Egészség

Fantasztikus természetes módszerek fejfájás ellen
Nem feltétlenül kell rögtön gyógyszerhez nyúlni, ha hasogat a fejünk. Egy próbát megér: gyógynövényekkel a fájdalom ellen.

A fejfájás sok ember életét keseríti meg, ami rossz esetben még munkaképtelenséget is okozhat. Vannak, akiknél csupán néha-néha jelentkezik, de olyanok is akadnak, akiknek visszatérő a probléma. Amennyiben semmilyen szervi eltérés nem áll a kínzó fejfájás mögött, a gyógynövényeket is segítségül hívhatjuk, hogy mihamarabb leszámolhassunk a kellemetlen panasszal.

Cickafark

A multifunkcionális cickafark jó többek között a menstruációs zavarokra, feszültségoldásra, gyomorgörcsre, felfázásos panaszokra, de fejfájás, migrén ellen is hatásosnak bizonyul. Ez utóbbi tulajdonságát kamazuléntartalmának köszönheti, melyet remek görcsoldóként tartanak számon.

A cickafarkot használhatjuk fájdalomcsillapításra vagy megelőzésre is, rendszeresen fogyasztva. Ekkor napi 1-2 csészével érdemes meginni belőle, méghozzá lehetőleg édesítés nélkül. Tinktúrája fájdalomcsillapító és izomlazító hatású. Nem véletlen, hogy tavaly az év gyógynövényének választották. 

Elkészítése és adagolása: 1 evőkanálnyi cickafarkot forrázzunk le 2 dl vízzel, lefedve hagyjuk állni 15 percig, majd szűrjük le!

Ellenjavallat: hormontartalma miatt nem ajánlott fogamzástablettát szedő nőknek, kismamáknak és daganatos betegeknek. A menstruációs ciklus beállításához a menstruáció befejezését követő naptól számítva 2 hétig ajánlott a fogyasztása. A vizeletet sötétbarnává festheti, emiatt nem szabad megijedni! Nagyon érzékeny embereknél allergiás bőrreakciók jelentkezhetnek, valamint fényérzékenységet válthat ki.

Levendula

A kellemes illatú levendulát fejfájás ellen használhatjuk teaként, párologtatóba, vagy a kettőt egyszerre. Nyugtató hatásának köszönhetően ellazítja a megfeszült izmokat és elűzi a stresszt, amely a fájdalom kiváltó oka lehet. Mivel élénkíti a vérkeringést, javítja az agy vérellátását is. 

Az is jó, ha masszázsolajként használjuk: csepegtessünk egy kevés jojoba- vagy mandulaolajba 5-10 csepp levendula illóolajat, és fejfájás esetén ezzel kenjük be a nyakunkat, halántékunkat! Nyugtató és fájdalomcsillapító hatása mellett gyulladáscsökkentő is egyben, ami tovább mérsékli a kellemetlen panaszokat.

Tipp: élvezzük varázslatos hatását aromafürdőben: cseppentsünk a fürdővízbe 4-6 csepp illóolajat, majd adjunk hozzá egy kevés tejet/tejszínt/mézet. Nemcsak relaxál, hanem bőrünk is bársonyos tapintású lesz tőle. Kisbabáknál és gyerekeknél is nyugodtan alkalmazható.

Őszi margitvirág

Kámfor- és partenolidtartalmánál fogva makacs fejfájásra, sőt migrénre is előszeretettel ajánlják az őszi margitvirágot, ugyanis több kutatás szerint szerotoninantagonista hatóanyagokkal büszkélkedik, ráadásul gyulladást is csökkenti. Fogyasztható teaként, de ha úgy egyszerűbbnek érezzük, kapszula formájában is.

Ellenjavallat: Terhesség és véralvadási zavarok mellett nem ajánlott, mivel gátolhatja a véralvadást!

Rozmaring

Fűszernövényként a legtöbb háztartásban megtalálható, ám nem csupán a húsok ízesítéséhez lehet használni, hanem az egészségmegőrzésben, fájdalomcsillapításban is. Számos  hatóanyagának köszönhetően – pl. B-vitaminok, kámfor, aszkorbinsav, béta-karotin – felhasználása igen széles körű, többek között remek fejfájás-csillapítóként tartják számon.

Serkenti a vérkeringést, így fokozza az agy vérellátását, valamint csökkenti a stresszt és az ebből adódó izomgörcsöket. Teaként fogyasszuk egy nap akár háromszor is, de illóolaját masszázskrémekhez is hozzáadhatjuk – akár a levendulával együtt, mivel fokozzák egymás hatását.

Ellenjavallat: várandósság, magas vérnyomás és epilepszia esetén nem ajánlott!

Borsmenta

A borsmenta minden formájában (tea, tinktúra, illóolaj párologtatóba, masszázskrémekbe) görcsoldó, fájdalomcsillapító, idegnyugtató és izomlazító hatású a benne lévő mentolnak köszönhetően. Jól kombinálható citromfűvel is, ami nyugtató hatását csak fokozza. Enyhébb tenziós fejfájás ellen remek megoldás lehet, hiszen amellett, hogy hűsít, felpezsdíti a vérkeringést.

Fontos! 1 éves korig tilos mentoltartalmú készítményeket alkalmazni, mert szív- és légzésbénulást okozhat! Illóolajának használata 5 év alatti kisgyermekeknek sem ajánlott! Érzékeny egyéneknél gyomornyálkahártya-gyulladás vagy csalánkiütés jelentkezhet.

szerző: F. Kalmár Teodóra
Egészség 2022. NOVEMBER Gyógynövényekkel a klimax ellen!
A klimax időszakában nem feltétlenül csak a gyógyszerek jelentenek enyhítő megoldást. Néhány tipp a természetes megoldás érdekében.
Egészség 2022. FEBRUÁR A legjobb természetes vérnyomás-szabályozók
Szüntelenül fáradt vagy? Netán szédülést, ijesztő szívdobogást tapasztalsz? Van megoldás!
Egészség 2021. NOVEMBER Őszi betegségek ellen, gyógynövényekkel
Beköszöntött a tartósan hűvös idő, ezzel együtt pedig az őszi betegségek szezonja. Készülj fel és előzd meg gyógynövénypatikával.
éppen olvassák
01
Egészség 2024. MÁJUS 11 szuper ötlet, amely megszépíti a napodat
Mire jó a reggeli rituálé? Néhány trükk segítségével a reggeli rohanást a nap fénypontjává varázsolhatod.
02
Egészség 2024. MÁJUS Előzd meg a csontritkulást!
A fokozott kalciumbevitel mellett a legfontosabb az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozás szabályainak betartása. Mintaétrendünk segít, hogy megelőzd a csontritkulást!
03
Egészség 2024. ÁPRILIS A stresszhormon kettős arca
A kortizol éppolyan hasznos lehet, mint amennyi kárt okozhat. Szabályozd a szintjét!
Menu