„A múlt század vezetői cselekedtek. A jelen vezetői terveznek. A jövő vezetői tanítani, támogatni fognak. A 21. századi vezető képességeket fog fejleszteni és felszínre hozni. Ezek a vezetők nem fognak mindenhez érteni (hiszen ez lehetetlen), de olyan emberekkel fogják magukat körbevenni, akik rendelkeznek azzal a tudással, amivel ők nem. És ezek az emberek feltétel nélkül megbíznak majd bennük, és elfogadják céljaikat és útmutatásaikat” – olvashatjuk egy tanulmányt felvezető cikkben.

Hogy hol tartunk ezen az úton? Nehéz eldönteni, hiszen ha csak a saját pályánkon nézünk végig, megállapíthatjuk, mennyire esetleges, hol milyen az uralkodó vezetői stílus. Mindezt egy korábbi hazai kutatás is alátámasztotta, melyben a magyarországi munkáltatók meglehetősen vegyes bizonyítványt kaptak alkalmazottaiktól. Sőt! A magyar munkavállalók erős kettesre értékelik főnökeik teljesítményét – legalábbis egy vizsgán ennyit érne a lehetséges 10-ből megszerzett 5,9 pont. Mindössze a válaszadók 29 százaléka számolt be arról, hogy megfelelő támogatást kap munkahelyi főnökétől ahhoz, hogy sikeres legyen a jövőben. 55 százalék ezzel szemben úgy véli, nem kapta meg a kellő felkészítést, 16 százalék pedig bizonytalan. Ezzel együtt a felmérés résztvevőinek majdnem fele (45 százalék) ajánlaná jelenlegi munkáltatóját barátjának vagy ismerősének.

A magyar vezetőkkel kapcsolatos tapasztalatok kutatásban megjelenő értékelésénél is izgalmasabbak a folyosói megjegyzések, vagy épp az ott tapasztalható néma csend, esetleg azok a viccek, amelyek szájról szájra terjednek. Jöjjön most a könnyedebb megközeléítés, a magyar humor szubjektivitásával.

1. vicc

Két ügyvezető igazgató beszélget:
– Te fizetsz az embereidnek?
– Én nem.
– Én sem. És bejárnak?
– Be.
– Az enyémek is. Te, nem kéne ezektől belépődíjat szedni?

2. vicc

Az irodavezető úgy gondolja, tudatosítja mindenkivel, kinek tartoznak engedelmességgel. Vásárol egy „Én vagyok a főnök!” feliratú táblát, és kiszögezi az ajtajára. Amikor később visszatér az ebédszünetről, csodálkozva látja, hogy valaki cédulát ragasztott az ajtajára:
„Főnök, a felesége telefonált. Kéri vissza a tábláját.”

3. vicc

Egy vállalat vezetője egy nap új alkalmazottat vesz fel.
– Mi a neve? – kérdezi a jelentkezőtől.
– János – válaszol a férfi. A főnök arca elborul:
– Nézze, nem tudom, eddig milyen szedett-vedett helyen dolgozott, de nálunk senkit nem szólítanak a keresztnevén. Ez csak fölösleges bizalmaskodáshoz vezetne, ami tudvalevőleg a tekintély rombolását eredményezi. Alkalmazottaimat kizárólag a vezetéknevükön szólítom – Kovács, Kiss, Tóth – csak a vezetéknév, érti, ugye? Magának én Nagy igazgató úr vagyok. Semmi haverkodás, és akkor minden rendben lesz. Akkor kezdjük még egyszer. Mi a teljes neve?
A jelentkező sóhajt, majd kiböki:
– Drágám. A nevem Drágám János.
– Oké, János, akkor beszéljünk az anyagiakról...

4. vicc

A cég értékesítési igazgatója panaszkodik a titkárnőjének:
– Ez a George olyan feledékeny, hogy csodálom, ha el tud adni az ügyfeleknek akármit is. Most is mondtam neki, hogy ha jön vissza az ebédből, hozzon nekem néhány szendvicset, de szerintem nem számíthatok rá.
Ebben a pillanatban nyílik a liftajtó, és lihegve beesik George.
– Főnök, nem fogja elhinni, mi történt! – újságolja. – Ahogy bementem az étterembe, megláttam egy régi ügyfelünket, aki már vagy két éve nem vásárolt tőlünk semmit. Leültem hozzá, és olyan jól elbeszélgettünk, hogy a végén rendelt vagy kétmillió dollár értékben.
A főnök odafordul a titkárnőhöz:
– Ugye megmondtam, hogy ez a hülye elfelejti a szendvicseimet?!