Bátor Újrakezdők

És a tüllszoknya újra divatba jön…?
Stroke gyanújával, egy szirénázó mentőautóban tette fel magának a kérdést Molnár Krisztina, a sikeres banki szakember: hogyan jutottam el idáig? Felismerte, hogy feszített élettempóján változtatnia kell.

Élsportolóként, vidéki lányként került a nagyvárosba. Tanítóképzőbe járt. Úgy adódott, hogy gyermeke várható születése és az államvizsgája egy napra esett. A vizsgabiztos kérte, hogy előbb vizsgázzon le, nehogy ott szüljön meg! A gyes alatt szerzett másoddiplomát a Gazdasági Főiskolán. Bekerült a bankszakmába, ahol húsz év alatt igen magas pozícióba jutott.

A sportolói múltja és a saját habitusa szerint is maximalista. Mindig, mindenből a legjobbat hozza ki! Vezetőként férfi attitűddel dolgozott. Olyan elvárásokat állítottak elé, ami megkívánta, hogy kemény legyen, és a rációt helyezze a munkája középpontjába. Némi identitászavart okozott, hogy ugyanakkor családanyaként, feleségként, nőként is helyt kellett volna állnia. Ez nála pszichoszomatikus tüneteket okozott. Válságba került, beteg lett. Szerető férje és a kislánya mellette voltak. Szentendrén laknak, és a férje egyszer nagyon kedvesen arra kérte: „Amikor a rakparton jössz hazafelé, változz nővé!” Ezen mélyen elgondolkozott…

Mi az én utam?

„Mindannyian lehetünk úgy, hogy benne vagyunk egy sikeres életútban, nem akarjuk, nem tudjuk feladni, mert félünk a változástól, nem bízunk abban, hogy máshoz is érthetünk!” – mondja. Krisztina a maga 185 centijével eleve predesztinált volt a kosárlabda sportra. A sport nagyon sokat adott az életéhez. Kitartás, akaraterő, csapatkohézió, újrakezdés, fel nem adás…

A mai napig rendszeresen sportol. Tavaly Portugáliában EB-t nyertek a senior korosztályban. És egyszer csak mindent a munkája foglalt el, nem tudott sportolni, a család is háttérbe szorult. Ma már azt tanítja a lányának, hogy találja meg az egyensúlyt!

Miután addigi élete megbetegítette, segítséget kért egy neves pszichiátertől. A szakember azt a házi feladatot adta, gondolkodjon el azon, mi lenne az a tevékenység, amit, ha ingyen kellene végeznie, akkor is csinálná?!

„Mindig is szerettem a szép ruhákat” – mondja. – „Szerettem, ha másoknak is örömöt okozok egy-egy szép darabbal. Az öltözködés egy nő számára önmegvalósítás. Sajnos a legtöbb nőből hiányzik az önbizalom, a kellő önértékelés, önbecsülés, nehezen lépnek ki a komfortzónájukból.”


Mi az a Showroom?

Gyakran keresik meg középkorú hölgyek, plus size mérettel, hogy segítsen nekik az öltözködésben megtalálni önmagukat. Egy nagyon kedves ismerős is jelentkezett nála, akinek egy tüllszoknyát ajánlott: „Próbáld meg, forogj benne!” A hölgy kislányként soha nem vehetett fel szoknyát, nem engedték meg, hogy hosszú haja, copfja legyen. Kimaradt az életéből a „pörgős szoknya” érzés. Kicsit vonakodva vette hát fel a ruhadarabot…

A végén felszabadult sírásban törtek ki mind a ketten! Ezek olyan lélektani fordulópontok, hogy sokkal többet jelentenek, mint egy szép ruha megtalálása, illetve stílustanácsadás. Mily meglepő, a tüllszoknya jól áll a moletteknek is. Hétköznapra tornacipővel, de alkalmi viseletként magas sarkú cipővel!

Minden nő álma egy olyan szoba, ami telis-tele van ruhákkal, amik közül kedvükre válogathatnak. Krisztina a Showroomjában megfigyeli, hogy vendége miket választ, segíti, hogy mi az, ami jól állna neki. Olykor szereti megdöbbenteni a klienseket egy-egy szokatlan színnel, formával. A Facebookon saját magán mutatja a ruhákat. Olyan fotókat készít, amelyeken nyomon követhető a változás.

„Ha egy nő eljön a tanácsadásra, két órán keresztül csak beszélgetünk. Kölcsönösen bemutatkozunk. Ő elmondja mit szeretne elérni, mi a vágya, kívánsága. Ezalatt kiderül a színtípusa, alkata. Kihangsúlyozzuk azt, ami szép rajta, előnyére váltjuk az adottságait, kihangsúlyozzuk egyéniségét.” 


Ha belenézek a tükörbe, szeressem azt, amit látok!

„Szeretném, ha minden nő megtalálná a saját stílusát, színvilágát, az alkatának, személyiségének megfelelő ruhákat. Ha látják, hogy én milyen bátran használom a színeket, ők is kedvet kapnak, és leteszik a fekete színt, ami a plus size méretű hölgyeket nagyon jellemzi. Ha megtaláljuk a személyiségének megfelelő stílust, olyan alapdarabokat válogatunk ki, amiket változatosan tud majd használni. Ha ki tud lépni a megszokott komfortzónájából, bátrabb lesz, merészebben használja a színeket, kihangsúlyozza alkatának előnyös részeit, mindjárt nő az önbizalma, önértékelése. „Minél több hölgynek szeretném átadni azt a bátorságot, amit én már megszereztem. Lépjen ki a komfortzónájából, meg akarom tanítani, kézen fogva vezetni azon az úton, aminek a végén azt érezheti, hogy megérkezett.”

Krisztina hiteles ember, az, aminek látszik és aminek mások is látják. Jó vele beszélgetni, jó vele együtt lenni, és jó közben szép ruhákat válogatni.

Krisztina mottója: „Érezd jól magad a bőrödben! Éljünk végre!”

 

szerző: Torda Judit
Bátor Újrakezdők 2024. SZEPTEMBER Mindennap kell valamit csinálni!
Mindennek egy régi tálalószekrény az oka – mondja Békefi Katalin. S valóban, az egykor Kanadából érkezett régi bútordarabnak döntő szerepe lett riportalanyunk újbóli pályára találásában. Ám a háttérben feltűnik egy állandóan szorgoskodó, horgoló, kötő, hímző nagymama, s a talán tőle kapott útravaló: mindennap kell valamit csinálni!
Bátor Újrakezdők 2024. SZEPTEMBER Hollókői Csipkeház és Csipkemúzeum
Sárvári Anita két lábbal a realitások talaján áll, kereskedő és logisztikai szakember, akinek csak hobbija volt a kézművesség. De élete nagy fordulatot vett egy ködös hajnalon…
Bátor Újrakezdők 2024. SZEPTEMBER A világ olyan színes, amilyenné varázsoljuk
Egy dunántúli „kétutcás kis falu” szülöttjeként Máté Beáta gimnáziumi magyartanára biztatására örömmel ment volna pedagógusi pályára, később pedig fényképészként képzelte el magát. De végtelenül prózai okokból végül gyógyszertári asszisztensnek tanult: akkor ebben a szakmában volt ingyenes a képzés...
éppen olvassák
01
Bátor Újrakezdők 2024. SZEPTEMBER Merészen egyedi bohémság
A bohémság, az új utak keresése, a régiség tisztelete és a föld szeretete tökéletesen megférhet egy emberben. Kiváló példa erre Törő Attila élete, aki kenyérkereső foglalkozását tekintve személyi sofőr, újonnan választott hivatását nézve: kárpitos, szenvedélyét látva: kertész.
02
Bátor Újrakezdők 2024. SZEPTEMBER Mindennap kell valamit csinálni!
Mindennek egy régi tálalószekrény az oka – mondja Békefi Katalin. S valóban, az egykor Kanadából érkezett régi bútordarabnak döntő szerepe lett riportalanyunk újbóli pályára találásában. Ám a háttérben feltűnik egy állandóan szorgoskodó, horgoló, kötő, hímző nagymama, s a talán tőle kapott útravaló: mindennap kell valamit csinálni!
03
Bátor Újrakezdők 2024. SZEPTEMBER Hollókői Csipkeház és Csipkemúzeum
Sárvári Anita két lábbal a realitások talaján áll, kereskedő és logisztikai szakember, akinek csak hobbija volt a kézművesség. De élete nagy fordulatot vett egy ködös hajnalon…
Menu