Bátor Újrakezdők

A selyemfestés varázslatos világa
Egész életemet végigkísérte az alkotás iránti vágy – vallja Kovács Zsóka. Álma az volt, hogy selyemfestő legyen, és szabadon, minden kötöttség nélkül alkothasson saját stúdiójában.

Pécsett, a Janus Pannonius Tudományegyetem Főiskolai Karán személyügyi szervezőként végzett Kovács Zsóka. A közigazgatásban dolgozott köztisztviselőként, felelősségteljes munkáját dicséretekkel, elismerésekkel jutalmazták, erre máig is büszke. Munka mellett, szabadidejében ügyes kezű mesteremberektől megtanulta az aranyozás, a tiffanyzás, az üvegfestés technikáit, saját örömére alkotott, s az így készült műveivel lakását díszítette vagy azokat barátainak ajándékozta. A selyemfestéssel kivételes módon találkozott.

Szerelem első látásra

„2009-ben a Teréz körúton sétáltam, amikor észrevettem egy lábam előtt heverő cetlit, amely selyemfestő tanfolyamra invitált. Nagyon felkeltette az érdeklődésemet, el sem tudtam képzelni, hogyan történik ez. Máig előttem van az első pillanat, amikor a keretre feszített hófehér selymen a különböző színek egymással keveredve gyönyörű színátmeneteket, alakzatokat hoztak létre. Engem ez teljesen elvarázsolt. Felemelő érzés volt megtapasztalni a selyem érintését, lágy simogatását, szellőtáncának látványát. Szerelem volt első látásra, amely a mai napig tart! Tudtam, hogy megérkeztem. Megtaláltam önkifejezésem finom, nőies eszközét a selyemben.”


Ez után lázasan kereste, kutatta a további tanulási lehetőségeket: hétvégenként tanfolyamokra járt, hogy minél jobban megismerhesse ezt a varázslatos művészetet.

Megfestette első selyemkendőit, kolléganői elismerő szavakkal méltatták, sőt megkérték arra, hogy nekik is készítsen a csodákból. Zsóka örömmel festett, de a dicséretek ellenére egy percig sem gondolkodott azon, hogy otthagyja hivatását. A kedvező fogadtatás ösztönzőleg hatott rá, és s már tudatosan készült 2015. év végi nyugdíjba vonulására, hogy szabadon élhessen új szenvedélyének, a selyemfestésnek. Stúdióját budaörsi házuk alsó szintjén rendezte be. Az alkotás öröméért festett, eleinte nem is gondolt arra, hogy ezzel még pénzt is kereshet. Folyamatosan kísérletezett, művészeti témájú könyvekből tanulmányozta a színek harmóniáját, „összhangzatát”. Hosszú idő telt el, míg megtanult jól bánni a profi művészfestékekkel, ám ezt követően folyamatosan megtapasztalta, hogy az alkotás „fantasztikus élmények sorozata”.

Megszerzett tudása fejlesztése érdekében 2021-ben beiratkozott a Moszkvai Modern Batik Iskola többéves online mesterkurzusára, hogy még többet tanulhasson a textilművészetről, a technikákról, kreativitása fejlesztéséről.

A természet szépségei inspirálják

Képeket, lakberendezési tárgyakat fest, hordható selymeket – sálakat, stólákat, kendőket, ruhaanyagokat. Ruhakészítéssel nem foglalkozik, néhány selymet azonban megvarrat magának, hogy kézműves weboldalán – melyet ma már több ezren követnek – bemutathassa az érdeklődőknek, milyen puhán, elegánsan omlik viselője sziluettjére a selyem, „a szövetek királynője”. Elmondása szerint alkotásait a természet szépségei inspirálják. Vidám kendőin, sálain, stóláin gyakran megjelennek az ezer színben pompázó mesés hagymakupolák, a tarka-barka házak – élettel teli, melegen világító ablakokkal –, a szivárványszínben pompázó stilizált fák, levelek, az ezerszínű spirálok, a ragyogást, a mozgást, a fényt, az életet megjelenítő textúrák.

A selyemfestés egyben nagy állóképességet követelő mesterség is – árulja el. Egy-egy művének elkészítése 10–40 órát is igénybe vehet, a nagy-nagy szorgalom mellett akaraterőre, kitartásra, sőt megfelelő fizikumra is szert kell tenni hozzá.

„Azért, hogy a lehető legtovább képes legyek ezt a mesterséget űzni, és unokáimmal is tudjak foglalkozni, a testemet is karban kell tartanom. Rendszeresen jógázom, úszom, kertészkedem. Amikor megtapasztalom a test, a szellem, és a lélek egységét, harmóniáját, megérzem azt az óriási belső erőt, energiát, amely szárnyakat ad alkotói életemhez.”


Örömforrás az alkotónak is, a vásárlónak is

Nagyon boldog, hogy megvalósíthatta álmát. Elmondása szerint olyan csodálatos mesterség van a kezében, amelytől naponta erővel, energiával töltődik fel élete új, nyugdíjas korban kezdődött szakaszában. Ma már szabadon, minden kötöttség nélkül alkothat, műveivel kifejezheti a benne keletkezett érzéseket, hangulatokat. Alkotásai lelke darabjai, eleinte nehezen is engedte el őket. „Amikor rájöttem arra, hogy képes vagyok újat teremteni, s megtapasztaltam, hogy másokat is megérintenek a munkáim, sőt meg is veszik őket, kezdtem őket elengedni. Ma már elhiszem, hogy műveim nemcsak nekem okoznak örömöt, hanem azok számára is öröm forrásai, akik viselik őket, képeimmel díszítik otthonuk falát.”

Ahhoz, hogy alkotásait másokkal is megismertesse, követnie kell a digitális korszak vívmányait: meg kellett tanulnia a minőségi fotók készítését, a kereskedői lét kihívásait, értenie kell a marketinghez, a vállalkozói lét kötelezettségeihez. Ez utóbbi teljesen új számára. Zsóka selymeit ma már kiállításokon, kortárs iparművészeti vásárokon, a Mesterségek Ünnepén, stúdiójában, illetve rendszeresen Kovács Zsóka kézműves selymei elnevezésű Facebook-oldalán, valamint a honlapján tekintheti meg a közönség. Volt már tárlata Budapesten, a Mandala Alkotóház és Galériában, az Arany10 Kultúrházban, az Eötvös 10 Művelődési Házban, illetve Kiskunfélegyházán, a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. Kósa Klára keramikusművész Legszebb perceink című jubileumi kiállításán meghívott alkotóként vett részt a Vígadó Galériában. Legutóbb a 2022. augusztusi 20-i ünnep hétvégéjén, a Mesterségek Ünnepén találkozhattunk vele.

Munkásságát a szakma is elismeri. Tagja a selyemfestők nemzetközi szakmai közösségének, a SPIN-nek, ahonnan sok pozitív szakmai visszajelzést kap. 2020-ban felfigyelt alkotásaira a Canvas Arts nemzetközi művészeti oldal csapata, felvételt készítettek Zsóka stúdiójában a Vidám macskák című műve festési folyamatáról (a videó a weboldalán is látható). 2020-ban a Déméter Alapítvány augusztus hónap csupaszív alkotójának választotta.

„Amikor egyszer örömömben azt mondtam a férjemnek, hogy képzeld, felfedeztek az emberek, ő bölcsen azt válaszolta, hogy nem az emberek fedeztek fel, hanem te fedezted fel magadban azt a belső erőt, amellyel megvalósítottad az álmodat.” Zsóka hiteles példája annak, hogy kitartással, szorgalommal elérhetjük kitűzött céljainkat, megvalósíthatjuk álmainkat. Ötven év fölött, nyugdíjas korunkban is élhetünk teljes, tartalmas és értéket teremtő életet.

Zsóka mottója: „Mert a tehetség kevés. Az értelem is kevés. A műveltség is kevés ahhoz, hogy valaki művész legyen. Mindehhez végzet kell, melyet nem lehet félreérteni, s melyet semmiféle emberi erő vagy szándék nem tud megmásítani.” (Márai Sándor: Füves könyv)
szerző: Falus Tamás
Bátor Újrakezdők 2022. AUGUSZTUS Az 50 pluszos modell
Munkahelyi és magánéleti válságát követően néhány éve még kilátástalanul tekintett a jövőbe József Janka. Ma már sikeres modell, és filmekben is láthatjuk.
Bátor Újrakezdők 2022. AUGUSZTUS Az addiktológiai konzulens
Segíteni másokon – ez vált Csupor Anna hivatásává, melyet nem egy életpálya lezárásának, hanem folytatásának tekint.
Bátor Újrakezdők 2022. AUGUSZTUS Elvira szépségei…
Úgy kezdődött, hogy édesanyám szenvedélyét folytattam, ő imádott idehaza horgolni – meséli Kontra Elvira arról, hogy miért is tudott beleszeretni a horgolásba. A napernyő készítését már egy idős asszonynál ismerte meg, akitől elleste az ernyőhorgolást…
éppen olvassák
01
Bátor Újrakezdők 2023. JÚNIUS Stüble Vendégházak
Ha valakinek kétsége van afelől, hogy lehet-e újra kezdeni 50 éves kor felett, annak mindenképpen el kell olvasnia Nemes Viki és Csató Attila történetét.
02
Bátor Újrakezdők 2023. JÚNIUS Mezítlábas életstílus
Az 55 éves Milkovic Gabriella végleg elkötelezte magát a barefoot, más néven mezítlábas cipők mellett. Újrakezdése egyfelől egészségügyi, másfelől egzisztenciális jellegű. Ráadásul beszámolóját egy nem mindennapi módon kezdődött, és még szokatlanabbul folytatódó barátság története is színezi.
03
Bátor Újrakezdők 2023. JÚNIUS Lovardát nem lehet home office-ban csinálni
Imádja a lovakat, s megvalósította gyermekkori vágyát: lovak között él, dolgozik a saját maga teremtette Cavallo Lovasudvarban.
Menu