Szeszélyes és különleges lény a vanília: orchidea, de elsősorban mégsem a virágáért, hanem a terméséért szeretjük. Ez az egyetlen olyan orchideafaj, amely emberi fogyasztásra alkalmas, ám a Mexikóban őshonos növény sokáig őrizte titkát az európaiak elől. A fűszernövényt az aztékok évszázadok óta ismerték és használták ételeik és italaik, köztük a csokoládé ízesítésére, Európába azonban csak a 16. században került el, a konkvisztádorok hajóin. A növény ezen a kontinensen is fejlődött ugyan, virágot hozott, de termést nem.

Ki termékenyíti meg a vaníliát?

A rejtélyt végül az 1830-as években oldotta meg egy belga botanikus, Charles Morren, aki rájött, hogy a vanília kétnemű, azaz egymagában képtelen a szaporodásra. Közép-amerikai szülőföldjén egy bizonyos fullánktalan méh vállal szerepet a különleges virág megtermékenyítésében, ez a rovar azonban kizárólag ott él, így valami más megoldással kellett előállni.

Morren ki is talált egy kézi megtermékenyítési eljárást, amelynek jóvoltából a francia gyarmatokon felvirágzott a vaníliatermesztés. A módszer azonban nem volt túl szapora, így manapság világszerte azt a mesterséges megtermékenyítő módszert alkalmazzák, amelyet 12 éves korában, 1841-ben fedezett fel Bourbon (azaz mai nevén Réunion) szigetén egy rabszolga, Edmond Albius. Ez ugyan szintén nem túl haladós technika, a házasságközvetítőknek nevezett munkások ugyanis az egyik kezükben tartott vékony bottal nyitják ki a virágot, és a másik kezük hüvelykujjával kenik rá a virágport, de a korábbinál még mindig gyorsabb.

Nem csoda, hogy a vanília a világ legdrágább fűszerei közé tartozik. A zöldesfehér, illatos virág mindössze egyetlen napig él, és csupán néhány délelőtti órán át virágzik. Ezeket a pillanatokat kell megragadni a megtermékenyítésre. Manapság a legtöbb vaníliát az Indiai-óceán trópusi szigetein, így Madagaszkáron, a Comore-szigeteken és Réunion szigetén termelik. Ez utóbbi régi nevéről kapta az itt termő világhírű fűszer a Bourbon-vanília nevet.

Virággá változott istennő

A bódító illatú és ízű vanília évszázadok óta keresett kedélyjavító és vágyfokozó szernek számít, a hagyomány szerint Casanova is rendszeresen alkalmazta. Dél-Amerikában az impotens férfiak a tequilába kevert vaníliától remélik férfiasságuk visszatérését. A fűszert azóta tartják afrodiziákumnak, amióta a spanyol hódító, Cortez először látta az azték császárt, Montezumát vaníliával kevert csokoládét inni. A kalandkedvelő spanyol hazatérve nemcsak aranyat és egyéb kincseket vitt magával az Újvilágból, hanem csokoládét és vaníliát is, valamint azt a hírt, hogy a kettő keveréke ellenállhatatlan szerelmi varázsszer.

Ez a feltételezés valószínűleg a totonák indiánok egyik ősi legendáján alapul. A történet szerint a termékenység istennőjének lánya beleszeretett egy totonák fiatalemberbe, ám isteni származása miatt szerelmük nem teljesedhetett be. A lány ekkor gyönyört és boldogságot hozó növénnyé változott át: vaníliaorchidea lett belőle, hogy örökké földi szerelméhez és annak népéhez tartozhasson.

Akárhogyan is, a vanília vágykeltő hírneve gyorsan elterjedt. A 18. század alkimistái melegen ajánlották a vaníliatinktúra fogyasztását mint a férfierő megőrzésének garantált módszerét. Arra pedig a francia parfümgyártók figyeltek fel, hogy a növény érzéki aromája kiválóan alkalmas szexuális vonzást produkáló parfümök előállítására.

Az egyszerre szexis, erotikus, ugyanakkor édes és ártatlan illat ma is nagy kedvenc, egyformán megtaláljuk gyertyákban és kozmetikumokban, illatosítókban és teákban. Ne habozz kipróbálni őket!