás fontosságára és örömére, beiratkozott esti gimnáziumba. Ugyancsak családi okok miatt többször is neki kellett rugaszkodnia, de a végén két év alatt végzett a négyéves tananyaggal. „A menyem volt az egyik osztálytársam, a többiek azt hitték, tanítani jöttem...”

Tíz éve immáron érettségizett asszonynak mondhatja magát, ami elvileg sokat számíthat egy állásinterjú során. „Sajnos az érettségi sem segített sokat az álláskereséseknél, többször vettem észre, hogy így sem szívesen alkalmaznak roma asszonyt.” Reggelig tudna mesélni rossz tapasztalatairól – mondja. A személyzetisek sokszor mindenféle kifogást kerestek, miért nem őt vették fel. „Lovári nyelvből érettségiztem, volt, aki javasolta, írjam be az önéletrajzomba. Néha beleírtam, de rájöttem, hogy az már eleve bukást jelent…”

Amikor végre sikerült elhelyezkednie egy óvodában, kiderült, csak neki van dajka végzettsége. Ez nagy ellenérzést váltott ki a kolléganőkből, nem is hosszabbították meg a szerződését.

Szinte félévente kezdte újra az életét. Huszonnyolc év elteltével sikerült elválnia, kilépnie egy rossz, „lehúzó” házasságból, mondja.

Otthonról vitt edényeket

Pár éve megtanult kenyeret sütni, vadkovászt készíteni. Beiratkozott egy cukrász OKJ-s tanfolyamra is. „A gyakorlatokon kiderült, hogy az oktatónál sokkal nagyobb tapasztalatom van. Ekkor, negyvennyolc évesen rájöttem arra, hogy abból szeretnék megélni, amit mindig is szerettem, amihez mindig is értettem, a sütésből-főzésből.”

Nagy lelkesen jelentkezett is szakácsnőnek egy induló kifőzdébe. De hamar kiderült, hogy a vállalkozó teljesen képzetlen, fogalma sem volt róla, milyen eszközökkel, hogyan kell egy ilyet működtetni, s az volt a legkisebb baj, hogy főzni sem tudott – emlékezik Mónika. Otthonról kellett munkába vinnie az edényeket, de az akadályok ellenére is sokáig élt benne tűz. Ő indította el az üzletet, ő állította össze a menüt, idővel ő tanította be az időközben felvett konyhalányt is.

Kialakult az állandó vendégkör, élvezte a munkáját, bár hamar megbizonyosodott róla, hogy a vállalkozó nem tartja be megállapodásukat, és nem a megbeszélt bért fizeti ki, csak jóval kevesebbet. „Tudta, annyira szeretem a munkám, hogy kevesebb pénzért is vállalom – mondja erről. – Fél év múlva, amikor már betanítottam a másik munkatársat, a főnököm egy napon váratlanul, sms-ben rúgott ki.”

Az igazi cigánykáposzta

Ekkor megint mindent újra kellett kezdenie. De az élettől nemsokára újabb lehetőséget kapott: múlt év ősze óta egy termelői piacon árulhatja alkalmanként sütijeit: réteseit, répatortáit. Havonta egyszer pedig bográcsban roma káposztát főzhet bográcsban. Hogy miért roma? „Mert roma nő főzi” – feleli mosolyogva. Aztán elárulja a titkot: nagyon jó minőségű alapanyagokból kell készíteni az ételt: mangalicazsírból, vecsési káposztából, négyféle házi húsból, termelőtől vett paprikából, paradicsomból, kalocsai paprikával. 

Régi vágya egy saját kifőzdét vagy lakáséttermet nyitni. Ez utóbbira talán lesz lehetősége, de erről még nem szeretne beszélni. Emellett szeretné még aktívabbá tenni MoMammy elnevezésű Facebook-oldalát, ahol közösségi teret alakítana ki hasonló helyzetben élő sorstársainak, hogy beszélgethessen velük, hogy megoszthassák egymással gondjaikat, örömeiket, s hogy tanácsot adhassanak egymásnak. Ezért még azon is gondolkodik, hogy beiratkozzon egy marketingtanfolyamra. Mert a munkakedv, a tanulási vágy ötvenévesen sem csitul benne.

„Szüleim az egész életüket végigdolgozták, láttam teherbírásukat. Bennem is megvan a munkavágy, mindig akarok valami újat. Szeretném segíteni a hozzám hasonló korban lévő nőket is, elmondani nekik, hogy még ebben a korban sem lehetetlen újba belefogni. A lányomat és menyeimet is mindig erre tanítottam. Ne úgy legyen, hogy tizenöt évesen férjhez megyünk, szülünk néhány gyereket, elhízunk, egészségtelenül eszünk, elromlik a szervezetünk, megbetegszünk, aztán negyvenévesen lehúzzuk a rolót, és ötvenöt évesen meghalunk. Tudom, hogy bennünk is sokkal több van! A mi asszonyaink, lányaink is rátermettek, okosak, kreatívak, és tele vannak szeretettel.”