Bátor Újrakezdők

Bélyegekkel festve
Czimer-Szendrei Judit Debrecenben él a családjával. Már harmincöt éve közgazdászként dolgozik Magyarország második legnagyobb városában. Művészi tevékenysége 2015-ben, ötvennégy éves korában indult.

Gyerekként, másokhoz hasonlóan, én is gyűjtöttem bélyegeket – nyúl visszaképzőművészi pályájának gyökereihez. „Évekkel később gyermekeimnek vittem haza sok-sok kidobott borítékot” – mondja

Van egy Down-szindrómás kislánya, aki akkor tizenkilenc éves volt. Neki keresett olyan elfoglaltságot, amit közösen csinálhatnak, hogy minél több időt tölthessenek együtt. Megtaláltak egy csomó bélyeget a szekrények mélyén, ezt kezdték el együtt válogatni, csoportosítani. A bélyegek világa megfogta, és először a maga örömére kezdett a bélyegek felhasználásával képeket készíteni. Egyre jobban tetszett neki az alkotás, mert addig soha nem érzett örömöt és nyugalmat hozott.

Czimer-Szendrei Judit és lánya, Zsófi (Fotó: Fábián Évi)

2015-ben készült el az első képe bélyegekből. „Ezt azonnal megsemmisítettem, nem tetszett a végeredmény. A következő képet szalvétatechnikával készítettem kartonra, Virágkörök lett a címe. Egy munkatársam beleszeretett, így az az övé lett.” A képek készítése valóban nyugalommal és az alkotás semmivel össze nem hasonlítható örömével töltötte el.

A kezdeti hobbi mára művészetté vált

Ritka technikával dolgozik: használt bélyegek alkalmazásával készít, fest képeket. Első kiállításán kapta a „bélyeggel festés” meghatározást Antal Péter műgyűjtőtől. Ez vegyes technika: egy kicsit mozaik, egy kicsit kollázs, egy kicsit montázs; MoCoMo Art by Stamps.

Mindent önállóan, képről képre haladva dolgozott ki. „Sokan megkérdezik, honnan van ilyen sok bélyegem. Kezdetben még vásároltam, ma már ismerősöktől kapom őket. Vannak bélyeggyűjtő barátaim, akikhez mindig fordulhatok. Támogatóim között van a Magyar Posta filatéliai osztálya, a Magyar Honvédség Gábor Áron Bélyeggyűjtő Köre Mándi Tibor vezetésével és Sutóczki Csaba bélyeggyűjtő.”

Különleges alapanyaggal dolgozik, hiszen a bélyegek miniatűr műalkotások, mindnek önálló a mondanivalója. „Bélyegekkel dolgozni egyrészt könnyű, hiszen készen megkapom például a kívánt színt; ugyanakkor nehéz, hiszen önálló tartalommal bíró részekből kell teremtenem valami újat.” A bélyegekből az alkotás folyamatában új értéket hoz létre, amikor saját mondanivalóját kívánja kifejezni. „A technika, amivel dolgozom, folyamatosan változik, fejlődik. Áttértem egy vizes bázisú ragasztóra, és farostlemezre dolgozom. Kezdetben a bélyegeket egészben használtam fel, sorban egymás mellé rakva őket. Ma már ollót is használok, és van, amikor az ív hátuljára nyomtatok, ezzel magam állítok elő egy speciális bélyeget.”

Családja unszolására először a munkahelyén rendeztek kis kiállítást addigi képeiből. Első, debreceni bemutatkozásán harmincöt képet állított ki. „Azon az első munkahelyi kiállításon dőlt el minden. A képeket székekre helyeztem el egy üres teremben. A kollégák a kedvemért eljöttek, nem tudták, mire számítsanak, de megnézve a képeket biztattak, hogy ezt másoknak is mutassam meg. Ez a fogadtatás hatalmas energiákat szabadított fel bennem.”

Mindez 2018 őszén történt, de 2019-ben már eljutott képeivel Londonba, a hollandiai Goudába, és másutt is voltak kiállításai. A budapesti Hatszín Teátrumban rendezett kiállítás alapján kereste meg a kultúra.hu kulturális lap, az ő cikkük volt az első, művészeti tematikájú sajtókiadvány, amely vele, a képeivel foglalkozott.

Fontos a családtagok támogatása

Sok kiállítása közül kettőre kiemelten büszke: az egyik a 2012 tavaszán a római Magyar Akadémián, a Falconieri Palotában rendezett kiállítás, a másik pedig a 2022 februárjában-márciusában volt az angliai Lutonban – a Culture Trust Luton és Liszt Intézet közös rendezésében –, a londoni bélyeg-világkiállítás kísérő rendezvényeként kereshették fel a képzőművészet szerelmesei. A szervezők elmondása szerint hat hét alatt mintegy ötezer-kétszázan!

Ma – száznál is több képpel a háta mögött – újabb és újabb alkotásokon dolgozik. 

„A bélyegek tárolása nem kis feladat, hiszen, ha kinyitom a szekrényajtót, látnom kell, hogy mi van ott, van-e belőle elegendő mennyiség. A rendszer fokozatosan épült ki: egy nagy szekrényem lassan megtelik bélyeggel, de vannak különböző méretű műanyag fiókok és mágneses, csipeszes felületek is.”


Egyedül mindez nem menne. „Számomra nagyon fontos, hogy családtagjaim aktívan támogatnak alkotómunkámban, abban, hogy bemutassam az élet szépségét, azt, ahogyan én látom, amilyennek én érzem. Édesanyám szenvedélyesen áztatja, válogatja a bélyegeket. Zsófi lányom sokáig szintén áztatta a bélyegeket, ma inkább a válogatásban vesz részt, amikor a mandalafestésben elfárad. Nem tudhatom biztosan, de úgy érzem, ezen az úton az én példám indította el. Minden kiállításomra elkísért-elkísér, a londonin pedig az ő mandalái is szerepeltek. Utoljára hagytam férjemet, pedig az ő szerepe a legnagyobb. Nélküle sosem léptem volna ki a nyilvánosság elé, ő az, akivel minden gondolatomat megosztom, aki mindenben támogat, segít. Ő igazi TÁRS.”

Juditnak 2018-tól – csoportos kiállításai mellett (a budapesti Szent István Egyetemen, a hajdúböszörményi Galéria 400-ban és a Magyar Olimpiai és Sportmúzeumban) – eddig tizenhét önálló kiállítása volt. Az első magyarországit néhány hónapra rá már külföldi, angliai követte, aztán hollandiai, majd több hazai tárlat után Olaszországba, Rómába, a Falconieri Palotába, a Collegium Hungaricumba is eljutottak alkotásai. 2021 nyarán a nagyváradi Tibor Ernő Galériában állított ki az ottani Szent László Napok keretében, az ősszel pedig a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus keretében a budapesti Benczur-házban. 2022 telén az említett, egyesült királysági Lutonban, a Stockwood Discovery Centre-ben, majd tavaszán a Hunflex2022 bélyeg-világkiállításon és a szegedi Art Hotelben.

Sokatmondó, elgondolkodtató címek

Íme, hazai és külföldi kiállítások címei. Bélyegek és virágok. Millió bélyeg egy képen. Bélyeg-etűdök. Bélyegkaleidoszkóp. Úton a fény felé. Krisztussal – Magyarországon. Művészi inspirációk. Természet és társadalom.

Czimer-Szendrei Judit néhány képe jelentős gyűjteményekbe, középületekbe került. A Cirkuszi előadás (2015) a tiranai Királyi Palotába, a Történelmi léghajó (2015) a Debreceni Antal–Lusztig Gyűjteménybe, a Két keréken (2018) a budapesti holland nagykövetségre, a Taormina kicsit másképp (2019) a budapesti Bélyegmúzeumba, az Együtt Krisztussal (2020) a vásárosnaményi Görögkatolikus Közösségi Házba, az Egyétek e kenyeret, igyátok e poharat... (2020) a budapesti Apostoli Nunciatúrára, A Rózsafüzér királynője (2020) a vatikánvárosi Pápai Gyűjteménybe, az Évára várva (2020) és a Bűvész az Édenben (2020) a budapesti Hungarikon Gyűjteménybe, a Noé Bárkája (2021) a debreceni Immanuel Iskolába, az Itt a tavasz! (2020), a Picasso múzsái (2021) és a Festői szerelem: Czóbel&Modok (2021) a debreceni Kerek-Jászovics Gyűjteménybe, a Csillag mutatja az utat (2021) Budapestre, Ungár Anikó magángyűjteményébe, a God Save the Queen! (2022) a nagy-britanniai, lutoni Wardown House, Museum & Gallerybe.

Munkáit, történetét a honlapján is bemutatja. A feliratkozók két-háromhetente megkapják a hétköznapokat, de az ünnepeket is bemutató hírlevelét. Nagyon büszke arra, hogy sokan megismerték néhány év alatt!

Azt reméli, hogy példája segítséget adhat mindenkinek, aki újat szeretne kezdeni, hiszen sohasem késő.

Judit mottója: „Az emberben korábban nem sejtett dolgok is rejtőzhetnek!”
szerző: Varga Sándor Márton
Bátor Újrakezdők 2022. AUGUSZTUS A selyemfestés varázslatos világa
Egész életemet végigkísérte az alkotás iránti vágy – vallja Kovács Zsóka. Álma az volt, hogy selyemfestő legyen, és szabadon, minden kötöttség nélkül alkothasson saját stúdiójában.
Bátor Újrakezdők 2022. AUGUSZTUS Elvira szépségei…
Úgy kezdődött, hogy édesanyám szenvedélyét folytattam, ő imádott idehaza horgolni – meséli Kontra Elvira arról, hogy miért is tudott beleszeretni a horgolásba. A napernyő készítését már egy idős asszonynál ismerte meg, akitől elleste az ernyőhorgolást…
Bátor Újrakezdők 2022. AUGUSZTUS Könyvben az álomvilág
2022 augusztusában töltötte be hetvenhatodik évét az egykori pedagógus, akinek a legnagyobb ajándék az volt, hogy nyáron megjelent Álomvilág című kötete, ez a sajátos önéletrajzi mű.
éppen olvassák
01
Bátor Újrakezdők 2023. JÚNIUS Stüble Vendégházak
Ha valakinek kétsége van afelől, hogy lehet-e újra kezdeni 50 éves kor felett, annak mindenképpen el kell olvasnia Nemes Viki és Csató Attila történetét.
02
Bátor Újrakezdők 2023. JÚNIUS Mezítlábas életstílus
Az 55 éves Milkovic Gabriella végleg elkötelezte magát a barefoot, más néven mezítlábas cipők mellett. Újrakezdése egyfelől egészségügyi, másfelől egzisztenciális jellegű. Ráadásul beszámolóját egy nem mindennapi módon kezdődött, és még szokatlanabbul folytatódó barátság története is színezi.
03
Bátor Újrakezdők 2023. JÚNIUS Lovardát nem lehet home office-ban csinálni
Imádja a lovakat, s megvalósította gyermekkori vágyát: lovak között él, dolgozik a saját maga teremtette Cavallo Lovasudvarban.
Menu