Amikor a bútorszállító autóra felpakolta addigi életének fontos kellékeit, a lányával együtt olyan helyre költözött, ahol nem találnak rá. Válásával, egy nagy töréssel kezdődött az új élete, de az igazi „szerelem munka” csak ezután talált rá.

Miért pont a csipke?

„A csipke szeretetét anyai ágon örököltem – mondja –, a Nagyi és a Dédi háza tele volt szebbnél szebb, általuk horgolt darabokkal. Kislány koromtól egészen felnőtt koromig az ágytakaróm, egy anyukám által készített gyönyörű, recehorgolt csipketerítő volt, rózsaszín damasztselyemre varrva... Azt gondolom, hogy nagyon büszkék lennének rám mind a ketten, ha most látnának! Csipkével dolgozni számomra igazi »szerelem munka«. Nem is érzem igazán munkának, folyton tele vagyok ötletekkel, kísérletezgetek, hogyan, mivel tudnám a csipkét kombinálni.”

A legutóbbi munkái egy nemrégen megismert technikával készültek. Ez a mixmedia, avagy a hulladékművészet. Sokféle anyagú, formájú tárgyat rendeznek harmonikusan egymásra, majd festéssel hangsúlyozzák a textúrákat. Természetesen ő ezt is csipkékkel képzelte el, díszítésnek pedig igyekszik a textilekkel kapcsolatba hozható tárgyakat használni, mint gomb, orsó, gyöngy, zsinór...

Hányféle csipke van?

Anita mélyen beleásta magát a csipke történetébe, szívesen meg is osztja tudását: „A csipke egy olyan textilfajta, aminek az a sajátossága, hogy a mintát nem utólag viszik rá a kész anyagra, hanem a készítés közben alakul ki a munka. Fajtái a készítési technikák szerint alakult: varrott (halasi), azsúr csipke (höveji), vert csipke (brüsszeli), csomózott: ír, erdélyi hajócsipke, horgolt, kötött és vegyes technikák.

A csipkekészítés története egészen az ókori Egyiptomig nyúlik vissza, itt jelentek meg először a csomózott minták, a szőttesek széleinek eldolgozására. A mai értelemben vett csipke a középkori Itáliából, Velence környékéről származik, majd később Szászországban és Flandriában is elterjedt. Az 1600-as évektől megjelennek a viseleteken azok a gallérok és kézelők, amelyeket már teljes egészében csipkéből készítettek. A vert csipke mellett már igen elterjedt volt a varrott csipke használata is. A finom, sok munkát igénylő csipkét csak a gazdagok engedhették meg maguknak. De a divattá válásával a csipkekészítés megélhetést biztosított a szegényebb családok asszonyai számára egészen a 19. században feltalált csipkeverőgép feltalálásáig.”

Régi értékek

A gazdag történeti ismeret és az eddig csak hobbiként gyakorolt kézművesség volt az alapja annak, hogy Anita Hollókőn megnyitotta a Csipkeházat. 2021 őszén barátaival járt ebben a Nógrád megyei, híres palóc mesefaluban, véletlenül lelt rá egy kiadó üzletre. Megírta a pályázatát, elküldte az elképzeléseit, fotókat mellékelt a termékeiről.

Kitartása meghozta a gyümölcsét. Boszorkányos gyorsasággal, 2022 tavaszán megnyitotta a Csipkeházat, majd egy évvel később a Csipkemúzeumot. A pályázat egyik kikötése a hagyományőrzés volt. Ezen a ponton találkozott az elképzelésük, hiszen Anitának is fontos volt a régi értékek megőrzése. A Csipkeházat felújított, régi parasztbútorokkal rendezte be. Sámlik, vitrines szekrény, polcok, fali fogasok, egy régi felújított láda, melyet egy bútorfestéssel foglalkozó barátnőjével együtt készített el.

A kis kézműves boltban rengeteg régi csipkéből, hímzett terítőből újra gondolt használati és dísztárgyat lehet kapni. Így őrzik a hagyományokat nagyanyáink, dédanyáink keze munkáját felfrissítve, felújítva, újra hasznosítva, értékeket mentve ezzel. Fali és ablakdíszek, ékszertartók, ékszerek konyhai kiegészítők, táskák, terítők, régi porcelánba álmodott asztali képek, és sok-sok csipke!

Mi a siker titka?

Közben elkezdte kialakítani a Csipkemúzeum helyét. Felvette a kapcsolatot több csipkekészítő műhellyel. Az ország minden részéből érkeztek a szebbnél szebb munkák. Amikor egy felajánló megtudta, hogy a Mama vitrines szekrénye egy kiállítás anyagát őrzi majd Hollókőn, felújította a régi bútort, és ingyen elszállította a helyszínre. A 2023-ban debütáló Csipkemúzeum kiállítási anyaga a ma még működő manufaktúrák munkáiból került ki.

Anita egy zizegő selyempapírból óvatos mozdulattal kibont egy legyezőt. A pókháló vékonyságú, áttetsző anyag szétterül a kezében. Az 1880-ból való, vert csipke báli legyező a legújabb szerzeménye, bekerül a két, százéves halasi csipke mellé, a múzeumba.

A csipkével való foglalatosság kimondottan női tevékenység. Sárvári Anita gyönyörűen megmunkált kézműves termékei mind kifinomult ízlésről, a színek harmóniájáról, készítőjük kreativitásáról, egy kiegyensúlyozott személyiségről árulkodnak.

Vajon mit lehetne átadni a következő nemzedéknek? Mik azok a tulajdonságok, személyiségjegyek, amelyek segíthetik azokat, akik az élet nehéz időszakaiban megakadtak és keresik a kiutat? – kérdezzük Anitától.

Olvasó, ha Hollókőn jársz, a kisebb helyiségben van a múzeum, a nagyobban pedig a termékeket árulják. Egyre szaporodik a gyűjtemény. Mindenkit szeretettel várnak Hollókőn a Csipkemúzeumba, illetve a Csipkeházba, lehet ötletet cserélni és segítséget kapni arra, hogy kreatív alkotások jöjjenek létre. A tárlat ingyenesen látogatható, az új múzeumi tárgyakat a mellette lévő üzlet forgalmából finanszírozza Anita.