Farsang a vízkereszttől (január 6.) hamvazószerdáig, a nagyböjt kezdetéig tartó időszak, amely hagyományosan a vidám lakomák, bálok, mulatságok, karneválok jellemeznek. A farsang jellegzetessége, hogy a keresztény liturgikus naptárban nem kötődik hozzá jelentős vallási ünnep, alapvetően a gazdag néphagyományokra épül, mint amilyen például a torkos csütörtök. (Ennek lényege, hogy – a közelgő nagyböjt előtt – ezen a napon bőségesen fogyasztottak zsírban gazdag s egyben a farsangi időszakhoz kötődő ételeket, például fánkot, valamint megengedett volt a szokásosnál mohóbban, torkosabban étkezni.) A kereszténység előtti időkből származó farsangi mulatságokat a 16. és 17. században nem eredetük, hanem bujaságot szimbolizáló szokásaik miatt tiltották. Első írásos említését 1283-ból, bajor–osztrák adatokból ismerjük. Magyarországon a farsang megjelenése a középkorra tehető. 

Busójárás

A farsangról legtöbbünknek a busójárás jut eszünkbe, amely 2009-ben az UNESCO szellemi örökség listájára is felkerült. A mohácsi busójárás sokác eredetű népszokás, melyet farsang vasárnapján tartanak meg. A műsor első eleme a partraszállás, amikor a busók ladikon eveznek át a városba a túlparti „Szigetből”. A jelmezes felvonulás a Koló térről a főtérre tart. A mulatság következő szakaszában vízre bocsátják a farsangi (télbúcsúztató) koporsót, majd sötétedéskor az egybegyűltek máglyán „elégetik” a telet, és a főtéren körtáncokat járnak. Az utóbbi években az Eszék-Baranya megyében található néhány faluban is újjáélesztették a népszokást.

Farsangi köszöntő

A farsangi köszöntő többnyire gyermekek, egyes helyeken lányok adománygyűjtő, köszöntő, jókívánságmondó felvonulása. Néhol csak legények és nős férfiak járnak házról-házra farsangot köszönteni, többnyire hosszú nyárssal a kezükben, bekormozott arccal. Esetleg valamilyen hangszer kíséri az éneküket. Néhol bizonyos varázscselekmények kapcsolódnak a köszöntéshez, például Baranya megyében kukoricát szórnak a farsangolók lába alá, hogy sok csirkéjük keljen ki, mint ahogy a letaposott kukorica is kikel. Heves megyében a lányok köszöntenek. Ha nem kapnak tojást a háziaktól, így fenyegetőznek: „Ne keljen meg a cipójuk!” A köszöntők állandó versszaka a következő:
Hipp, hopp farsang,
itt ölték az átányt,
nem adják a máját,
csak a szalonnáját.

Talalajvasárnap, lányok vasárnapja

A talalajvasárnap farsang utolsó előtti vasárnapjának neve a Nyitra vidéki magyar falvakban. Ez a lányok vidám farsangi adománygyűjtő szokásának ideje. Az iskolás korú lányok kora reggel házról házra járnak, énekelnek, s énekükért a háziasszonytól tojást vagy pénzt kapnak. A vasárnap neve az énekszöveg első sorával áll kapcsolatban, amely így kezdődik: „Talalaj, Talalaj Tök Lőrinc! | Láncba szökött a kakas, | feldöntötte a vajat | mivel sütjük a rétest? | Kutyi vízzel | Hát a bélest? | Pataki vízzel | Agyigó, agyigó, fassang, fassang!” Az Ipoly mentén a farsang utolsó előtti vasárnapját lányok vasárnapjának nevezik. Ezen a napon a leányok rendezik a táncmulatságot, napközben sorra járják a házakat, kezükben nyársat tartanak és énekelnek. Kolbász, szalonna, tojás a jutalmuk, amiből a fonóházban mulatságot rendeznek.

Asszonyfarsang

A farsangi mulatozás gyakran nemek szerint elkülönült. Temesvári Pelbárt már a 15. században írt a dunántúli falvak asszonyainak erről a szokásáról. Az asszonyok közös összejövetelén a férfiak nem vehettek részt. Ez volt az év egyetlen napja, amelyet kötetlen mulatozással tölthettek. Az összejövetel színhelye rendszerint valakinek a háza, pincéje, a fonóház, esetleg a kocsma volt. Az előadott szövegek legtöbbször rögtönzések voltak, és az álarcok is a pillanat hevében, szigorú szabályok nélkül készültek. Az asszonyfarsang legtovább a Mátra északi lejtőjén fekvő, elsősorban szlovák, morva településű falvakban maradt fenn.