Az 1920-as évek elején egy alacsony termetű, folyton cigarettázó, rekedt hangú zongorista járta a pesti kocsmákat, hogy gyenge zongoratudásával, egyszerű, szomorkás dalaival legalább néhány pengőt keressen. A huszas éveiben járó fiatalember már ekkor kalandos életet tudhatott maga mögött, azt pedig minden bizonnyal sejteni sem merte, mi vár még rá. Ő lett a máig legismertebb magyar sláger szerzője, a több mint 100 nyelvre lefordított és világszerte híres-hírhedt Szomorú vasárnap megzenésítője. 125 éve, 1899. november 3-án született Seress Rezső.

Egy nem mindennapi élet

Mielőtt a füstös pesti kocsmákban kereste volna mindennapi betevőjét, egészen más karrierről álmodott. Seress gyermekkora óta légtornász szeretett volna lenni. Hamar hátra is hagyta iskolai tanulmányait, és jelentkezett egy cirkuszi társulathoz. Néhány hónapig dolgozott artistaként, ám egy fellépés alkalmával leesett a kötélről. Csodával határos módon életben maradt ugyan, de cirkuszi pályafutásának örökre befellegzett. Épp valamelyik üllői úti kocsmában kesergett tovatűnt cirkuszi álmain, amikor megismerkedett Bilicsi Tivadarral, aki biztatta: álljon színésznek. Seress nem is sokat késlekedett, jelentkezett egy színitanodába, ám a meghallgatásra mankóval belépő férfi nem okozott osztatlan sikert. Végül mégis színész lett belőle, igaz, ebben a minőségében soha nem futott be. Évekig nyomorgott egy eldugott kis színházban, és inkább hogy önmagát vigasztalja, mint bármiféle céllal, megtanult zongorázni.

A 20-as években már kocsmákban látható a jól éppen nem játszó, ám a közönségízlésre rátapintó, szomorú szerelmes nótákat zongorázó „kis Seress” – ahogy legtöbben hívták. Rengeteg dalt szerzett, több szerzeményéből sláger is lett. A melankolikus dalokkal éles ellentétben állt megjelenése: folyton mosolygó, viccelődő férfi, akinek állandóan cigaretta lóg a szája sarkán. A szakma nem tartotta nagyra, képzetlen, dilettáns zenésznek tekintették. Ám Seress munkakedvét ez nem befolyásolta, sorra gyártotta a cselédek, cipőpucolók, kocsisok körében oly sikeres egyszerű, fülbemászó dalocskákat.

Öngyilkosok dala

Seress pályájának csúcsa kétségkívül a Szomorú vasárnap volt, amely meghatározta későbbi életét – és megalapozott egy mai napig élő legendát. 1935-ben egy bűnügyi újságíró, Jávor László bízta meg, hogy verséhez zenét írjon.

Seress eleget tett a megbízásnak, és a dal elkészült. Az akkori divat szerint kottákat nyomtak a friss szerzeményekből, ezek a kották pedig vagy felkapottak lettek – bárokban, szórakozóhelyeken játszották őket, esetleg eljutottak a rádióig is –, vagy a feledés homályába merültek. Jellemző, hogy Seress nem tudott kottát írni, így egy zeneakadémiai hallgató jegyezte le a dalt, néhány pengőért. A Szomorú vasárnap kottája ezután – úgy látszott legalábbis – eltűnt a süllyesztőben, mind Jávor, mind Seress beletörődhetett a kudarcba.

Váratlanul érte őket a hír, hogy a kor egyik híres énekese, Kalmár Pál felvette a dalt a repertoárjába, és a rádióban rövidesen elhangzik a szerzemény. Ám a jó hírnek nem örülhettek sokáig, hiszen kiderült: a rádió igazgatója meghalt, és kegyeleti okokból aznap – a Szomorú vasárnap sugárzására kijelölt napon – nem játszanak zeneszámokat. A váratlan halált azonban több, máig nem tisztázott tragikus eset követte. Egy öngyilkos cseléd mellett megtalálták a Szomorú vasárnap kottáját, amit a szenzációhajhász média természetesen azonnal közölt. Napok múlva egy másik öngyilkos, egy pénzügyi tanácsos hullája mellett találták meg ugyanezen dal kottáját – erre már a külföldi lapok is felfigyeltek. Eleinte csak európai lapok számoltak be az „öngyilkosok himnuszáról”, majd a New York Times is cikket közöl a tragikus szerzeményről. A dalt lefordították, és elindult a világslágerek útján.

Mai napig nem tudjuk, az öngyilkosok dalának történetéből mennyi a valóság és mennyi a legenda. Az Egyesült Államokban állítólag kétszáznál is több öngyilkosságot hoztak kapcsolatba az angol nyelvű verzióval, mielőtt betiltották. Az ugyanis tény, hogy a Szomorú vasárnapot több országban is betiltották. Magyarországon többször is, a háborúban mint zsidó szerzeményt, a Rákosi-korszakban pedig mint a dekadens polgári ízlés darabját.

Egy feltevés szerint, amelyre ugyan semmi bizonyíték nincs, a szövegíró, bűnügyi újságíró, Jávor László tette az öngyilkos áldozatok mellé a Szomorú vasárnap kottáját, ezzel segítve a dalt sikerre.

Tragikus sors

Miközben a Szomorú vasárnapot a világ szinte minden pontján játszani kezdték, a világháború árnyékában Seress Rezsőt – a zsidótörvények életbe lépésével – eltiltották a munkától. Később édesanyját koncentrációs táborba deportálták, őt pedig munkaszolgálatra küldték. Fél veséjét szétrúgták, és aknásított mezőn teljesített szolgálatot, míg egy német tiszt fel nem ismerte, és ki nem menekítette. Hogy ki volt, nem tudjuk, csupán egy „H. W.” monogramos cigarettatárca maradt utána, melyet a zeneszerzőnek búcsúzóul adott.

Seress hazatérve egyedül maradt, felesége elhagyta. Megkeseredve, magányosan élte le hátralévő életét, pedig a tengerentúlon több százezer dollár várta, hogy felvegye, és rendszeresen kínáltak számára fellépési lehetőséget. Amikor külföldre hívták vendégszerepelni, csak annyit mondott: „Mit képzeltek, tíz év óta Budára sem mentem át!"

Végül 1968. január 11-én öngyilkos lett, kiugrott a lakása ablakán. Tragikus sorsát talán még nyomorultabbá tette, hogy nem halt meg azonnal, súlyos sérülésekkel kórházba szállították. A kórházi ágyból felkelni nem tudott, de már élni sem akart: a gipszéhez erősített dróttal fojtotta meg magát, 69 évesen.