Egészség

Szűrésekkel az egészségért
97 állomás, 220 ezer résztvevő, 230 ezer szűrés, több mint 564 millió forint adomány. A Richter Egészségváros tizennégy éves történetének mérlege. (x)

Majd másfél évtizede indult útjára a Richter Gedeon Nyrt. egészségtudatosságot és betegségmegelőzést népszerűsítő országjáró prevenciós programsorozata, hogy segítse a lakosok egészségmegőrzését, és támogatást nyújtson az egészségügyi intézményeknek. Az eddigi 97 állomásán több mint 220 ezren vettek részt, és közel 230 ezer szűrést végeztek el a szakemberek. Az eseményre látogatók aktivitásának köszönhetően összesen több mint 564 millió forint adomány gyűlt össze a támogatott egészségügyi intézmények javára.

A Richter Egészségváros program egyik legnagyobb előnye, hogy egy helyen és időben számos fontos szűrővizsgálaton vehetnek részt az érdeklődők: lakhelyükhöz közel, ingyenesen, előzetes regisztráció nélkül. A szűrések és tanácsadások mellett a résztvevő egészségügyi intézmények szakemberei sokszínű előadásokkal is várták a helyszínre látogatókat. Olyan témákat boncolgattak, melyek hasznos információval szolgálnak az egészségtudatos mindennapokhoz és a preventív szemlélet kialakításához. Szó volt többek között a csontritkulás megelőzéséről és kezeléséről, a memória működéséről, a lelki egészség fontosságáról, valamint a szív- és érrendszeri betegségek megelőzéséről, kezelésérről is.

Újra tízmilliós támogatások

Egészségügyi állapotuk megismerésén túl a résztvevők idén olyan különböző adománycélok megvalósításához járulhattak hozzá, mint egy elektrokoagulátor készülék, ami a szülészet-nőgyógyászati ambulancia fejlesztését teszi majd lehetővé, a betegellátás színvonalának javítása, a poszt-COVID ellátás korszerűsítése, valamint egy ultrahang készülék beszerzése.

Tavasszal a szombathelyi Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház részére 7.983.000 forint, a székesfehérvári Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház számára 13.786.500 forint, a Szegedi Tudományegyetem – Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ számára 15.214.000 forint, míg a Mátészalkai Kórháznak 19.018.000 forint adomány gyűlt össze.

A tavaszi szezon alkalmával is részt vettek a rendezvényeken az Egészségváros védnökei. A Richter a Nőkért sátorban Szily Nóra, Jaksity Kata, Béres Alexandra és Molnár Andi életmód tanácsait hallgathatták meg a résztvevők. Az Agora előadósátorban Radványi Dorottya vezette az egészségügyi beszélgetéseket, míg Katus Attila jóvoltából aerobik órán vehettek részt a helyszínekre látogatók. Rudolf Péterrel, a Richter Gedeon életét bemutató Nem tűntem el című film főszereplőjével Szombathelyen és Székesfehérváron közönségtalálkozó alkalmával találkozhattak az érdeklődők.

Online előadások

A Richter Egészségváros facebook felületein az előadásokat élőben követhették az érdeklődők. Az online aktivitás ugyanúgy értékes forintokat ért, mint a személyes részvétel. Az élő, online közvetítésekhez fűzött hozzászólásokkal, megosztásokkal és kedvelésekkel az érdeklődők összesen 2.803.000 forintot gyűjtöttek az egészségügyi intézményeknek.

Az előadások a Richter Egészségváros hivatalos facebook oldalán továbbra is elérhetőek, így az elhangzott hasznos és hiteles információk hosszú távon is segítséget nyújthatnak az érdeklődők egészségének megőrzésében.

Bár egyre többet hallani az egészségtudatosság és a megelőzés fontosságáról, a rendszeres szűréseken még mindig messze elmarad a részvétel az elvárttól. Az egészség, mint érték általában csak akkor kerül előtérbe, amikor megbetegszünk, és szűrésekre, állapotfelmérésre is legtöbbször már csak akkor megyünk, ha valamilyen egészségügyi probléma merül fel. Pedig az egészségtudatosság és a rendszeres szűrővizsgálatokon való részvétel hozzájárul az egészségben eltöltött évek számának növekedéséhez. A betegségek időben történő diagnosztizálása életeket menthet!

A prevenciós szemlélet kialakítása egy hosszú távú edukációs folyamat, amely a Richter Egészségváros célkitűzései között a kezdetek óta szerepel. A rendezvénysorozat tizennégy éve alatt az ország minden régiójába eljutott, de ismertségének és hiánypótló szerepvállalásának köszönhetően még mindig nagyon sok megkeresést, felkérést kap városoktól, egészségügyi intézményektől. Ezért a rendezvénysorozat idén ősszel is folytatódik, és a tervek szerint Budapestre, Veresegyházára és Bajára látogat el.

szerző: Ötvenentúl.hu
Egészség 2023. MÁJUS Újra Egészségváros
Richter Egészségváros júniusban újabb két helyszínen: Szegeden és Mátészalkán! (x)
Egészség 2023. ÁPRILIS Elismerés kiváló orvosoknak
A Richter Érdemérem célja, hogy elismerje az orvosok mindennapi munkáját, és támogassa az olyan innovatív ötletek, jó gyakorlatok adaptálását. (x)
Pénzügyek 2022. JÚLIUS Ezek a legegészségesebb országok a Földön!
Vajon mi lehet a titka a világ legegészségesebb helyeinek, és hogyan élik mindennapjaikat ott az emberek?
éppen olvassák
01
Egészség 2024. OKTÓBER 6 érdekes tény az emésztésről
Az emésztés csak akkor jut eszünkbe, ha nem működik jól, pedig érdemes minél többet megtudni egészséges működéséről. Miért?
02
Egészség 2024. SZEPTEMBER Így hatnak a frontok a szívünkre
Az elkövetkező időszakban többféle fronthatással kell számolnunk. A hideg- és a melegfrontok is megterhelik a szívünket, érrendszerünket.
03
Egészség 2024. SZEPTEMBER 5 elképesztő tévhit a konyhában
Az ételek és konyhai alapanyagok között vannak olyanok, amelyekhez meglepő tévhitek kötődnek. Lerántjuk a leplet!
Menu