A korosodással egyre több testi baj vesz elő bennünket. Az öregedés – kevés kivételtől eltekintve – együtt jár a különféle betegségek megjelenésével, a szervezet általános állapotának fokozatos „romlásával”. Az átlagéletkor meghosszabbodásával az idősek többsége általában valamilyen nem gyógyítható, élethosszig tartó betegséggel találja szemben magát.

Az orvosi szakirodalom összefoglaló néven krónikus betegségnek nevezi az olyan fizikai, pszichikai vagy értelmi működési zavarokat, elváltozásokat, amelyek hátrányosan befolyásolják az egyén mindennapi életét. Ezeknek a betegségeknek a közös jellemzője, hogy nem gyógyíthatók, csupán karbantarthatók, vagyis az állapotromlás késleltethető, fékezhető; a beteg életkilátásai javíthatók, ám az életminősége, vagyis a fizikai és mentális teljesítőképessége csak folyamatos, speciális orvosi felügyelettel, kezeléssel, gondozással tartható fenn.

Kényszerű együttlét

A leggyakoribb, elsősorban az idős embereket érintő egészségproblémák: a szív- és érrendszeri megbetegedések, a cukorbaj, a szklerózis multiplex, a Parkinson-kór, a látás részleges vagy teljes elvesztése, a reumás ízületi gyulladás vagy valamilyen mentális probléma (ilyen például a depresszió). Az időskori krónikus betegségekhez pszichés tényezők is társulhatnak, illetve tovább súlyosbíthatják a meglévő testi bajokat, szervi működési zavarokat. A betegség diagnosztizálása után annak súlyosságától, „kilátásaitól”, kezelhetőségétől függően az érintetteknél egyfajta lelki krízis léphet fel.

Az egyén számára ugyanis veszteségérzést okoz minden negatív történés (a társ vagy a munkahely elvesztésétől az egészségi állapot megromlásáig, ami akár a fizikai, akár az érzelmi vagy lelki egyensúlyának felbillenésével, addigi életvitelének, életminőségének radikális megváltozásával/leépülésével járhat. Ráadásul a beteg, állapotromlásának megfékezése céljából olyan változtatásokra (életmód, táplálkozási szokások) kényszerülhet, amelyekre lelkileg nincs felkészülve. Különösen emberpróbáló helyzetbe elsősorban azok kerülnek, akiknek élettere – például mozgásszervi betegségük folytán – beszűkül, vagy látásproblémáik miatt egyre nehezebben tudnak közlekedni, egyre nehezebben tudják önmagukat ellátni, illetve változó intenzitású, ám állandó fájdalommal kénytelenek együtt élni, ami miatt a lelki- és kedélyállapotuk is labilissá válhat.

Ne add fel!

1. Tudj meg mindent a betegségedről! Beszéld meg az orvosoddal, hogy mik a kilátásaid, milyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésedre, s ezek milyen esetleges mellékhatásokkal járnak.
2. Igyekezz minél több információhoz és a legmegfelelőbb kezeléshez jutni.
3. Próbáld pontosan megérteni betegséged lényegét, kövesd az orvosi terápiás előírásokat, légy együttműködő, vagyis törekedj a jó orvos-beteg kapcsolatra.
4. Fogadd el a betegséged, hiszen a betegség is az életed része.
5. Próbálj alkalmazkodni a megváltozott helyzethez (ami akár a testképedben, akár a társadalmi státusodban, akár az önértékelésedben stb. bekövetkezett).
6. Tanuld meg, hogyan szabadulhatsz meg a betegséged kapcsán megjelenő negatív érzelmi reakcióktól (félelem, szorongás, apátia, düh, tehetetlenségérzet). Sokat segíthet a „kibeszélés”, a konzultáció a sorstársakkal vagy pszichológus szakemberrel.
7. Az élethosszig tartó betegség megváltoztat(hat)ja nemcsak a te életedet, hanem a hozzád tartózókéit is. A legjobb, ha őszintén beszélsz velük a problémáidról és arról, hogy igényled-e a segítségüket vagy sem.
8. Próbálj meg olyan sokat tenni magadért, amennyire csak képes vagy.
9. Figyelj a tested jelzéseire, ismerd fel, mikor szorulsz orvosi vagy családi segítségre.
10. Ha a helyi támogató csoportot, önsegítő betegszervezetet nem tudod elérni, vagy még nem vagy rá lelkileg felkészülve, hogy csatlakozz a sorstársaidhoz, akkor tájékozódj (és meríts erőt) az olyan internetes portálok cikkeiből, blogjaiból, amelyek a te egészségproblémáddal foglalkoznak.

Hogyan ne legyél betegségfüggő?

Persze habitus kérdése is, ki hogyan éli meg például, ha naponta többször kell ellenőriznie a vércukorszintjét, szinte minden pillanatban számon kell tartania kezelőorvosa utasításait ahhoz, hogy lehetőség szerint minél tovább önálló életvitelt folytathasson, hogy ne szoruljon mások segítségére, családtagjai, szerettei gondoskodására.

A súlyos, gyógyíthatatlan betegek számára sokszor már annak tudata is óriási lelki teher, hogy – feltehetőleg – egész életüket az állapotromlás elleni küzdelemnek kell szentelniük.
Nekik nemcsak időre, hanem külső segítségre is szükségük lehet ahhoz, hogy megtanuljanak együtt élni a testi, lelki bajaikkal/problémáikkal.

Mit tehetünk hosszan tartóan és súlyosan beteg hozzátartozónkért?

1. Terelgessük óvatosan a küzdés és aktivitás felé.
2. Biztassuk, hogy működjön közre a kezelésben.
3. Ha párunk/családtagunk szeretné és megoldható, kísérjük el a beavatkozásokra, kérdezzük ki az orvost, hogy mi történik majd. Ezzel bepillantást nyerünk azokba az összefüggésekbe, amelyek a panaszokat, tüneteket okozzák/befolyásolják, így a kontroll visszakerülhet a beteg kezébe.
4. Igyekezzünk oldani a betegségével kapcsolatos aggodalmait, a jövővel kapcsolatos szorongásait, minden napot éljünk meg vele, vagyis koncentráljunk a jelenre.
5. Segítsük abban, hogy képes legyen alkalmazkodni a megváltozott életformájához. Ha szükséges, alakítsuk úgy át a lakást, hogy minél több dolgot tudjon egyedül megoldani (evés, ivás, tisztálkodás, telefon-, számítógép-használat stb.).
6. Gondoljuk újra a családi szerepeket, feladatokat: ki mit vehet át a beteg családtag feladataiból, milyen külső, családi vagy baráti segítséget kérhetünk ahhoz, hogy testileg és lelkileg biztonságban érezze magát.

Ahol nagy a szükség, elkél a segítség

Nem véletlen, hogy ma már a lélekgyógyászok is nélkülözhetetlen tagjai a tartósan, illetve az élethosszig tartó, súlyos betegségekben szenvedők kezelésével, gondozásával, utógondozásával foglalkozó orvosi teameknek. Az élethosszig tartó betegségekben érintettek számára speciális oktató (pszichoedukációs) programra lehet szükség, amelynek segítségével megtanulhatják állapotuk „menedzselését”. Ennek fontos eleme a tudatos beteggé válás. Ez nemcsak azt jelenti, hogy betartják a kezelőorvos utasításait, hanem azt is, hogy tisztában vannak mindazon életmódbeli tényezőkkel, amelyek betegségük lefolyását lassíthatják, életminőségük romlását megfékezhetik.

Ugyanezt a célt szolgálják a krónikus betegségekben érintettek felvilágosítására, érzelmi és pszichés támogatására szerveződött önsegítő betegszervezetek, amelyekhez azok a betegek (és hozzátartozóik) fordulhatnak, akik sorsuk alakításának lehetőségeit keresik.
A krónikus betegségek sem járnak ugyanis feltétlenül csökkent aktivitással, leépüléssel.
Egyre több cukorbetegséggel, veseproblémával, szívbetegséggel és más tartós betegségekkel küszködő ember él tevékeny, aktív életet, nem szorul mások segítségére, a korszerű gyógyszereknek, kezeléseknek és annak köszönhetően, hogy képesek „menedzselni” betegségüket, és lehetőleg minél tartalmasabban megélni a mindennapjaikat.